Húsz Kalóz Aranya//F1

7. Tekercs

Boldog Újévet, Kedves Olvasóim! Szeretném megkezdeni ezt az évet egy új fejezettel, ami igaz, hogy nem lett most olyan izgalmas mint a többi, viszont lesznek más érdekességek is ;)

*13 évvel ezelőtt*

Vajon Mariana kilenc évesen mit kereshetett egy hatalmas hajón, ami tele volt gyilkos kalózokkal? Ez egyszerű. Utálta a szárazföldet. A kalózokat pedig elviselte, úgy ahogy.
Hatalmas volt számára a hajó, kis cipője gyorsan kopogott a deszkán, ahogy sietett apja kabinja felé. Északon jártak, és rettenetes hideg uralkodott az egész fedélzeten, ezért is sietett a finom meleget ígérő szoba felé. Nem kopogott, hisz az apja. Lábujjhegyre állt, hogy felérje a kilincset és belökte az ajtót. Hamar megcsapta a meleg, amitől felsóhajtott. Bent a szoba közepén egy közepes méretű asztal állt, körülötte sok székkel, de a tíz székből csak kettőt foglaltak el.
Ayrton és Fernando egy-egy üveg rumot kortyolgattak és beszélgettek. Alonso még szivarozott is. Nemrég értek vissza egy szigetről, ahonnan nem üres kézzel tértek vissza. Apja most megütötte a főnyereményt ebben az évben, talált egy elhagyatott hajót, ami telis tele volt arannyal és ezüsttel. Emellett volt nagyon sok nemes kacat is.
Mariana belökte maga után az ajtót, kizárva a fojtogató hideget. Kezeit dörzsölgetve indult beljebb a szobába.
Meglátta az egyik széknek támasztva egy vászonzsákba apja részét a kincsből. Ezt nem vette volna olyan érdekesnek, ha nem lett volna mellette egy hatalmas festett kép. Közelebb sétált hogy jobban lássa. Fernando és Ayrton ezt csak némán figyelte, jelentős pillantást vetve egymásra.
A kislány közelebb érve meglátta mit ábrázol a kép.
Aranyozott keretbe volt fogva a vászon. A kép központjában egy hatalmas sárkány volt. Kék és zöld színű volt, szárnyai gyöngyházfényben csillogtak a holdfényben. Hosszú testével egy hajó körül körözött, a háttérben a végtelen óceán terült el.
- Tetszik? - kérdezi az apja, majd bele kortyol az üvegébe. Mariana aranyos mosollyal bólint és felnéz rá.
- Elmeséled? - siet oda az idősebbik Senna-hoz, és feltornázza magát az egyik nagy székre Fernando mellé. A spanyol csak elmosolyodik. Megfogja a szájába a szivart, és felszabadult kezével megborzolja Mariana rövid fekete haját.
- Mit meséljek, kicsim?
- A sárkányokról! Te bármiről tudsz mesélni! - motyogta a lány. Ayrton elmosolyodott és helyeslően bólogatott.
- A sárkány, akit a képen látsz egy ősi lény. Az istenek a tenger megfélemlítőjének teremtették. Örök életre a sárkány testébe zárták a lelkét, és a bűnösök után kell vadásznia amíg világ a világ...
- Mi a neve? - mutat Mariana kis ujjával a kék sárkány felé.
- Ayrton - morog figyelmeztetően Fernando. Senna sóhajt egyet és az egyik lábára ülteti a kislányát.
- Ugyan az a nevetek? - kuncog Mariana. Ayrton szeméből a sok sötét gondolat azonnal kiszállt.
- Igen - nevet. - Igen, kicsim...

*Jelen*

- Bassza meg! - kiálltja Mariana és amilyen erősen csak tudja becsapja maga mögött a fülkéje ajtaját. Ez nem bizonyult jó ötletnek, mert az egyik zsanér egy pattanással meg is adta magát, de szerencsére még az alsó a helyén tartotta a fát. Az kellett volna még, hogy úgy ahogy van kiszakadjon a helyéről.
Senna rettentő dühös volt. Ilyen kis részlet elhallgatása elég fontos dolog. Pár dolog eszébe jutott. A legélesebb emléke egy régi kép egy sárkányról, ki tudja honnan szerezte annak idején az apja. A lány fülkéjébe állították ki, rögtön az ágya fölé.
Mikor ült volna le az ágyára meghallott az ajtó felől egy kopogást. Fulladjon meg, bárki is az. Ezek után kellett neki egy kis magány.
De az illető csak nem ment el, megint kopogott. Mariana megforgatta a szemét, és eredeti tervei szerint leült az ágyára. Már kezdte azt hinni, hogy az illető elment, mikor az ajtó felső része kifordult a helyéről, az alsó pedig rendesen kinyílt.
Carlos fél szemöldökével vizsgálta a törött zsanért, majd a lányra nézett. Mariana a lehető leggyilkosabb pillantással válaszolt a görnyedt férfinak. Hogy merészeli?! Napok óta elő sem jött a kabinjából, most meg betört hozzá!
- Menj ki - morog a lány, és hátra veti magát az ágyon. A látszat kedvéért még a takarót magára húzva a fal felé is befordul. Szaporán véve a levegőt megvárja amíg Carlos kifárad és utána majd tud dühöngeni magában.
Nagy örömére hallja, hogy az ajtó becsukódik, és lerúgja magáról a takarót.
őrült. Mégis mit képzel?! Ide jön, megnézni mi a baj, mikor pontosan tudja. Hisz ő is benne van. Ő is ugyan úgy hazudott neki.
Felülve viszont megtorpan.
A spanyol az egyetlen székén ült, ami az ajtó mellé volt támasztva. Egyik lábát átrakta a másikon, és az ölében pihentette a kezeit. Nem nézett a lányra, pedig Mariana azt akarta, hogy lássa milyen mérges most. De nem tette. A kezeit nézte, és a körmét piszkálgatta.
Valami nem stimmelt.
Mariana ezt hamar elismerte, és ez egy kicsit csillapítani is tudta a dühét. Nem tŰnt el, de csillapítani csillapította. Felállt, hátha úgy végre észre veszi, hogy egyáltalán a szobában van. Nem vette.
- Mit akarsz? - kérdezi, megütve azt a hideg hangsúlyt, amit igazából nem akart ilyen durvára. Carlos nem nézett fel, csak egy reszketeg sóhaj hagyta el a száját, vállai megremegtek. Mi baja lehet? Mariana tett felé pár lépést.
Megállt előtte, próbálta megnézni a vonásait, de a spanyol lehajtotta a fejét, és rajta volt a kalapja is. Esélye sem volt.
- Carlos? - próbálja megint, de semmi.
- Carlos! - erősebb hangsúlyt használ, de Sainz nem csinál semmit.
- Carlos. Mit. Akarsz? - kérdezi tagolva hátha a fülén ül és azért nem érti.
Nyúlt volna a kalapjáért, hogy levegye és végre rá tudjon nézni, mikor felemelte a fejét. Mariana majdnem hátra tántorodott.
Szemei vörösek voltak, alattuk pedig hatalmas karikák éktelenkedtek. Akárhány lámpás égett a szobában, akárhány kósza fény is volt odabent, azokat mind elnyelték azok a gyönyörű barna szemek. A megszokott kedvesség sehol nem volt, most csakis kínzó ürességet látott. Ennek tetejére pedig aranyos borostás arcát könnyek szelték át.
Mariana nyitotta volna a száját, mikor észre vett valamit.
Carlos mellkasából egy tőr állt ki. Egy rohadt tör! Azonnal letérdelt elé, és megpróbálta finoman elhúzni az ingét, hogy meg tudja nézni a sebet, de a csuklójára fonódott ujjak megállították. Hogy nem vette észre, amikor benyitott?! Mi történhetett?
- Ne... - mondja Carlos, elcsukló hangon. Mariana közel van hozzá, érzi rajta a tömény alkohol szagot. Carlos elkezdte a kezénél fogva feljebb húzni, így Mariana kénytelen volt felállni, de kicsit lehajolt, hogy egy szinten legyen a fejük. Ebben a helyzetben az a legrosszabb, ha az ember kicsinek érzi magát mások mellett. Ekkorra már a lány haragja rég elszállt, legalábbis az előtte ülővel szemben.
- Mit csináltál magaddal? - kérdezi Mariana elszörnyülködve elszakított és piszkos ruháin végignézve.
- Mit nem? - Carlos fintorogva elmosolyodik saját nyomorán. Mariana kezdett kétségbeesni.
- Carlos, komolyan kérdezem - ráncolja össze a szemöldökét.
- Miért akarod te tudni? - az alkohol hatásától megerősödött az akcentusa is, és elég érdekesen beszélt emiatt.
- Te jöttél ide - néz rá komolyan. Carlos arcára erre ráfagy a mosoly.
- Tényleg - hümmög és elengedi a csuklóját, keze vissza esik az ölébe. - Nem is tudom miért jöttem ide. Csak hallottam, hogy csapkod valaki, és itt találtalak! Milyen vicces a sors! - elkuncogja a végét, Mariana alig érti. Tisztán látszott, hogy valami nincs rendben, mert nevetés közben könnyek gördültek ki a szeme sarkából, amiket azonnal le is törölt. Vajon hányszor csinálhatta ezt a mozdulatot az elmúlt pár napban?
- Carlos, le kéne pihenned - próbálkozik a lány, de a spanyol azonnal hevesen elkezdi rázni a fejét.
- Nem, ne... nem. Akkor gondolkozok ha pihenek. Nem akarok semmin sem gondolkozni...
Semmi előjele nem volt annak, hogy oda kap a mellkasához, és markolatig magába döfi a tört. Mariana tudta, hogy nem tesz kárt magában, mégis egész testében megremegett a tettétől. A kés pont a szíve oldalán volt.
- Ne csináld - fogja meg a férfi kezét a markolaton, és megakadályozza, hogy elforgassa a pengét. Carlos lassan felnézett rá.
- Nem hat... - hangja megcsuklott, és a másik jéghideg kezét rárakta Marianáéra. Remegett.
- Inkább mond el, mi a baj - próbálkozik Mariana. Gyilkos, hidegvérű ember volt, most mégis elkezdtek szúrni a szemei Carlos láttán.
- Mi a baj? - ismétli. - Szeretném azt hinni, hogy csak egy baj van. A baj. De ezernyi baj van, amit nem tudnék elmagyarázni - remegő kezét leveszi a lányéról.
Mariana kezén hatalmas vérfolt van. Carlos felemeli bal tenyerét, hogy a lány is tisztán lássa, a két vágást rajta. Az egyik vágás, amit a vele kötött eskün tett kezdett eltűnni, de megjelent alatta egy nagyobb, és mélyebb. Az teljesen beszennyezte a tenyerét a hideg vérével.
- De ha választani kellene - kezdi reszkető hangon a spanyol. - Akkor ez A baj - mozgatja meg bal kezén remegő ujjait.
- Kivel kötötted? - kérdezi Mariana.
Carlos szemében fájdalom csillant, és egy pillanatra hosszabban lehunyta a azokat.
- Lando-val - alig hallatszott a név, Mariana mégis tisztán értette.
- Meséld el... kérlek - kéri Mariana.
Lassan lefejti a férfi ujjait a tőrről. Carlos engedi neki, amint vissza esett a keze az ölébe egy rántással kihúzta a pengét. Rögtön oda tette a tenyerét a sebre, mintha a puszta érintésével meg tudná gyógyítani, de csodák nincsenek. Eközben Carlos még csak meg sem rezzent.
- Lando olyan mintha az öcsém lenne - mondja Carlos, és a falnak támasztja a fejét. - Évekig szolgáltunk egy zászló alatt. Évekig. A kapitánnyal hárman nagyon jó volt a kapcsolatunk, szinte apai, de én mindig is azt éreztem, hogy Lando valamivel mindig méltóbb lesz a beosztására mint én. Ami vicces... hisz én voltam az első tiszt. Igazából nem érdekes, ezt próbáltam lenyelni ahogy telt az idő. Lando-val mindent együtt csináltunk, még a legveszélyesebb küldetéseknek is ketten indultunk neki. De amikor megtörtént... tudod, kezdtem elveszíteni magamat. Lando viszont... még erősebb lett. Még vérszomjasabb, és nekem ez nem tetszett. Nem akartam elveszíteni a cabrónomat egy kurva átok miatt. Nem... Felvetettem neki, hogy szökjünk meg, keressünk meg téged, és majd te segítesz nekünk megtörni az átkot. Hárman megcsináltuk volna... De nemet mondott. Attól a pillanattól nem léteztem neki. Láttam a szemébe, ahogy élve eltemet a múltja egyik sötét temetőjében...  Ezután meg merte azt csinálni, hogy beköpött a Mercedesnek. Rögtön Hamiltont és Bottast küldték a nyakamra, hisz mi más lehet az árulók büntetése, ha nem halál? Hamilton pontosan tudta, mennyire meg leszek törve. Tudta mit kell tennie, de én is. Menekültem, bármi áron. Ez pedig - a tenyerére néz, és szomorúan elmosolyodik. - Lando egyik szülinapján kötöttük pár évvel ezelőtt. Megígértük, hogy soha nem ártunk egymásnak. Amikor ott állt velem szembe a McLarenen Hamiltonnal csak azért tudtam megszökni, mert az átok mindkettőnket megsebzett.
Remegő kezeivel az inge oldalához nyúlt. Lassan felemelte az anyagot, és elő bukkant a hatalmas seb amit Mariana még Tortugán látott. A lány nem szólt semmit, nem is tudott volna. Óvatosan odanyúlt a rózsaszín heghez, és a vonal mentén végig húzta az ujjait. Jéghideg volt. Mégis jó érzés.
- Milyen meleg a kezed... - mondja Carlos kiszáradt szájjal. Mariana nehezen leszakította a tekintetét a sebről és felnézett a szemeibe. Kezét nem húzta el, egész tenyerével megéri tette a vágást. Mi ütött belé?! Nem kereshetett menedéket egy ilyen ember mellett. Semelyikőjük nem tehette ezt. Önös érdekből voltak egymás mellett, mindketten töröttek voltak. De mégis... a hideg bőre pár pillanat alatt felmelegedett a tenyere alatt.
- Sajnálom - mondja hirtelen Carlos. Mariana nem tudja pontosan mit is sajnál, de ahogy a szemei ismét elkezdtek csillogni a könnytől a szíve össze szorult.
- Ne sajnálj semmit - ingatja a fejét a lány.
- Hazudtunk neked. Raphaelről és...
- Ne sajnálj semmit, Carlos. Te ne - vág a szavába Mariana. Közel voltak egymáshoz, az alkohol csavarta a lány orrát, de most a legkevésbé sem zavarta.
Hirtelen meggondolásból össze érintette a homlokukat. Nem tudta mit akar pontosan elérni ezzel, de rettenetesen jó érzés volt. Biztonságban érezte magát. Megtöltötte az orrát Carlos illata, hirtelen elnyomta az alkohol bűzét is. Carlos kinyújtotta két kezét, és lehúzta egy ölelésre a lányt, homlokuk nem mozdult el. Mariana is átkarolta a vállát.
Istenem milyen nyugodt érzés volt.
Úgy szorították egymást, mint a tenger közepén egy fadarabot, nehogy elnyelje őket a mélység. Szükségük volt erre. Mariana-nak már több napja szüksége volt egy olyanra, aki mellett biztonságot találhatott volna. Carlosnak meg... neki már hónapok óta. Hónapok óta el akarja nyomni magában azt a fájdalmat amit Lando okozott neki, és most végre itt van valaki.
Mégis mindkettejükben megvolt az a kérdés, hogy mi is legyen most?
Egyszeri alkalom, mindketten összeomlottak, segítenek egymásnak és holnap már nem is emlékeznek erre? Az lehetetlen lenne.
Percekig így voltak, csak élvezték a pillanatot. A pillanatot, amit Carlos szakított meg azzal, hogy elkezdte közelebb húzni magához a lány arcát...
- Carlos - suttogja Mariana. - Részeg vagy.
- Igen? - kérdezi a spanyol a lány ajkain. Már csak pár milliméter...
- Aludd ki magad - egyenesedik fel a lány, mire Carlosból kiszalad egy csalódott sóhaj. A szemei nem voltak tiszták. - Ha megtalálod a saját gondolataid holnap, keress meg, de most...
- Ne küldj el! - kéri Carlos nagy szemekkel. - Charles órák óta zaklat Daniel faggatásával, és életemre esküszöm ha még egy szó elhagyja a száját kivágom a nyelvét...
- Rendben - fojt el egy mosolyt Mariana, de az a mosoly hamar le is olvad az arcáról. Maradjon? De mégis hol aludna?
- Megkapod a párnám és a takaróm, itt aludhatsz a kabinomban - von végül vállat. Carlos hálásan bólint, de közbe egész teste meginog. - Ne csinálj semmit, mert a végén magadtól fordulsz le a székről...
Mariana odament az ágyához, és össze szedte az ágyneműjét. Párnáját a hóna alá csapta, a takarót pedig feltekerte bal karjára és úgy fordult vissza... egy alvó Carloshoz.
A legkényelmetlenebb pozícióba nyomta el az álom, Mariana nem is értette. De legalább az arca kisimult, és a karikái is halványultak ezáltal. A lány oldalra biccentette a fejét.
Talán nem is olyan szívtelen kalóz, mint ahogy azt állítani próbálja.
Sóhajtva szétszedi a takarót, és betakarja. A párnáját már nem adja oda, azt szépen megtartja magának.
Vissza botorkál az ágyhoz, és ledobja a párnát. Rohadt életbe. Hirtelen lett nagyon fáradt, Carlos ráhozta az álmosságot. Hamar követte a párnáját az ágyba.