És azután?

Carina és Bellamy karácsonya

Figyelem!
Ez a novella a karácsonyi téma miatt a történettől valamilyen szinten eltérő világban játszódik. Aki nem ismeri, annak pedig előre jelzek, hogy az első sci-fim főszereplőiről van szó, így a valóságtól való eltérés nem véletlen, de nem tudtam őket kihagyni.❤

Carina
⊰᯽⊱┈──╌❊╌──┈⊰᯽⊱

- Arról volt szó, hogy nincs ajándék - nézek Bellamy szemébe, amikor felém nyújtja az egyik becsomagolt kis dobozt.
- Mondja a lány, aki az előbb adta át a saját ajándékát - vág vissza csibészes mosollyal, amitől az arcom égni kezd.
Már egészen megszoktam az érzelmeket és kifejezetten élvezem is, hogy végre vannak, de némelyik roppant mód zavar. Ilyen például az, ami most uralkodik el rajtam és aminek azt köszönhetem, hogy piros lesz az arcom.
Na jó...
Az, hogy zavarnak, az erős kifejezés, de néha azért igaz. Például, amikor Bellamy olyan mosollyal néz rám, amiből sugárzik, hogy pontosan tudja, hogy mit érzek és őt ez nagyon szórakoztatja. Jelenleg...pontosan így néz rám. És ez baromira bosszant, mégis közben hihetetlenül tetszik és örülök neki. Bellamyval olyat találtam meg, akit még soha nem volt alkalmam a hülye mikrochipek miatt és amit nem is akarok elveszíteni. Mondjuk azt őszintén nem tudom, hogy minek beszéltük meg, hogy nem ajándékozunk, amikor egyikünk sem tartotta ezt be, de ez azt hiszem, hogy mellékes. Csakis az a fontos, hogy itt vagyunk egymásnak és boldogok vagyunk. Erre vágytam kicsi korom óta. Azóta, hogy rájöttem, hogy nem kellene, hogy chipeket ültessenek a fejünkbe és most végre megtaláltam. Igaz, vannak szokások, amiket még meg kell ismernem. Például ezt a karácsonyt. Nálunk ilyenek sosem voltak, így ez egy teljesen új dolog a számomra, viszont nagyon kedvesnek találom. És az, amikor megláttam Bellamy arcát, miután megnézte az ajándékát, csak fokozta az ünnep iránti szeretetem. Nem adtam neki semmilyen nagy dolgot. Csak egy rajzot kapott kettőnkről, ő mégis úgy örült neki, mintha a világot adtam volna neki. Legalábbis úgy tűnt, hogy ennyire örül. És amikor rákérdeztem, akkor is azt mondta, hogy tetszik neki, úgyhogy remélem, hogy nem csak azért mondta, hogy nekem ne okozzon fájdalmat.
- De én semmi extrát nem adtam. Csak rajzoltam valamit, az nem nagy dolog - felelem lesütve a szemeim, mire Bellamy még közelebb csúszik hozzám és finoman az állam alá nyúl.
Óvatosan megsimítja az alsó ajkam, majd legalább ilyen gyöngédséggel magára irányítja a tekintetem.
- Számomra igenis nagy dolog. De ha ez megnyugtat, az én ajándékom sem hatalmas. Ahogy azt a méretéből is látod - biccent a dobozka felé, amitől halvány mosoly szökik az ajkaimra.
- Van egy olyan érzésem, hogy így is imádni fogom - döntöm a fejem a tenyerébe, amitől a mosolya még szélesebbre változik.
- Akkor nyisd ki és nézd meg - ad egy szűzies csókot, majd csillogó szemekkel várja, hogy teljesítsem a kérését.
A testemet elönti a kíváncsisággal vegyes izgalom, miközben elkezdem letépni a kis dobozról a csomagolópapírt és érzem, hogy a szívem is zakatolni kezd. Szerintem még soha nem izgultam ennyire, pedig már megéltünk egyet, s mást. De ez az izgalom most valahogy más. Egy teljesen más bizsergés járja át tőle a testem és a szívem heves ritmusát sem ijesztőnek érzem, hanem...talán mámorítónak, de az biztos, hogy nem rossznak.
Amikor megszabadítom a papírtól a dobozt, ez a mámorító érzés csak fokozódik bennem és az izgalom is egyre erőteljesebb lesz. Már minden porcikámat átjárja. Kíváncsi lennék, hogy Bellamy is így érzett-e, amikor megkapta tőlem az ajándékot vagy ez csak az újdonság ereje, de ezt később beszélem majd meg vele. Most ugyanis egy hang sem hagyja el a számat, miután meglátom a tőle kapott ajándékot. A virág, ami egy üvegbe van benne, annyira gyönyörűen lóg a láncon, hogy egyszerűen képtelen vagyok megszólalni.
- Tetszik? - kérdezi az arcomat fürkészve, de még mindig csak tátogok, mint egy hal, úgyhogy összezárom az ajkaim és lassan bólintok. - A rétünkről van a virág. Onnan, ahova menni szoktunk, amikor el akarunk szakadni a világtól és csak kettesben szeretnénk lenni. Ott szedtem, aztán összepréseltem és kiszárítottam, hogy bele tudjam tenni ebbe az üvegbe. Azt meg kellett még csiszolnom, úgyhogy nézd el kérlek, hogy nem tökéletes a formája, de...
Végre megtalálom a hangom és félbeszakítom, mielőtt rendesen nekiállna magyarázkodni.
- Imádom - ugrok a nyakába és magamhoz szorítom.
A réten azóta nézem ezt a fajta virágot, mióta a Fal le lett bontva és hivatalosan is átjöttem erre az oldalra. Már akkor is imádtam ott lenni, amikor Bell harcolni tanított, de most, hogy végre békés körülmények között tudunk odajárni, szabályosan beleszerettem a helybe.
- Komolyan? - kérdezi magához ölelve, amitől megint elönt a biztonságérzet, mint mindig, amikor a karjaiba zár.
- Igen, komolyan - bólogatok hevesen -, nagyon tetszik, köszönöm. Felteszed? - hajolok el tőle, ő pedig azonnal bólint.
Hátat fordítok neki, hogy rám tudja tenni az ékszert, s amint ez megtörténik, mosolyogva nézegetem a nyakamban. Bellamy finoman behúz az ölébe, majd hátulról átölelve a vállamra rakja az állát.
- Nagyon jól áll - suttogja halkan, az oldalam cirógatva.
- Köszönöm - ismétlem halkan, s a hátam a mellkasának döntöm.
- Boldog Karácsonyt, kicsim - ad puszit az arcomra, amitől a szívem nagyot dobban.
- Boldog Karácsonyt - lehelek én is csókot az ő arcára, s az ujjaim az övéire fonom.
Azt hiszem, hogy jobb helyen nem is lehetnék.