Cure - Gyógyír || ✔

Tenger

- Cassidy LaFountaine. Hívjon Cassidy-nek, vagy Cassie-nek, Miss Peregrine. Mindkettőre hallgatok - ennek hallatán eleresztett egy félmosolyt, amitől a szívem kettőt dobbant hirtelen. Kegyetlenül jól áll neki a mosoly.

- Rendben, Cassidy. Kér egy teát? A gyerekek elmentek sétálni.

- Persze - bólintottam, és az órára néztem. - Még húsz perc és harminchét másodpercig lesznek távol.
Meglepetten nézett hátra. Megtorpant, ami miatt majdnem nekiütköztem hátulról. Zavartan tűrtem a fülem mögé egy hajtincset.

- Tessék? Rosszul mondtam? Lehetséges, hogy elszámoltam, elnézést. Ön jobban ért ezekhez, én alig egy hónapja tanultam meg - motyogtam össze-vissza. Ezzel azonban sikerült mosolyra fakasztanom a kisasszonyt.

- Édes, hogy mentegetőzik, de nem szükséges. Éppen azon lepődtem meg, hogy tökéletesen számolta ki.

- Ó! Valóban? - kérdeztem bizonytalanul, nevetést váltva ki belőle reakcióként. Valahogy elvarázsolt a mosolya és a nevetése, csak néztem rá, és vártam, hogy befejezze a szórakozást rajtam.

- Igen, valóban - mondta jókedvűen, és a konyhába ment, felrakta a teát főni. - Mindazonáltal lenne pár kérdésem.

- Állok elébe - ültem le az asztalhoz, ő pedig helyet foglalt velem szemben.

- Hány éves? Honnan jött, és mi volt az, ami miatt kinevezték a helyettesítésemre?

- Ejha. Sok mindenre kíváncsi - jegyeztem meg. - Huszonöt éves vagyok. Francia származású, de amióta a szüleimet elvesztettem, a nagymamámnál húztam meg magam Cambridge-ben. Mindamellett Jake nagynénje vagyok, az édesanyjának a testvére - tettem hozzá.

- Ön Ymbryn? - kérdezte. Meglepetten felvontam a szemöldököm.

- Nem, kisasszony.

- Akkor hogyan maradt meg az időhurok?

- Nem vagyok Ymbryn, de az egyik képességem, hogy képes vagyok visszapörgetni az időt - tátva maradt a szája. - Igen, tudom. Édesanyám Ymbryn volt. Valószínűleg tőle örököltem a képességének töredékét. Katonának képeztek ki, amikor még a saját, nem különleges életemet éltem, emiatt az érzékszerveim élesebbek egy átlag emberénél. Emellett bizonyos fokig sértetlen tudok maradni. Ha megsérülök, a szervezetem azonnal elkezdi begyógyítani a sebet - körbenéztem, és felkaptam az egyik élesebb kést. A kisasszonyra pillantottam, feszült figyelemmel hallgatott. - Rosszul van a vértől?

- Nem.

- Rendben. Nézze - a késsel felhasítottam a hüvelykujjam mentén a kézfejemet. A fájdalomtól felszisszentem, aztán néztem, ahogy vele együtt lassan a keletkezett seb is elmúlik. - Látja. Heg sem marad - mutattam a kezemet. Hirtelen felém nyúlt, és végighúzta az ujját a seb egykori helyén. Kirázott a hideg az érintésétől, de semmit sem mutattam belőle. Elkerekedett szemmel simított végig újra és újra a bőrömön.

- Ez elképesztő - suttogta letaglózva. Mosolyogtam, majd az órára néztem. Két perc huszonegy másodperc telt el, ezért felálltam, és a teához léptem. Kilenc másodperc múlva elkezdett sípolni, én pedig levettem a gázról.

- Hány cukorral kéri? - kérdeztem tőle.

- Kettővel. Köszönöm.