Tanulság (part 2)

23 3 0
                                    

Eközben már a barátnőim is szerelmesek lettek a fekete hajú srácba akinek közben még a nevét is megtudtam. A neve pedig nem más mint Adrián.
Nagyon szép neve van ami mint már mondottam a barátnőimnek is tetszik.. Na de most nem is ez a lényeg! Erőt vettem magamon oda mentem hozzá a második szünetben. Éppen az egyik osztálytársával üldögélt a termünk elött lévő kanapén. Magyarul csak a szokásos helyükön voltak és éppen arról beszélgettek , hogy ki mit fog csinálni az önvédelmi órán. Na meg is ragadtam a pillanatot és egy köszönéssel indítottam a beszélgetést. Ami valahogy így hangzott
-Sziasztok, mi jót csináltok ? Le ülhetek?
A válaszuk pedig az volt , hogy
-Szia őhm igen , perze miért is ne?!
Az elején csak a barátjával beszélgetett . Mintha én ott sem lettem volna. Aztán egy 2 perc után megkérdezte tőlem az Adrián
- Te vagy az egyik lány akinek tetszem?
Én pedig azt feleltem ,hogy
-Hát lehetséges, de ugye nem baj?!
Erre a válaszra nem is számítottam ami utána fogadott!
- Jajj dehogy baj, csak kérlek ne nyomúlj rám és ezt ne úgy értsd mintha most elküldenélek egy kicsit melegebb éghajlatra hanem inkább úgy, hogy van barátnőm akit szeretek, és senkiért sem hagynám el mert nekem tényleg fontos!
A válasz egyértelmű volt. Kiderült,hogy elég egy vigyázó és gondoskodó típus és még kedves is mert nem azt mondta mint szinte az összes fiú mint például,hogy ,, hát nekem nem tetszel" ezzel szíveket törnek a fiúk.. De ő egy normális fiú volt! Egyáltalán nem bántam meg azt, hogy kimerészkedtem hozzájuk a szünetbe! Sőt mi több még szerintem barátok is lettünk. Jó igen mint mondtam nekem nagyon tetszik ez a fiú, de megkellett értenem a szavait. Amit természetesen megértettem és elfogadtam!
Nem mindig van az amit szeretnénk vagy éppen akarunk. Ezzel ezt is megtanultam!

Az a bizonyos  srácWhere stories live. Discover now