Be léptem az ajtón!szembesültem a dühömmel s a fájdamammal,sose gondoltam volna hogy találkozok velük.
féltem hirtelen tőlük egyszerre sok volt ez nekem,
láttam hogy azért jöttek megmutassák ki is vagyok valójában.
megkérdeztem tőlük
-hát ti?miért látlak titeket?hogy?..
fontolgattam magamba a kérdéseket de aligha tudtam valamit hozzájuk szólni.
különösebben sosem foglalkoztattak csak megijedtem.
vissza szóltak
-Hát mi miattad vagyunk itt,sokszor kerültünk elő s úgy éreztük látnunk kell téged.
mormolta a düh.
-biztos?
eközben ismét csak értetlenkedtem magamba..
-hát akkor azt is láttátok hogyan kezellek titeket?
-igen!
elkezdtem ütni a falat,szorongtam s kiabáltam. mintha nem én lennék, teljesen ki fordultam magamból.
ekkor a pszichiátrián rám néztek s látták hogy véresre sírt szemmel üvöltöztem a gyertya lángnak.
nem mondtak semmit, úgy érezték ha kényszerzubbonyba bújtatnak anfetamint belém fecskendezve le nyugszok!de már ez sem volt elég.
ekkor át szállítottak az elkülönítőre s faggattak hogy miket látok
szinte beszámolni se tudtam róla
egyszerűen fájt,az emlékezetem ki volt hagyva
nem akartam megszólalni de valami érdekes tűket nyomtak belém s egy idő után minden fájdalmam ki jött, soha nem éreztem még ilyet,érdekesnek tartottam de betegesen jó volt,..
azt leszámítva hogy mindenről beszámoltam ami nyomta a lelkem.
mikor be fejeztem s lezártam az utolsó szavakkal a dokival a problémám meredten nézett s egy revolverrel agyon lőtte magát.
néztem egy ideig a hullát röhögtem majd azt mondtam
az élet olyan mint a játék valamikor meg kell halni,ekkor fogtam s meghúztam a ravaszt.
Hirtelen démonok kerültek a hátam mögé s gyanúsan suttogták a fülembe -ezt jól tetted büszkék vagyunk rád lentről.
megszeppent a lelkem a bardóba állva, kérdeztem ijedten
-lentről?
