Holdfény

Eső cseppek

-Igen, az imándt mondta hogy 10 perc és szünete van.Még 5 perc és mehívhatom valamire. 

A szemöldököm hirtelen a homrokomra futott. Hogy mivan? Most mit akar ő tőlem? Megszeppenve és eldobva a magázást mert nem lehetett nálam max 2-3 évvel idősebb. 

-Mivan?-kérdeztem elég nőiesen

-Jól hallottad megakarlak hívni valamire. Ha csak nem zavar?-dehogy zavar csak nem tudnék veled normálisan beszélni mert szociális szorongásgom van. De komolyan erre most mit kéne mondanom?Feltűnően hosszú percekig gondolkoztam , így hirtelen a gondolatok közül ki csúszott  egy elég flegma mondat a számon.

-Van más választásom?

-Persze, ha nem szeretnéd elmegyek.- mielött újabb merengésekbe kezdhettem volna mondta tovább. - De amind látom már szüneted van. Szóval? Tiéd a döntés. 

- Hát oké.- ültem le az ismeretlennel szemben. És csak vártam a csodára. Egy égi jelre hogy ebből nem le hihetetlen vagy beégés. De most jobban szemügyre vehettem az egész férfit. Annyira magabiztosnak látszott és magának valónak. Fogalmam sem volt mi lesz ezután. Kétségbe estem. Ő viszont mindt aki ezer éve ismer elkezdett csak ugy beszélni a hozzám. Nem figyeltem a szavaira csak az ajkait bámultam.
-T/N jól vagy? - kérdezte
-Tudod a nevem?
-Rajta van a rohádon egy kis cimke. - nevette el magát. Nagyon aranyosan nevet.
-Ohh de bolond vagyok. - mosolyodtam el a saját nyomoromon. - Na haragudj de mit is kérdeztél?
- Azt kérdeztem mikor végzel a munkával.
-Ohhh konkrétan már végeztem. Csak 5 percem van vissza mára.
-Remek, akkor haza vihetlek?
Ki néztem az ablakon és még mindig zuhogott az eső, nekem pedig semmi kedvem nem volt megfázni ezért igent mondam. Pár percel később el köszöntem a munka társaimtől  és elindultam az ismeretlen fiatal ember felé.
- Bocsi a kérdésért lehet mondtad már de mi a neved?
-Megumi.
Megumi el kísért az autójához, be ültem az anyósülésre és elindultunk. Amindt ki ért a parkolóból megkerdezte merre felé lakom. Meg mondtam neki a címet és pár perc mulva oda is értünk. Az övemet kicsatolva felé fordultam, ő csak nézett rám a kék íriszeivel es teljesen lefagytam. Mikor kicsit már észbe kaptam kikapcsoltam az övemet és ujra rá néztem.
-Köszi hogy haza hoztál.
-Nincs mit. Majd találkozunk.
-Szia. - száltam ki a kocsiból futva befelé a házba tudván hogy fehérben vagyok és mindenem át látszódna.  Az előszobába belépve kellemes érzés fogott el. Megumi járt a fejemben. Talán tetszik nekem? Vagy csak valami fura érzés? Cikáztak a gondataim. De arra a döntésre jutottam, hogy a válaszokat idővel megtudom. Nem aggódom rajta. De valahogy jobban vártam a holnapot mindt valaha. Hogy ha megint meglátom. Hogy ha megint bele nézhetek a kék szemeibe. Jó érzés vokt magamat hitegetni, de valahol mélyen éreztem hogy ebből nem lesz semmi.