HxH az én angyali oc-mmel

egy teljesen új élet kezdete

A szobám a sötétségben úszott, csak a folyosó túloldalán pislákolt valami vörös fény. Hisoka, a bátyám még ébren volt, mint mindig; őszintén nem tudom hogy szokott-e egyáltalán aludni. Hallottam ahogy a kártyapaklijával babrál, aztán egy sikolyt. Felpattantam az ágyamból, és egy szempillantás alatt a szobája küszöbén teremtem. Senki nem volt bent, így az ablakához mentem. Ahogy sejtettem, megint megölt egy erre bóklászó embert.

Valószínűleg megérezte az aurámat, ugyanis rám nézett, és egy szempillantás alatt mögém került. Megfogta a vállam majd a fülembe súgta: "Unatkoztam, mellesleg feldühített."
- Mégis mivel dühített fel téged? - kérdeztem tőle cinikus hangsúllyal.
- Egyszer úgyis mindent megértesz, Kirara.
- Jó. - zártam le egy ennyivel a beszélgetést, mert tudtam, hogy úgyse szedek ki belőle semmit, majd elindultam a szobám felé.
- Mindent túl hamar feladsz, hugi. - vetett rám egy gúnyos vigyort.
- MONDD MÉG EGYSZER EZT A SZEMEMBE TE SZEMÉT!!
- Nyugi, egyébként is semmit nem tudnál tenni ellenem, ha nem hagyom magam.
- Azt te csak hiszed.
- Akkor mutasd mit tudsz.
Hisoka (meg egyébként más sem) nem tudja hogy valójában én nagyobb és jobb képességekkel bírok nála.
- Nem, nem tehetem.
- Mégis miért nem?
- Majd egyszer megtudod - vágtam vissza neki az ő stílusában
- Hát akkor jó éjt.
- Pá.

Egész este egy szemhunyásnyit sem aludtam. Csak azon járt az eszem, hogy mi dühítette fel Hisokát, de semmire se jutottam. Visszagondolva nem is lényeges.

- Hugi, el kell menjek. - jött be reggel a szobámba.
- Én is veled megyek. - jelentettem ki magabiztosan.
- A fantom társulattal bevetésünk lesz, nem jöhetsz.
- Kellett neked szólni, mellesleg én is tag akarok lenni.
- Attól függetlenül hogy mit mondok követni fogsz, igaz?
- Fején találtad a szöget. - ezzel pedig már pakoltam is be a hátizsákomba

Kiléptünk a romos állapotban lévő házunkból, majd integettem annak a fekete cicának aki minden reggel egy kidőlt fán ül ami az udvarunkon van. Lenne pénzünk helyrehozni, de mi így szeretjük. Így senki nem mer  belépni, csak körülötte sétálgatni, de igazából ha be is lépne halálra van ítélve.

A bátyám lassan, már-már poroszkálva ment, így én is. Furcsálltam, hogy ilyen lassan haladunk, hiszen Hisokának ugyanaz a tempója, mint nekem, de beletörődve követtem, mert nem tudtam, hova megyünk. Ha tudtam volna merre tartunk, akkor a saját tempómban megyek, gyorsan és észrevétlenül. Fél óra poroszkálás után Hisoka végre begyorsított kicsit. Újabb fél óra után végre az én tempómban haladtunk tovább. Ha jól saccolom, kb 2 óra és 48 perc alatt értünk el egy elhagyatott vár romjaihoz.
- Itt is lennénk Kirara, légy óvatos, és ne beszélj senkivel.
- Csak nem féltesz? - kérdeztem tőle pökhendin.
- Halgass már! - sziszegte a fogai között.
Annyira élvezem amikor ideges, főleg, ha azért lesz ilyen, mert óvni akar.
- Van itt velem egy korú? - hajoltam kissé előre miközben hátul össze kulcsoltam a kezeimet.
- Nincs.
- És kicsit idősebb mint én?
- Kirara! Fejezd be! - szólt ingerülten - A barátok úgyis csak gátolnak.
- Jó, értettem.

Beléptünk a romok közé, nyirkos és hideg volt a levegő. Nagyon nyomott volt a hangulat. Egyre beljebb és beljebb mentünk a romok közé.
- Most bújj el! - parancsolt rám.
- Nem, az unalmas - nyafogtam.
- KIRARA, NE ELLENKEZZ VELEM!
Annyira élvezem amikor ideges.
- Most elbújok, de van egy tervem, és ezt meg is osztom veled, mert nem fogsz tudni megállítani. - vigyorohtam elégedetten miközben összefontam a karjaimat. Miután elmentél követni foglak, ördögi terv. Nem de?
- Kirara, azt teszed amit mondok! Érted fogok jönni, de először meg kell bizonyosodjak arról, hogy nem fognak megölni.
- Már megint féltesz, olyan aranyos vagy - piszkáltam továbbra is.
- Majd jövök.
Nem hiszem el, hogy ennyivel elintézte, pedig már annyira vártam, hogy újból kiboruljon.