Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedék

Sulibuli (2/2)

– 'Cause all of me – Sander újra énekelni kezdett –, loves all of you, love your curves and all your edges, all your perfect imperfections...

– Sssh, fejezd be – a tenyeremet a szájára tapasztottam, de így sem fogta be. – Csak akkor megyek bele... Ha még egyszer észreveszem rajtad, hogy bevettél valami kábítószert, örökre vége! Nincs második esély ezután – komoran néztem rá, mire felragyogott a szeme, és úgy bólogatott a kezemmel a száján.

– Gyerekek, gyertek már be! – kiáltott anyám a bejárati ajtóból. – Meg lehet fagyni idekint. – Egy vastagabb köntöst húzott magán össze, úgy várta, hogy odaérjünk.

Ledöbbentem anyukám invitálásán, de Sander lelkesen átkarolt, és már indultunk is befelé.

– Á, még itt a sírom! – mutatott Sander a gödörre vidáman, amit apám ásott egyik alkalommal, amikor értem jött. A lépcsőn megbotlott, mire anyu belekarolt a másik oldalon, hogy állva tartsuk. – Két ilyen széplány társaságában... ez a legcsodásabb napom!

Anya halkan kuncogott a megnyilvánulásán.

– Úgy látom te jól felöntöttél a garatra. Akkor jobb lesz, ha éjszakára itt maradsz.

Hideg cikázott végig a ruhám alatt, a szám tátva maradt, és már bevillant az, ami az iskolában lezajlott. Nem számítottam ilyen meglepetésekre, sőt, semmire nem voltam felkészülve vele kapcsolatban, de támadt egy olyan sanda gyanúm, hogy talán nem véletlenül csinálta ezt.

Anyukám bement a konyhába, mi megálltunk az előszobában. Sander a cipős szekrénynek dőlt, imbolyogva próbálta kiverekedni magát a kabátjából, míg végül a segítségére siettem. Elégedett vigyorral figyelte a mozdulataimat, közben a hajammal babrált.

– Tetszik, hogy vetkőztetsz – huncutság csillant szemében.

– Ne szokj hozzá! – hárítottam. A cipőjétől is meg kellett szabadítanom, ezért letérdeltem elé, mert féltem, ha lehajol, összeesik, vagy, ami rosszabb, összerókázza az előszobát, amit utána nekem kellene kisuvickolnom.

Sander torkából morgáshoz hasonló hang tört fel. Nem akartam a nadrágjára nézni, mint, amikor a suliban belé botlottam, így is kellően felhevült az arcom. Gyorsan lehúztam a cipőit, már amennyire együttműködő volt, majd felpattantam, megragadtam a kezét, hogy beljebb menjünk, de ő visszarántott, és megcsókolt. Csokoládé és alkohol ízét éreztem a száján.

– Csokit ettél piálás közben? – érdeklődtem, mikor sikerült elhúzódnom tőle. Mosolyt csalt az arcomra, mert régen is imádta ezt az édességet.

– Csokoládélikőr, a kedvencem – felelte csillogó szemmel. – Legközelebb neked is hozok. – Egyre lassabban ejtette ki a szavakat, csak ebből érződött, hogy egyre jobban hatott az alkohol.

– Nem fontos, ha ilyen felvezetés jár hozzá – zavartan nevetgéltem.

Hagyta, hogy bevezessem a konyhába, ott leült egy székre. Anyám még a bögréjét mosogatta el. Mosolyogva fordult felénk.

– Nina nagyon haragszik rám – mondta Sander anyura nézve, a szokásos boci tekintetével. – Biztos elmondta, mekkora barom voltam.

Csodálkozva pislogtam, mert úgy beszélt, mintha fel se tűnne neki, hogy ott álltam, nem messze tőle.

– Nem haragszik, kincsem, csak aggódik érted – felelte anyukám kedvesen mosolyogva.

– Ó – meghatottságtól csillogott a tekintete – Arr... arrr... áldott jó szíve van. Akárcsak neked. A szépségét is tőled örökölte.