Te vagy nekem... (𝑳𝒂𝒏𝒅𝒐 𝑵𝒐𝒓𝒓𝒊𝒔 𝒇𝒇)

11.| Búcsú ✨

Egy gyors zuhanyt követve már a konyhában sütöttem a tojást, miközben Lando a pirítóba pakolta be a kenyereket. Egész jól ment neki, egyet se égetett oda, szerencsére legalább a pirítót megtanulta használni.

A tea is elkészült, miközben nekiláttunk elfogyasztani az elkészített reggelit. Egy ideig ez lesz az utolsó, hogy ilyen nyugalomban falatozhatunk együtt.

- Mit szólnál, ha sétálnánk egyet az erdőben? - kortyoltam bele a teába.
- Megint az erdő? - szaladt össze a szemöldöke - Az elsőre se volt jó ötlet.
- Jó, de most el sem engedem a kezedet, nehogy elveszítsük egymást.
- Mm, mi lenne, ha inkább maradnánk bent, és megnéznénk egy filmet?
- A Niki Laudásat, amit ígértél?
- Akár azt is, ha kíváncsi vagy rá. De figyelmeztetlek, ha egyszer megnézed azt a filmet, végérvényesen is szerelembe fogsz esni az F1-el.
- Miért is ne? Már amúgy is kezdem megkedvelni a sportot. - vontam vállat.
- Tetszik ez a hozzáállás. - vigyorgott - Ma se sminkeltél. Feltűnt ám. - váltott témát.
- Ma valahogy jól érzem magam a bőrömben. - mosolyogtam.
- Jól áll, amikor boldog vagy. - nézett a szemembe - Azt is észrevettem, hogy csak akkor volt rajtad smink, amikor ebédelni mentünk.
- Csak csinos akartam lenni. Tetszeni neked. - mondtam szerényen.
- Te pontosan így tetszel nekem, ahogy most vagy. - nyúlt a kezem felé, és összekulcsolta ujjainkat.
- Cuki vagy, hogy ezt mondod.
- Őszinte vagyok. - vigyorgott.

Az egész napot kettesben töltöttük, távol a világ összes hírétől, bajától és zajától. Jól esett Lando ölelésében végignézni a filmet, és igaza lett, végérvényesen is megszerettem a sportot, amit űz.

Ebédre kínait rendeltünk, mert nekem nem volt kedvem főzni, a fiú pedig inkább meg se próbált alkotni valamit. Délután azonban kedvet kaptam hozzá, hogy süssek valami süteményt, így a nyaralóban talált hozzávalókból összedobtam egy tálca muffint. Lando persze ellenkezett, hogy ő márpedig nem eszik cukrot a verseny előtt pár nappal, mert formában kell lennie, de aztán mégse tudott ellenállni a csokis finomságnak.

Rengeteget nevettünk, csókolóztunk a ház minden pontján, mert az szerinte milyen poén, és még közös képeket is készítettünk, hogy egyikünk se felejtse el ezt az együtt töltött két hetet. Ezek voltak azok a képek, amik sose láthattak napvilágot, vagy ha igen, annak közös döntésnek kellett lennie.

És mi ketten úgy döntöttünk, hogy titokban tartjuk a kapcsolatunkat.

- Te vagy a legnagyobb titkom. - súgta a fülembe a kertben ücsörögve.
Már kezdett sötétedni, ahogy a sűrű esőfelhők ellepték az eget koraeste.
- Sose titkoltam még pasit. - pillantottam le összekulcsolt kezeinkre.
- Hidd el, nem kérném ezt tőled, ha nem féltenélek!
- Persze, teljesen megértelek. Bízhatok abban, hogy nem kerül a képbe másik lány? Annak ellenére, hogy... Tudod, nem hivatalos, ami köztünk van. - mondtam feszengve.
Bíztam a fiúban, azonban tőle akartam hallani, hogy semmilyen másik lány nem érdekli.
- Nem kell aggódnod emiatt. Mindenki úgy tudja, hogy mivel ez az első évem az F1-ben, csak és kizárólag a karrieremre koncentrálok. Ami igaz is, de közben megismertelek téged, és marhára nem akarlak elengedni.
- Olyan jó, hogy ezt mondod.
- De ugyanezt tőled is kérdezhetném. Attól még mert a randizós fázisban vagyunk, szeretném, ha én lennék az egyetlen.
- Csakis te vagy. Te vagy nekem az egyetlen. - mosolyogtam rá.
- Reméltem, hogy ezt mondod. - nevetett fel halványan, és közelebb húzódva hozzám, lágy csókot hintett ajkaimra.

Szorosan átöleltem a kinti padon ücsörögve, ahogy ajkaink újra és újra felfedezték egymást.
Ki tudna ezzel betelni?
Még mindig csókolóztunk, amikor megéreztem a hideg esőcseppeket a karomon. Egyre több csepp jelent meg a pólónkon, és Landotól elszakadva kezdtem el rohanni a ház felé.