Érdekes, soha nem tudom mi van pontosan, olykor úgy érzem most jó, de egy pillanattal később már tovább illan. Nem értem. Néha csak úgy kényelmetlen, arréb csúszom a széken, és akkor sem a legjobb. A melkasomat nyomja valami. Függő vagyok, de néha azt sem tudom kívánom-e. Nem értem. Most undorodom magamtól, de hirtelen minden gond elszáll. Az a kedvencem, mikor mind egyben érzem, jön egy kis melankólikus nosztalgia, egy kis boldogsággal feldobva, mint a tejszínhabon a cseresznye. Esztétikus. Nem értem. Néha elgondolkozom milyen lenne a világ ha megszűnnék létezni, arra jutok hogy jó, de így is jó. Az a külömbség hogy hiányoznék másoknak, legalábbis remélem, igazából tudom, akarom. Nem értem. Elköszönök, de rögtön jön az érzés hogy biztos kínos voltam, vagy olyat csináltam ami nem tetszik nekik. Nem értem. Hiányzol, szeretném ha melegen hozzám bújnál, és csak aludnék. Nem tudom hogy ki vagy de hiányzol. Nem értem. Jön a csalódottság, a csüggedés és máris feladom, máskor pedig a harag, üvöltök ahogy csak tudok. Aztán ez is megesik másképp, alig mondok valamit, csöndben maradok, és csak belülről durrant szét. Ezt értem. Ha kipinhent az ember tisztább a világ, minden színesebb, de jobban is fáj. Mindezek ellenére megéri és ez érdekes.
