Édenkert | ÉK-sorozat I.

HUSZADIK FEJEZET

-Beszélnetek kellene erről. -mondom ezt én, akinek valahogy sosem jön össze egy olyan beszélgetés Nicholas-szal, ahol nyugodtan le tudunk ülni, és megbeszélni minden gondolatunkat.

-Én már elmondtam, hogy mit gondolok, de õ ezt nem érti meg. Most van valami projekt, amin dolgoznak, és ebből is teljesen kihagy, pedig én mindig annyira érdeklődöm felõle. Nem is tudom, olyan, mintha kezdene rám unni.

-Az lehetetlen, hogy valaki ráunjon Jessica Waller-re. -és ez így van. Egyszerűen aki képes egy olyan aktív, kreatív, örökmozgó, kalandos lányra ráunni, mint amilyen Jess, akkor azzal a személlyel hatalmas gondok vannak. -Ez konkrétan lehetetlen.

-Valamit eltitkol előlem, de egyelőre még várok. Ha nagyon komoly, csak elmondja, nem?

Igazából vígan rá akartam vágni, hogy pontosan, így van, de közben én is hasonló gondolatokkal küzdöttem, még ha nem is mondtam ki ezeket hangosan. Bennem is milliószor uralkodott el ez a gondolat az elmúlt héten, hogy ha annyira komoly lenne az a nő, akivel találkoztunk az étteremben, akkor már úgyis beszéltünk volna róla, de már jobban ismertem Nicholas-t annál, hogy tudjam, nem mondaná el akkor sem, ha tényleg olyan komoly lett volna az a Viviana. Szerettem volna magamban is lezárni már végre ezt a témát, de valahogy a kis hangok a fejemben nem hagyták elengedni a témát, ahova egy-egy jelentéktelen momentum után automatikusan visszatértek.

-De, biztosan. -és bár ha nekem nem is volt ennyire könnyű helyzetem, mint Jess-nek, aki ennyivel tényleg túllépett a témán, nem lett volna szívem tovább bosszantani a lányt. Plusz, teljesen tisztában vagyok vele, hogy tudat alatt ő is ideges, szóval nem akartam még jobban felzaklatni. Elég ideges vagyok én egyedül is.

-Apa is szóvá tette, hogy nagyon el vagyok anyátlanodva. Mondtam neki, hogy nincs semmi gáz, mert hát tényleg vannak ennél nagyobb bajok is, de aztán este bekopogott hozzám, és hozott nekem After eight-et. Konkrétan ott tartottam, hogy majdnem sírtam, de mondom nem, nem lehet.

-Joe mindig is egy álom apuka volt, tudod nagyon jól, Jess. -tényleg az. Joseph Waller élete értelme a lányai voltak, akikért nem létezett semmi határ, ha arról volt szó, hogy boldoggá tegye. Nem találkoztam még sosem nála kedvesebb, segítőkészebb, és csupaszív emberrel, mint ő, így egyáltalán nem lepett meg ez a húzása sem.

-Tényleg az. Utána meg mondtam, hogy már akkor nem szabadul meg olyan könnyen tõlem, így leültünk kártyázni. Nos, nyilván bealázott, mert miért ne tenné meg. Tudod, hozott csokit, ennél kedvesebb már nem lesz. Meg kell õrizni azért a veretlenségi státuszt.-sóhajtott egyet a lány. -Na, de, ne is próbáld terelni a témát, nagyasszony. Le kell foglalnom magam, hogy ne rágódjak Owenen. Tehát nem lehetsz annyira önző, hogy nemet mondasz a holnapi találkozóra. Ez nem rólad szól, Liah. -vágta rá tettetett flegma szavakkal, mire most én voltam az, aki újra sóhajtott.

-Pár órára ráérek. De utána tényleg találkozóm van Nicholas-szal.

-Beszéltetek azóta a nőről? -és a hangulat megint a mínuszokba rohant pillanatok alatt, és most már nem is kellett elfojtanom magamban a gondolataimat, amik az utóbbi percekben feltörtek bennem.

Egy hét telt el azóta a ominózus este óta, mikor először, és mostanáig utoljára láttam azt a bizonyos Viviana-t. Azon az estén végigagyaltam az éjszakát, így pár óra szenvedés után felhívtam a barátnőmet, hogy kibeszélhessem magamból azt a hatalmas zűrzavart, ami tombolt bennem. Másnap fagyosak éreztem a hangulatot, mikor reggel értem jött Nicholas, de nem tudtam teljesen hibáztatni, mivel én sem olyan voltam, mint máskor. Nehezen fogadtam, és fogadom is, hogy nem nyílik meg nekem a férfi, de ahogyan  a napok teltek, és semmit sem hallottam a nőről, a haragom is fokozatosabban enyhült. Ennek ellenére a feszültség egy hete ott van közöttünk, még ha szavaink nem is feltétlen jelzik, hogy valami nincs rendben.