|Emléked Fogságában|

Harmincnyolcadik

- Azt hiszed, hogy hatással vagy rám?! Te csak egy utolsó patkány vagy! - fürkésztem a borostás arcát, mire váratlanul megfogta a kezem, hátra a lapockámhoz szorította és magához húzott. A fájdalom miatt felnyögtem, közben lábammal rúgtam, hogy szabadulni tudjak. A gyengeség ellenére próbáltam erős maradni.

- Fogd be a pofád, ribanc! - suttogta, majd a kést az ajkamhoz érintette. Vannak olyan pillanatok, amikor az ember közel érzi magát a halálhoz, hogy valóban van olyan pillanat, amikor úgy érzi, hogy számára eljött a harang szó. Nálam ez volt az a pillanat. Tudtam, hogy bajban voltam, de boldog voltam, hogy a nővéremet nem keverte bele. - Nekünk van egy befejezetlen ügyünk! - sziszegte a fogai között, majd eljátszott a késsel, amit az ajkamhoz érintett. Befejezetlen ügy?

Oldalra és előre néztem, imádkoztam, hogy jöjjön erre valaki és mentsen meg, de a fájó igazság az volt, hogy a szerencse ma nem az én oldalamon állt. - Tudod te, hogy miért akkor miért keserítettem meg az életed?! - kiabálta az arcomba, mire egy hirtelen mozdulattal lefejeltem őt. Az orrát azonnal elöntötte a vér, ezért tudtam, hogy ez az egyetlen esélyem a menekülésre. Átugrottam a korlát felett, majd a kavicsos úton elkezdtem futni. Azt hittem, hogy megszabadulhatok a férfitól, de gyorsan a pulcsim után kapott és olyan erővel taszított a földre, hogy a fejemet beütöttem a legközelebbi kőbe. - Aaron... - a tenyeremet a fejemre szorítottam, közben a farmerem is felszakadt a kavicsok hegye miatt. - Hagyj békén! - üvöltöttem.

- Emlékszel Marco Díjazra?! - ült a combomra. - Emlékszel Marcora, az első szerelmedre?! - nevetett. Nagyokat pislogtam, egyszerűen nem akartam elhinni és eldönteni, hogy Marco neve valóban szóba került, vagy csak képzelődök. Marco? Mégis mi köze ehhez Marconak? A sötétben a kavicsok között fekve jöttem rá arra, hogy van nálam egy fegyver, de esélyét nem láttam annak, hogy elérjem. Ez a rohadék egy mozdulattal végig húzta a pulcsimat és letolta a vállamról.

- Ne érj hozzám! Takarodj! Takarodj! - kiabáltam és ütöttem az arcát.

- Kiabálhatsz, gyönyörűm! Itt senki nem hall téged! Szeretnéd tudni, hogy mit csinált Marco Díjaz, ami miatt bosszút álltam?! Elmondom! - kacagott szikrázó tekintettel. - Amikor veled járt szemet vetett a barátnőmre! - kezdte, miközben könnyes szemmel oldalra biccentettem a fejem. - Életed első szerelme kefélt a nővel, aki hozzám tartozott! Tudtad, hogy a barátod egy hűtlen disznó volthozzád?! - csóválta a fejét.

Értettem, hogy mit mondott, de nem érdekelt. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy szabaduljak, de kettőnk közül ő volt az erősebb.

- És most mit akarsz ennyi év után? - sziszegtem.

- Amikor megtudtam, hogy Alice, Marco miatt nem jár haza esténként, akkor mérges lettem! Olyan mérges, hogy megfogadtam, hogy bosszút állok rajta! Azon az estén, amikor megláttalak téged...csak arra tudtam gondolni, hogy fájdalmat okozok Marconak, ezért követtelek! Nem volt tervben, hogy leveszem a ruháidat, de sokat szívtam azon az estén! - gondolkozott.

Miközben mesélt és mesélt, rájöttem arra, hogy agyilag nem volt normális. Biztos voltam benne, hogy most is volt benne anyag, hiszen sokszor félre beszélt, a szeme pedig ki volt tágulva. - Szóval Marcon akartál bosszút állni azzal, hogy engem bántasz?! Gratulálok! Elérted a célodat?! - kiabáltam, miközben próbáltam lelökni magamról. Ekkor bólintott.

- Többé kevésbé... - suttogta, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy nadrágja sliccéhez nyúl. Amint tudatosult bennem, hogy mit akar csinálni, kiabálva a farzsebembe nyúltam, de ő lefogta a kezem. A keze erősen szorította a csuklómat, a fájdalom miatt felszisszentem. Mindent elkövettem, hogy szabadulni tudjak. Nem akartam átélni azt, amit átéltem.