Maga a pokol

Bevezető

A szalonban néma alakok sokasága ült egy hosszú, díszes asztal körül. A helyiség hétköznapi berendezését alkotó bútorok rendetlenül, a fal mellé zsúfolva álltak. Az egyedüli fényforrás a harsogva lobogó tûz volt egy szép márványkandallóban, melynek párkánya fölött aranykeretes tükör díszelgett. A jelenet legfurcsább része, egy ájultnak tûnõ ember, aki fejjel lefelé lebegett az asztal fölött, és lassan forgott mintha láthatatlan kötélen lógna. Alakját megháromszorozta a fali tükör és az üres, politúrozott asztallap. Az asztalnál helyet foglalók közül senki nem törõdött a különös jelenséggel, kivéve egy sápadt fiatalembert, aki a lebegõ ember közvetlen közelében, jóformán alatta ült. Õ szemlátomást nem tudta megállni, hogy percenként rá ne pillantson.

-Nagyúr! - szólalt meg egy sápadt bõrû, vállig érõ fekete hajú férfi. - A Fõnix Rendje jövõ szombaton, a sötétség beálltakor készül kihozni Harry Pottert jelenlegi védett tartózkodási helyérõl.

A hír szemlátomást felkeltette az asztalnál ülõk érdeklődését. Egyesek mozdulatlanná dermedtek, mások fészkelõdni kezdtek, s immár mindenki a férfit, és az asztal végében ülõ Voldemortot nézte.

-Szombaton, sötétedéskor - visszhangozta Voldemort, Piton fekete szemébe fúrva tekintetét. Vörös szeme úgy izzott, hogy néhányan elfordultak, nehogy megperzselje õket a pillantás tüze. Piton ellenben higgadtan nézett Voldemortra, s a nagyúr pengevékony szája egy hosszú pillanat elteltével mosolyfélére görbült.

-Remek. Kitûnõ. Az információ forrása pedig

-A már említett személy - mondta Piton.

-Nagyuram - Egy durva ábrázatú ember, Yaxley a hosszú asztal fölé hajolva nézett Voldemort és Piton felé. Most õrá szegezõdtek a tekintetek. - Én mást hallottam nagyúr. - Yaxley kivárt, de Voldemort nem szólalt meg, így hát folytatta. -Dawlish, az auror úgy mondta, hogy Pottert csak harmincadikán, a tizenhetedik születésnapja elõestéjén hozzák ki.

Piton elmosolyodott.

-Forrásom azt is közölte, hogy félrevezetõ információkat terveznek elhinteni. Bizonyára ez sem más. Dawlish köztudottan érzékeny a konfúziós bûbájra, nyilván azt szórtak rá. Nem az elsõ eset lenne.

-Biztosíthatlak, nagyuram, hogy Dawlish ezt mély meggyõzõdéssel állította. - Erõsködött Yaxley.

- Ha konfúzzá tették, akkor is mély meggyõzõdéssel mondja, amit kell. - Érvelt Piton. - Ha úgy tetszik, biztosíthatom, Yaxley, hogy az auror csoport a továbbiakban nem vesz részt Harry Potter védelmezésében. A rend ugyanis úgy tudja, hogy beépített embereink vannak a minisztériumban.

-Legalább egyvalamit jól tudnak, he? - kajánkodott egy Yaxleytõl nem messze ülõ köpcös férfi. Szavait rekedt vihogással toldotta meg, s néhányan vele nevettek.

Voldemort nem nevetett. Pillantása felfelé vándorolt, a levegõben lassan forgó ember irányába. Úgy tûnt gondolataiba mélyed.

-Nagyúr - folytatta Yaxley - , Dawlish szerint egész csapatnyi auror jelenlétében hozzák ki a

Voldemort felemelte nagy, fehér kezét, mire Yaxley elharapta a mondatot. Bosszúsan vette tudomásul, hogy a nagyúr ismét Pitonhoz fordul.

-Hol akarják ezután elrejteni a fiút?

-A rend valamelyik tagjának a házában. - közölte Piton. - Forrásom szerint az új menedéket a rend és a minisztérium a tõlük telhetõ mindenfajta mágikus védelemmel ellátta. Úgy vélem, nagyúr, miután a fiú célba ér, aligha lesz esélyünk az elfogására, hacsak jövõ szombatig el nem bukik a minisztérium. Abban az esetben természetesen lehetõségünk lenne felderíteni és hatástalanítani a védõbúbájok nagy részét, a maradékon pedig át tudnánk törni.