Lélekhívó

2. fejezet

Elérkezett az este, igaz, még világos volt odakint. Pirika kiszúrta, hogy Ren vacsora után az erdő felé veszi az irányt, és még gyorsan elkapta őt az ösvény elején. Mondta, hogy elkíséri, mert ő is szívesen sétálna, ismerkedne a tereppel, ahová kiküldik őket futkosni, meg persze a gyönyörű táj látványa a naplementében sem volt utolsó szempont. Eleinte csak a táborról beszélgettek, a mindennapjaikról kérdezték egymást, legalább Ren ilyen formában többet megtudhatott az északi testvérpárról, mik történtek velük az elmúlt félévben. Szívesen hallott volna Hororól részletesebben is, de nem kérdezhetett rá csak úgy a fiú dolgaira...
Pirika megvárta, amíg a faház eltűnik mögöttük a távolban. Még néhány méter séta után vett egy nagy levegőt. Elefántként rontott a porcelánboltba, de tette ezt a maga legtermészetesebb jellemével.
- Szóóóóval~ Mondd csak Ren, van most valaki, aki tetszik neked? - mosolygott kíváncsian.
A fiú megrökönyödött a kérdésen.
- Te aztán nem kertelsz...
Pirika kuncogott.
- Az élet túl rövid ahhoz, hogy kerülgessük a forró kását. Meg ismersz engem, tudod, hogy szeretek mindenkiről mindent tudni. Ez alól a szerelmi szálak sem kivételek. - sandított rá komisz fénnyel a szemében. Ren felvonta a szemöldökét, és gyanakodva méregette. Nem úgy tűnt, mintha Pirika rejtett szándékkal maga miatt kérdezné, mert esetleg gyengéd érzelmeket táplálna iránta, viszont abban  volt ráció, amit mondott. A lány nyomozó ambíciói valóban kimeríthetetlenek voltak mindig is, de belőle is kinézne egy “szerelmi szálat”?
- Nem hinném, hogy ezzel kapcsolatban én vagyok az embered.
- Ha nincs semmi, az is valami. Szólok a barátnőimnek, hogy szabad préda vagy. - vette is elő kis rózsaszín kihajtható telefonját, és pötyögni kezdett.
Renbe ekkor mintha villám csapott volna.
- Csak azt ne! - csukta le a mobil tetejét egyszerre kissé riadt és ideges ábrázattal. Ezután rögtön megszólalt a fejében a vészcsengő; a kirohanása magyarázatot kívánt maga után. Felemelte kezét a telefonról, közben gyorsan higgadtságot erőltetett magára. Zavarát igyekezett elrejteni a meglepett, kék szempár elől.
- Ne uszítsd rám őket, most sem az idő, sem a helyzetem nem alkalmas.
A lány pislogott. Ahogy a fiú elhúzta előle a kezét, érdeklődve követte tekintetével. Ez csak a felvezető volt, már kezdettől eltervezte, hogyan tereli majd a beszélgetést, és el is jött az idő, hogy föltegye a sorsdöntő kérdést, felkészülve a következő robbanásveszélyes reakcióra.
- Jóóól van. Akkor majd a verseny után. A fiú barátaimnak is szólhatok? - kérdezte "csak úgy mellékesen" hangsúllyal - Mennyire vagy nyitott e-téren?
Gyomra görcsbe rándult. A kínai fiú érezte, hogy egyre feszültebb lesz, és lassan kezdi elveszíteni a hidegvérét, de küzdött ellene, nem a lány tehet arról, hogy számára ez nem olyan természetes téma, mint neki... Igyekezett megfontoltan és udvariasan válaszolni. Gyorsan le akarta zárni.
- Mondtam, hogy nincs időm ilyesmire - hadarta - és ne haragudj, de azt se szívlelem, ha valaki keríteni akar nekem. Jobb, ha elengeded velem ezt a dolgot.
Még nem állhatott meg, Pirikanak pattanásig kellett feszíteni a húrt, hiszen Ren nem ágált a feltételezés ellen...
- Rendben. - bólintott, de ezzel nem végzett, szüksége volt megerősítésre - Csak annyit még, ha már belekezdtünk; Ezek szerint a fiúk is szóba jöhetnének? Puszta kíváncsiság! - tette hozzá gyorsan, és emelte fel két kezét védekezőn - Ígérem, nem játszok kerítőt! Nyugodtan elmondhatod, tudok titkot tartani, ha arról van szó. - csiripelte - Van egy meleg bátyám, emlékszel? Nem tudsz olyat mondani, amin meglepődnék.
Rennél túlcsordult az a bizonyos pohár. Hirtelen megállt, majd határozottabban rámordult.
- Elég, Pirika! Nem akarok most ezzel foglalkozni, érted?! - meredt rá dühösen.
A cserfes lányt nem rendítette meg a feldúlt hangnem, úgy döntött, nem kínozza tovább. Ha ilyen körülményes szavakba öntenie Rennek a dolgot, akkor ezzel megkapta a választ.
- Megértettem, nem faggatlak tovább. - válaszolta, látszott rajta, hogy nem vette a szívére a másik kitörését.
A fiú az orrán keresztül szusszantott még mindig összehúzott szemöldökkel, majd ismét nekivágott az ösvénynek, viszont pár lépés után észrevette, hogy a lány nem mozdult meg mögötte.
- Nem jössz? - torpant meg, és fordult hátra már kevésbé morcosan. Pirika addig leült egy nagyobb, lapos sziklára, szembe az alattuk elterülő völgyel.
- Élvezem kicsit a kilátást, te menj tovább nyugodtan. Majd a faházban találkozunk. - intett neki mosolyogva.
Ren biccentve tovább haladt. Jobb is volt így, hogy elváltak… Később, mikor már nem látta a lányt, ha visszanézett, megállt egy fa takarásában, a törzsének támasztva a hátát. Idegtől remegő kezével a hajába túrt, gyomra még mindig görcsben volt. Hazudni valamiért nem akart, de mivel nem is tagadott semmit, Pirika biztos kikövetkeztette, mi a helyzet vele. Hosszan fújta ki a levegőt többször egymás után. Csak remélni tudta, hogy a lánynál valóban biztonságban van a titka. Valójában, tán nem is attól félt, hogy megtudják, a fiúk után is megfordulna, hanem, hogy kiderül, ki titkolt érzelmeinek pontos tárgya...