S írva fakadtam

Csak képzeld el

Abban a szent pillanatban az élet rejtelmes de gyönyörű, mégis furcsa energiája járta át a testemet, s végtagjaimon kellemes libabőr ült ki. Az esőcseppek végigfolytak a bőrömön, s néha a szél is megcsapta nedves tarkómat, mire a hideg kirázott újra és újra. Nem féltem. Boldog voltam. Örökké kellemes és megnyugtató ölelésében akartam lenni, mely megvéd mindentől. Felnéztem gyönyörű tengerkék szemeibe, melyekben elveszve a nyugalom tengerpartján ültem minden gondomat elfeledve. Lágy csókot lehelt ajkaimra, miközben továbbra is a szakadó esőben álltunk egymásba veszve.