Part 2

19 1 0
                                    


Az ébresztőm vibráló hangjára kelek pontban 6:00-kor. Annyira nem hiányzott ez az egész korán kelés. Nagy nehezen kikecmergettem az ágyból, ugyanis az este nagyon sokszor fel keltem az izgatottságtól. Be mentem a fürdőbe elkészülni. Először hajat mostam, majd fontam a hajamba egy-egy fonatot. Tettem fel szempillaspirált és egy fénylő szájfényt is. A szobámba felöltöztem, a fekete crop toppomat vettem fel egy bézs színű szoknyával, és egy magasabb talpú szandált.

Megnéztem az időt és már hét órát jelez. Hogy mehetett el ilyen gyorsan az idő?
- Jó reggelt Apa.- mentem ki a konyhába.
- Reggelt.- köszönt fel sem nézve a laptopból. Apának új munkája lett és nagyon nehéz, így inkább nem zavarom.
Pirítottam kenyeret és azt vajjal megkentem, hozzá sonkát ettem és narancslevet ittam.
- Apa, ma eltudsz vinni a suliba?- kérdeztem közben a reggelimet ettem.
- Hát...nehezen, de megoldom, hisz ez az első napod. Ne hogy elkéss. Viszont holnaptól busszal kell, hogy menj, mert hamar be kell érnem dolgozni.
- Oké. Jó az úgy nekem.

8-ra kell beérnem, szóval akkor van fél óránk beérnünk.
Olyan negyed óra volt az út, és már itt is vagyunk.
- Szia Apa!- köszöntem.
- Érezd jól magad!
Kiszálltam ki a kocsiból és a kapu felé vettem az irányt.

Nagyon szép az iskola és nagy is. Rengeteg diák ment befelé a bejáraton. Mindig elképzeltem, milyen egy amerikai gimnázium. Beléptem a bejáraton. Az aula nagyon szépen lett megcsinálva, vannak ülő helyek meg asztalok. És nem sokkal arrébb ott a portás is.
- Jó reggelt!- köszöntem neki. Jó fejnek tűnik. Nem az a morcos magyar portás, mint otthon volt.- Meg tudná mondani merre találom az titkárságot. Tudja új vagyok, és oda küldtek.
- Persze. Felmész azon a lépcső.- mutatott a szembe velünk lévő lépcsőhöz.- majd jobbra fordulsz és ott van egyből.
- Nagyon szépen köszönöm.
- Nincs mit. És sok sikert!
- Köszönöm

Fel ment a lépcsőn és kopogás után bementem a jobbra lévő ajtón. Egy kis helységbe nyílt ahol rajtam kívűl egy idős hölgy, és egy velem egy korú lány volt.

- Jó reggelt.- köszöntem és felkapták a fejüket.
- Jó reggelt! Biztos te vagy Kate White.- bólintottam.- rendben én Mrs. Baker vagyok, az igazgató titkárnője. Sajnos neki most fontos dolga van de az órák után kérlek gyere le és majd meg beszélitek a dolgokat. Ő itt.- intett a lányra aki ült a helységben.- lesz a kísérőd az első órában, Nicki Dallas.- nagyon aranyos a tekintete, szerintem nagyon jóban leszünk.
- Szia!- köszöntem neki.
- Hello!- köszönt vissza.
- És akkor most mehettek is. Jó szórakozást!- mondta Mrs. Baker.
- Viszlát.- köszöntünk egyszerre, és kiléptünk az ajtón.

Az én környékemWhere stories live. Discover now