A béke csapata 1. év

Élet és halál között

Felkeltem. A lányok vigyorogva ültek az ágyon.  Hunyorítottam hogy a reggeli napfény fájó égetése elkerülje a szememet. Mivel Elizabeth pont akkor húzta fel a redőnyt.  Majd ahogy ment az ágya felé, végigsimította a kezét a fejemen. Visszadőltem az ágyamba, és hagytam hogy a fáradtság eluralkodjon rajtam. De a fejem lelandolt, persze hogy a három párna közül is az ágytámlát találtam meg. A lányok nevetésben törtek ki, én meg fájdalmasan felnyőgtem egyet. Felkeltem az ágyból. 

-Ezekszerint nem is kell kávé Myruska? Mert szerintem épp eléggé felébredtél.-mondta Rhiannon is a könnyeivel köszködve. Én néhány flegma pillantás után lefeküdtem. MOSTMÁR A PÁRNÁKRA, és fejemre húztam a takarót. Erre még nagyobb nevetésáradat szakította ki a dobhártyámat. Majd inkább visszamentem a világomba, mivel az átokfajzatok már tényleg nem hagytak aludni. Már ismertük egymást annyira, hogy én reggel szeretek aludni, de ők halnali 5-kor már beszélgetnek, és aktivilizálódnak. De amúgy szerettem őket. Már amennyire. A tavaszi szünet lassan végetér, és megint kevég időm lesz Jorvikra. De annyira nem bántam. Amúgy is annyi minden történt mostanában, hogy ennek le kell ülepednie. Jövőre 7.-es leszek, úgyhogy még kevesebb időm lesz rá. Addigra tuti teljes szívemből imádni fogom ezt a kelekótya csapatot, de ők is elvégezték az álltalánost. Igen. Én voltam a legfiatalabb a magam 13 évével. Alex 15, Lisa, és Anne 16, Linda 17, Zoé, és Katy 16, Lily 17, és Bella is 17 volt. Úgyhogy picit fura volt, de meg lehetett szokni. Alex örült is hogy van nála fiatalebb, és a többiek ilyen téren leszálltak róla. Na de megtalálták a módját annak hogy zaklassák még Cloudmillt. Szerintem amúgy Alex egy nagyon határozott, és vicces személy volt, úgyhogy sokszor lepörögtek róla ezek. Én ha az ő helyében lennék, tuti nem tűrném ilyen jól ezeket a ,,bántásokat". De ő még saját magából is viccet csinált, úgyhogy imádtam. Főleg hogyha druida edzés közepén benyőgött valami konkrét hülyeséget, és egészen edzés végéig azon szakadtunk. Elizabeth is szerette ezeket.....ja nem. Mindig kiborult ha Alex kicsit is elvonta a figyelmemet. Vagy a többiek. Volt már ebből probléma. felkelem az ágymból, és kicsoszogtam a konyhába. Anyukám valamit főzött, apukám meg a kávéfőző elött várta hogy a kávéja lefőjön. Én kiválasztottam kedvenc lovas bögrémet, és egy kis tejet öntöttem bele, majd ezt a mikróba téve felmelegítettem. Majd amikor a mikró csipogása jelezte hogy felmelegedett a tejem, kivettem, és beletöltöttem a 3 az 1-ben kávéporomat. A számhoz emeltem a bögrét, és az italt szagolgattam. Szobámba érve beleültem a gurulós székembe, és szürcsölgetni kezdtem az italt. Majd mikor megittam kivittem a konyhába, és elmostam. Kellett a naphoz az energia, mivel ma reggeli edzés lesz. És had ne mondjam, a lányok eléggé fársztók reggelente. Felöltöztem, és leidéztem a portált Jorvikba. A lányok még pizsamájukban az ágyukban beszélgettek. Elizabeth, és Rhiannon, meg egy fenti kis emelvényen voltak. Az az álvány eredetileg az istálló magasra eső részeinek az építésére szólgált, de olyan stabil volt, hogy simán lehetett aludni is rajta. Néha azt mondták csupán azért alszanak velünk hogy ne kerüljünk bajba, ami azért egy varázserővel rendelkező tinicsapatnál ez picit valószínű, de tudtuk hogy szeretik a társaságunkat. Ott álltam elöttük. Egymást néztük egy darabig.

-Mi a francnak öltöztél fel Myra?-kérdezte Lisa

-Ma reggeli edzésünk lesz.-mondtam, mire mindenki a két druidára nézett. Elizabeth elfelejtette. Ez nem vallott rá. A többiek vilámsebességgel felöltöztek, Elizabeth és Rhiannon meg lemásztak, és felnyergelték a lovainkat. Én lementem, és a többiek meg kijöttek a fürdőből. Néha csináltunk egy kis gyakorlatot hogy milyen gyorsan tudjuk felkantározni a lovainkat, és milyen gyorsan tuduk felülni rájuk. Egymás mellé álltunk, és vártunk hogy Rhiannon elindítsa a stoppert. Már kitapasztaltam hogyan lehet a lehető legtöbb időt levágni ebből. Például a kantárt nem viszem vissza a nyergesbe, hanem szögeltem a boxfára egy kampót, és oda teszem vissza mindig a kantárt. A többiek visszaviszik a nyergesbe ezeket lovaglát után, ezzel értékes időt vesztenek. Na ja. Meg nekem van a legnagyobb lovam a maga 165 cm marmagasságával. Én meg 155 voltam, úgyhogy mindig valami sámliról kellett felszálnom. De ezt még nem oldottam meg hogy lehetne a leggyorsabban, és a legegyszerűbben megoldani. De mindig elöbb voltam lóháton mint a többiek. Rhiannon megnyomta a gombot, mire a nyolc lány egyszerre indult meg a nyerges felé. Én odafutottam Reményhez, leakasztottam a kantárt, és feltettem rá. Gyorsan kerestem a sámlit, és felültem az óriás Nóniusz hátára. A lányok csak akkor szaladtak ki a nyergesből, de pár másodperc múlva ők is lóháton voltak. Rhiannon leállította a stpooert, és megnézte a részidőket. Nekem volt a legjobb. A többiek ilyenkor mindig irígykedve néznek rám, hátha csalok, de tudták hogy a módszerem megengedett. Ők is csinálhatták volna így, de nem értettek hozzá. A kalapácsot, és a kampót a Földről hoztam. Még múlthéten, amikor felkalapáltam. Kíváncsian nézték fentről mit is csinálok. Már megszoktam tudatlanságukat. Mindig magyaráztam nekik a Földről. Zoééknak is. Testvérek voltak. Valami nagyon ritka betegséggel. Egész nap bezárva tartották őket, mivel nem voltak teljesen Földiek, máshogy reagáltak egyes dolgokra. A Földre őket a druidák küldték. Én már ott szüledtem, úgyhogy jobban bírtam az ottani életet. Bármikor ilyen témához értünk hogy hogy lehetek egyszerre Földi, és Jorviki is, Elizabeth gyorsan elterelte a témát. Tudtam hogy többet tud rólam mint én magamról. Amikor tegnapelött megmentettem jorvikot, druida gyűlésen hallottam néhány összesúgó druidát akik az mondták hogy anyja nyomdokaiba lépett. Amikor rákérdeztem volna elkezdődött a gyűlés. Úgyhogy magamban tartottam. Elizabeth sokat tudott rólam. Többet mint amit én, valaha is fogok. De nem mondott soha semmit. Néha eléggé zavart ez, de nem szóltam semmit, mivel tudtam hogy több dolgot rejt ez a kis sziget mint amit bárki is gondol. A kifutó felé furcsa ,,megérzés" kezdett el kerülgetni. A megérzést annak az apró fájdalomnak hívok, ami keresztülhasít a testemen, például egy csata előjeleként. De ezt csak Elizabeth-tel, és Rhiannonnal osztottam meg. Meg néha a druidákkal. A lányok néha túl tudatlanok voltak ehez. Bár tudtam hogy nem tudhatnak mindent, hiszen még kevesebb titokba avatták be szegényeket. Sajnálam is őket, mivel a legtöbb gyűlésről teljes mértékben ki voltak tiltva. Nekem meg nem szabadott semmit sem mondanom. Bár néha irígykedtem is rájuk, mivel nem kellett azt az unalmas gyűlést végigülni. Végig ezen járt a fejem. Mármint a megérzésről. Megint mit akar előjelezni? Mit szeretne megmutatni? A kifutó ugyanolyan csendes, nyugodt volt volt mint általában. Mindaddig, amíg be nem mentünk. Szokás szerint előre álltam. Majd a fejem elviselhetetlenül fájni kezdett. Kis híján leestem Reményről. Odakapta a kezem a fejemhez. Vagy valami nagyon durva bajom van, vagy valami nagyon durva fog történni Jorvikkal ISMÉT. Úgy látszik a Dc nem akar pihenni. De én pedig szívesen kipihentem volna az elmúlt nap fáradalmait. De erre sosem volt lehetőségem. Elizabeth odajött hozzám, és megfogta Remény kantárját. 

-Minden rendbe?-kérdezte. Óvatosan megráztam a fejem, és arcal megpróbáltam tudatni Elizabeth-tel hogy mi is történt. Ha a lányok észreveszik, mindig oktalanul aggódni kezdenek. Elizabeth bólintott. A fejfájás nem maradt abba. Az edzésen Elizabeth ideges volt. A lányok meg is kérdezték, de a szokásos, ,,nem tartozik rátok" mondattal mindig lerázza őket. Majd a fejfájás egyre erősödött lassan elviselhetetlenné vált. De tűrnöm kellett. Remény is egyre gyakrabban nézett rám. Egy óvatlan pillanatban meg csönd támadt. A lánnyokkal egyszerre néztünk hátra Elizabeth, és Rhiannon eltűnt. Hogy 2 másodperc alatt hova a francba tűntek, nem tudom. De gyanús volt ez az egész. A fejfájás megszűnt. Mintha sohasem létezett volna.

-Alakzatba!-kiálltottam. A többiek pillanatok alatt felvették a szokásos harci mozdulatot. Erre eddig csak Elizabeth adhatott engedélyt, de ő nem volt itt. Zoé kilépett a sorból, a többiek meg követték.

-Ne pánikolj már Myra. Nincs itt senki. Inkább keressük meg a druidákat.-mondta Zoé. Sosem hallgattak rám. Az ösztöneim azt súgták hogy nem szabadna egyedül maradnom, de a lányok már kimentek a kifutóból. Remény nyakába valaki egy kötelet dobott. Ő erre felágaskodott, mire én kiestem az egyensúlyomból. A sötét lovasok álltak mögöttem. Nem voltam már biztonságban. Katja befogta a számat hogy ne tudjak kiabálni. De a kezemmel felkapva egy követ, még a lányok után dobtam, ami a kőkerítésre érkezett. Rámnéztek. Arcukon az undor, félelem, és megbánás söpört végig. Katja erősebben szorította a számat mikor észrevette hogy a követ én dobtam. 

-Lám, lám, lám. A csipetcsapat.-mondta gúnyosan Darko. A lányok egy ideig mérges arcal nézték, majd valami oknál fogva rámpillantottak. Tehetetlenül néztem az eseményeket. Nem tudtam semmit sem csinálni, mivel Sabrine lekötözte a kezeimet is. 

-Vagy előhozzátok, és átadjátok nekünk Frippet, vagy a kis Myra meghal!-mondta Sabrine. Kikeregedett a szemem. Tudtam hogy tényleg meg fognak ölni. Ha átadják, ha nem. És akkor már jobb lett volna ha nem esik Frippnek baja. Reménykedve néztem a lánycsapatra. Reménykedtem hogy jól fognak dönteni. Még ha az nem is az erőségük. Majd paták hangja törte meg a csendet. Három ló, és lovasuk jöttek a kőkör felöl. A sötét lovasok elmosolyodak. 

-Engedd el őt!-kiáltotta egy gesztenyepej lovon ülő fiú. Majd egyszerre levették a kapucnit. Három fiú ült a lovon. Két fekete hajú, és egy sötétbarna hajú. A Jorvikiak ritkán bátorkodnak előjönni a kunyhóikból ha valami dráma van Jorvikon. De volt egy megérzésem hogy ők nem közönséges Jorvikiak voltak. 

-Túlerőben vagyunk Darko!-kiálltott Alex is. A lányok mellé álltak a fiúk. Sokkal többen voltunk mint a sötét lovasok. De attól még mindig én voltam a fogoly. Nem tudtam megmozdulni. A kötelek elengedtek, és a térdelésből Katja felrángatott állásba.

-Most nyertetek léleklovasok. De a dicsőség nem lesz oly édes mint gondolnátok.-mondta, és elengedte Elizabeth-téket. Elizabeth odajött hozzám, hogy visszakisérjen, de Darko rá tartotta villámbotját, mire hátrált egy lépést. Rhiannon is így tett, de ő a léleklovasok mellett volt.

-Mint mondtam nem lesz édes a győzelmetek.-mondta, és rám tartotta a botját. A három gonosz lány fekete füsté vált, mire egy pillanatra szabadnak éreztem magam. De a sötétlovas ellökött, és a tarkónhoz tartotta pálcája végét. A többiekre felnéztem. Félelemmel teli arcuk engem fürkészett. A három fiú kezén rúnákat pillantottam meg. Elmosolyodtam, mivel tudtam hogy ők is közénk tartoznak. Nem ismertem őket. De ettől függetlenül megbíztam bennük. Egy percig voltunk így. Senki nem szólalt meg, majd hatalmas fájdalmat éreztem a testemen végigmenni. Talán villám volt, de elviselhetetlen fájdalommal. Egyszerre volt égető érzés, és megrázó. Levegőért kapkodtam. Majd erőtlenől oldalra dőltem, és a sötétlovas egyszeriben köddé vált. Mindenki engem nézett. Egyre lassult a lélegzésem. A testem kezdte feladni a harcot. De a lelkem odaszaladt, és megölelte volna őket. A barátaimat. Elizabeth futott hozzám először. A szemembe nézett, és szólongatott. Nem volt erőm megmondani neki hogy ne aggodjon. De hangja egy szinten megnyugtatott. A világ halványulni kezdett mire a lovasok is körbe vettek. Mindenki arcán könnyek futottak végig. Még az enyémen is. Egyre kevesebbet láttam, és éreztem. Mindaddig amíg csak a fájdalom, és a sötétség maradt. És a fájdalom megszűnt. Könnyek futotta végig az arcomon, és reménykedve nyitottam ki a szememet hogy talán a kőkörben vagyok. De meglepetésemre erről szó se volt. A kis szobámba voltam és az ágyamban feküdtem. Felpattantam, és leidéztem a portált. Vagyis leidéztem volna. A portál nem jelent meg. A karomra pillatottam, ahol a rúnáim egyszeriben megszűntek létezni. Az arcomon könnyek folytak végig. Cserbenhagytam őket. Őket, akiket a világon a legjobban szeretek. Az ágyamra borultam, és hagytam hogy érzelmeim átvegyék fölöttem az uralmat.