Mi van ha?

1.fejezet

Az életem mindig is átlagos volt,néha átlagon aluli de én sosem panaszkodtam,na jó néha igen de nem volt jellemző.De ha tudtam vola mi fog következni ezek után,hálát adtam vona az unalmas életemért.

Hangos kiabálásra ébredek, a földszíntről szűrődik fel a hangos ricsaj.Ijedtemben majdnem lelesek az ágyról.Az üvöltözés csak erősödik,a hangok alapján az egyik személy anyám az,a vékony hangja eltörpül,két férfi füsiketítő lármájától.

Kikelek az ágyból és az ajtó felé veszem az irányt.Erre hangos lépteket hallok,több láb dobbantását hallom a lépcsőn felfelé tartani.Megtorpanok,semmit sem értek kik vannak a házunkban és miért jönnek ide fel.

Az ajtó kirobban és két nagytermetű férfi tódul be az ajtómon.Ijedtségemben hátra tántorodom és az ágyra esem.Az egyik szakálas ideges tekintetét rámhelyezi,kissé elmosolyog .A következő pillanatban egyszerre több minden történik. A férfi elindul felém,én menekülni próbálok az ágyamról a másik irányba de erre a másik pasival találom magam szemben. A szakálas elkapja a csuklómat.Felsikítok és ellenkezni próbálok,de erre a másik is elkapja a kezemet.Lerángatnak az ágyamról,és nem eresztenek.

-Hagyjanak!Eresszenek el!-üvöltöm oda nekik.Kissé sokkos állapotban vagyok pár percel ezelőtt legmélyebb álmaimban voltam,most meg két férfi ráncigál le engem az emeletről.Miközben cipelnek le én még mindig segély kerő sikolyokat hagyok magam után.

Leérünk a konyhába ahol anyám sírva a pulton támaszkodik.Mindig is gyenge nő volt és persze érzékeny.Imádtam anyámat nekem csakis ő volt,apám rég elhagyott minket,olyan 6 éves koromban.Nem az ő műfaja volt a családos élet,anyám mindig azt mondta,jobb így hogy elment,ezt azzal magyarázta,hogy jobban járunk azzal,hogy nincs velünk,mintha itt van de csak 30 százalékot tud nyújtani nekünk.Ebbe egy idő után én is bele tudtam törődni.

Anya tekintetében rettegést látok.Olyat mint még soha.Nem láttam még ennyire sebezhetőnek és törékenynek. Segitségkérően,félelem teli szemekkel nézek rá.

-Anya mi ez az egész?Kérlek segíts!-a férfiak csak jobban szorítanak,a fájadalom belenyilal a csuklómba. Anya egy idő után megszólal.

-Annyira sajnálom szivem.De nem tehetem.Most muszáj elmenned ezekkel az emberekkel,de megigérem,mindent megteszek,hogy visszajöhess.- mondja fájdalomtól elfulló hangon.

-De mégis miért?Istenem anya magyarázd el miért visznek el!-kérlelem őt mert tudnom kell,úgy nem hagyhatom el ezt a házat míg nem tudom,hogy egyáltalán miért kell.

- Kicsi szivem egy vírus elterjedt a világban,a 16 és 20 év közötti fiatalokat begyűjtik,mert csak köztetek terjedt el.-Az állam leesik.Hogy micsoda?Ez mégis hogy történhetett?Én ezt nem tudom elhinni,és mégis miért csak ránk veszélyes?Ezekre a kérdésekre már nem kapok választ,mert egyrészt ki se mondtam hangosan,másrészt a két ember a bejárati ajtó felé rángat.

Amit kiérunk az udvarra egy fekete furgont pillantok meg. Az agyam eldobom anyám nem viccelt,ezek tényleg elvisznek és ezt senki sem fogja megállítani bizony.Hátranézek anyám zokogva pillant felém.Azt hiszem ma nem csak én fogok összetörni,hanem az én drága édesanyám is.Nem haragszom,hogy nem próbált meg segíteni rajtam,mert én is tudom,hogy ebben a helyzetben nem tudott volna mit tenni.

Beraknak a furgonba,de mielőtt rámcsuknák a korom fekete ajtókat,hozzám vágnak egy fekete farmert és egy fekete pólót.

-Ezt vedd fel kislány!-parancsol rám a szakálas.Undorodva nézek rá,legszívesebben leütném,de tudom,hogy én járnék rosszúl.A sötét ruhadarabokra nézek,melyeket a kezemben tartok.Eszembe jut,hogy még pizsamában vagyok. 

Ebben a pillanatban az ajtók csapódnak.Teljes sötétségbe burkolózva ülök a furgon hátuljában.A könnyeim végig folynak az arcomon,észre se vettem,hogy én végig sírtam,annyia le voltam sokkolódva,pontosabban még mindig le vagyok.Motor zúgását hallom.A kocsi elindul én pedig,benne ülve,rettegek,hogy mi következik ezek után...