A béke csapata 1. év

Ősi erők

-Ideért!-kiáltott Alex amint meglátott engem. A többiek is rámnéztek.

-Akkor is ott hagytátok.-mondta Rhiannon gúnyosan. A léleklovasok, és a két druida vastag télikabátban voltak. Irigykedve néztem őket, amint láttam hogy nekik nem fagy le a valaguk ebben az itélet helyen. Egyikük sem volt lóháton, és ez eléggé aggasztott, mivel tudtam hogy nem lesz kellemes a leszállás Winterdragonról.  A lábujjaim lefagytak a vékony sportcipőben amit egy kellemes druida edzésre hoztam. A szakadt farmer sem volta legjobb választás. Az egyetlen pozitivum a pulcsi volt, amit így is vonakodva hoztam magammal az istállóból. Jaj de jó hogy elhoztam, mivel a vékony pólóban valószínűleg már halálra fagytam volna. A lányok elneveték magukat a fájdalmas arcomon, amit a hideg szél miatt vágtam. Elizabeth, és Rhiannon is elkuncogták magukat amint rámnéztek.

-Remélem kellemesen érzitek magatoksat a meleg  téli tuháitokban.-mondtam nekik gúnyosan. Erre mégjobban elnevették magukat.

-Miért nem vettél fel egy melegebb felszerelést Myra?-kérdezte félig mosolyogva, félig nevetve Linda. Én felhúztam az egyik szemöldökömet.

-Például azért mivel a druida kifutóba készültem, és nem Jorvik leghidegebb csücskébe?-mondta nekik gúnyosan. Elizabeth szerencsére hozott nekem is egy kabátot, úgyhogy felfedeztük kicsit a völgyet. A lányoknak is ő hozott, úgyhogy nem igazán voltam most kivétel. keskeny ösvényeken,hatalmas síkságokon, és sok hóval borított erdőn mentünk keresztül. Elizabeth-tel gyakoroltunk egy kicsit a jégen is. A lovak sokat botladoztak a jégen, de az edzés sem volt olyan hosszú mint álltalában. Szerencsére katasztrófát nem csináltam, úgyhogy minden szipiszupi volt. Jorvikban nem sok ilyen különleges hely volt mint a rejtett dinoszaurusz völgy. Egy hideg szellő kivitte a zsebemből a könyvből kitápett térképet. Alex ezt észtevette, és elkapta.

-Ez mi?-kérdezte a térképet nézegetve. A léleklovasok sorban odamentek Alexhez. Elizabeth, meg Rhiannon is.

-Mit jelöl ez a térkép Myra?-kérdezte Rhiannon. A többiek is rám néztek, és meg megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. 

-Találtam egy térképet a könyvben amit Elizabeth adott, ami a régi tesztköveket jelöli. Itt van valahol a dínóvölgyben, de nem hinném hogy megvannak még.-mondtam. Elizabeth sok ideig nézte a térképet. Majd felnézett rám.

-Végül is nincs annyira messze.-mondta Elizabeth. 

-Gyertek.-mondta Rhiannon, és kivette Elizabeth kezéből a térképet. Elizabeth néhány bosszús pillantást vetett Rhiannonra, majd elindult a druida után. Libasorban mentünk, amig egy tisztásra nem értünk. A tisztások hosszúkás hóval, és dérrel borított kövek élltak. Valószínűleg ezek voltak a teszt kövek. Alex a nyeregtáskájából előhúzott egy rúnapálcát. Az egyik kőre suhintott. A kő nem reagált semmit. 

-Mit hadonászol azzal a rúna pálcával te nagyokos?-kérdezte jókedvűen Linda. Alex vállatvont, és odament a másik kőhőz. Elizabeth, és Rhiannon a kövekről porolták le a havat. Én még mindig próbáltam Winterdragon hátán felmelegedni, de hamar erőt vettem magamon hogy leszálljak, és közelebbről is megnézzem ezeket a misztikus, ősi köveket. Hirtelen úgy éreztem magamat mint egy béna, uncsi osztálykiránduláson lennék. De ezeket a gondolatokat hamar elhesegedtem a fejemből, és arra koncentráltam hogy ezek a kövek lehettek a mi erőinknek az elődei. Alexre néztem, aki még mindig a rúnapálcával bohóckodott, és amikor az utolsó kőhöz ért, akkor pedig Anne-t próbálta meggyőzni eme furcsa szórakozásról. Linda, és Lisa is sorban kipróbálták a rúnapálcát a köveken. Persze nekik sem sikerült kapcsolatba lépniük a több mint 2000 éves kövekkel. Én csak forgattam a szememet amint a többieket néztem, és inkább Elizabeth-éknek segítettem a kövekről leszedni a rájuk fagyott több száz éves vastag deret, ami nem jött le olyan könnyen. A lányok a kövek tövébe telepedtek, és Jorviki dolgokról beszéltek. Én mivel nem voltam teljesen Jorviki, ezért ilyen témákba ritkán tudtam beszállni. Nem igazán tudtam semmit se a szigetről, úgyhogy ilyen téren kívülállónak számítottam. A földi dolgokhoz meg ők nem értettek. Úgyhogy álltalában egymás füle mellett beszéltünk el. 

-Myra! Te nem próbálod ki?-kiáltott hozzám Lisa. Hirtelen el kellett gondolkoznom hogy mit is akarnak, de amikor megláttam Lisa kezében a rúnapálcát, leesett mire gondolnak.

-Kösz most nem.-mondtam. Alex próbált tobább győszködni, de kivételesen nem hagytam magam. Majd ugyanezt meglepetésemre Elizabeth is megkérdezte. A lányok is meglepődtek Elizabeth ezen kérdésén. 

-Na? Nem veszthetsz semmit.-mondta Rhiannon. Én elvettem Alextől a rúnapálcát, és próbáltam abban a tudatban tartani magam, hogy ezeket a köveket utoljára 2000 éve aktiválták. Szóval esélytelen hogy működnének. Az egyik kő elé álltam, és a szokott módon rásuhintottam. A kő hirtelen izzani kezdett, ezzel leolvadva róla minden jég, és hó. Egy tűz motivum jelent meg rajta. Ijedten hátranéztem a többieknek még a szája is tátva maradt. A kíváncsisággal, és félelemmel tele léptem a következő kő elé. Ebből a kőből víz tört elő, majd kéken kirajzolódott a víz motivom rajta. A következőből szél tört elő. Szürkével kirajzolódott rajta a szél motivum. Félve léptem az utolsó kőhöz. Nem mertem rásuhintani. Egyszerűen képtelen voltam rá. Féltem. De nem akárhogyan. A mostani erőket sem tudtam irányítani. Nem hogy még négyet. A föld kő aktiválatlanul nézett rám. A rúna pálca kiesett a kezemből, és beleesett a hóba. A világom nem fogadták el a varázserőt. Ez a világ meg igen. Éreztem hogy könnyek folynak végig az arcomon. Lehajtott fejjel próbáltam az információt feldolgozni. A hideg már nem is zavart. Már csak én voltam, és a kő, amivel szintén éreztem amolyan kapcsolatot. A léleklovasok érzik a kötődést a kövekkel, még ha nem is aktiválták azokat. Elizabeth odalépett mellém. Nem néztem rá, mivel nem akartam gyengeséget mutatni. Meg amúgy is borzasztóan néztem ki azok után hogy a könny rászáradt az arcomra. Elizabeth lehajolt a rúna pálcáért, és felvette. Majd éreztem amint a pálca fogókája hozzáér a kezemhez. Elizabeth a kezembe nyomta a pálcát. Amit én utolsó erőmmel próbáltam megtartani. Semmi kedvem nem volt aktiválni, Így is még az új erőkön gondolkodtam, majd kínomben mégis rásuhintottam a kőre. A kövön kirajzolódott a föld szimbólum, de én már nem voltam olyan állapotban hogy ennek örüljek. Elizabeth a vállamra tette a kezét.

-Nem hittem volna hogy aktiválni fogod.-mondta Elizabeth. Hangjában ugyan semmi rossz indulat nem volt. Sőt, a legnagyobb együtérzéssel mondta ezeket a szavakat, de nekem mégis a szívemig hatoltak. Majd újból leejtettem a rúnapálcát. Mostmár utána hajoltam, és Elizabeth kezébe nyomtam. Elizabeth együtt érzően elvette azt, majd beletette a köpenye hatalmas zsebébe. A négy lány odament a kövekhez, és végigsimították a motivumokat. 

-Azta!-kiáltott Alex amint a tűz kő elé lépett. Nem vártam el tőlük hogy együtt érezzenek velem, de ezt a megnyilvánulást kicsit bunkónak találtam. Nekem inkább az ,, ez borzasztó, vagy a  basszus" szó illett volna a helyzethez. De egy kis együttérzést is elfogadtam volna. Egy hideg szél söpört végig rajtunk, amire mindenki megborzongott. Kivéve én, mivel nem tudtam másra gondolni, csak hogy mi a fenéért is aktiváltam azokat a retkes köveket. Az érzelmek tomboltak bennem, mivel nem tudtam eldönteni, hogy ez jó-e, vagy inkább felejtsük el, és ezek az erők tünjenek el a feledés homájába. Winterdragon megbökött, mire én hátrafordultam. Mindenki a lován ült, és engem néztek. Én is erőt vettem magamon, hogy feüljek Winterdragon hátára, majd elindultunk a kijárat felé. Az út rövidnek tűnt. Pedig vagy egy órán át lovagoltunk a hidegben. A dínóvölgyből kiérve, Anne felémfordult.

-Minden rendben van Myra?-kérdezte Anne. Lassan megráztem a fejem. A többiek rámnéztek. 

-Biztos minden rendben lesz.-mondta Linda együttérzően. Óvatosan bólintottam. A druida kifutónál Elizabeth-éknek valami sürgős dolguk támadt, úgyhogy a léleklovasokkal együtt mentünk amíg lehetett. Nem érdekelt semmi sem, csak az hogy innentől semmi nem lesz ugyanolyan mind ezelött. Bár még mindig új volt nekem ez a varázslás dolog, de mindog valahogy félresiklik az életem egy ponton. Például 2 hete még Pandoriába voltam teljesen egyedül. Most meg kiderült hogy vannak új erőim. Mi lesz a következő? Megmentem egész Jorvikot? Vagy megint valami ,,különlegeset" csinálok? Megannyi kérdés merült fel bennem. De sajnos egyikre sem kaptam választ. A lányok is pont ugyanolyan tanácstalanok voltak mint én. Egyszerűen láttam rajtuk. Ők is megannyi kérdéssel küzdöttek a fejükben. A többiek egy-egy erőt uraltak. Összesen egy erőt kellett kiismerniük. Egy erőt kellett irányitaniuk. Csak egyet. Nekem meg ott volt 4 új erő, amiket nem tudtam hova rakni. Ilyen kérdésekkel ballatam hazafelé. Az Everwinds mezőkön elbúcsúztunk, és inmár csak Winterdragon, és én volunk. Csendben sétáltunk Moorland felé. Nem beszélgettünk. Alapjáraton semmien érzelmet nem mutattunk ki. Majd az istállóba érbe elfogott a pityergés. Winterdragon nyakára dőltem miközben ő ezt megértően tűrte. Így szereltem le, és kísértem el a boxáig. Elbúcsúztam tőle, és visszamentem a világomba. Az ágyamba dőltem, és hagytam hogy elnyomjon az álom.