Atticus Mordre gyorsan leszögezné, hogy sosem pályázott az aranyfiú címre! Sőt, ő maga úgy gondolja, hogy semmi arany vagy aranyra méltó nincs benne, hogy ezt a megnevezést érdemelje. Mégis így szólítják.
Az aranyfiú.
Ezt mondja a nagyapja, amikor v...
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
A nyugodt hétvége után minden elsőst elfogott egyfajta kellemes izgatottság, amint kihirdették, hogy megkezdődnek a repüléstan órák. Hamar szárnyra is keltek vadabbnál vadabb történetek előző repülési kísérletekről. Stephen Cornfoot azt mesélte a reggelinél, hogy egyszer egy fenyőfa ágai közül kellett kihalászni. Hétfő estére Michael Corner már azt állította, hogy az egyik nyáron majdnem egy dühös madárraj vacsorája lett. Mások, mint Kevin Entwhistle vagy Terry Boot még sosem próbálták a repülést, de kíváncsian várták az első órát. Úgy tűnt, csak Atticus nem lelkesedett a dologért. Nem volt baja a repüléssel, de még mindig élesen élt az emlékezetében legutóbbi sikertelen kísérlete.
- Na, és neked, Atticus? – fordult felé a keddi ebéden Anthony Goldstein. Akkor is a repülésről beszéltek, mert történetesen aznap délután volt az első óra.
- Á, nincs semmi izgalmas történetem – mondta egy legyintés közepette.
- Ugyan, ne mondd már nekem, hogy pont te nem tudtad kipróbálni a repülést? – nevetett fel Michael Corner hitetlenkedve. – Nincs otthon seprűtök?
- Persze, hogy van – vágta rá Atticus sértetten. – Méghozzá egy Nimbus 1700! Tudom, nem mai darab, de a nagyapám szerint egy különösen jó gyártmány.
- Tyű, és használtad is? – kérdezte Mandy Brocklehurst ámulattal a hangjában. – Nekünk Kométánk van otthon. A Nimbus kicsit drága a mi ízlésünknek.
- Használtam bizony – húzta ki magát büszkén Atticus. – Egyszer.
- Menő – mondta Mandy mosolyogva, majd visszafordult a lányokhoz.
Úgy tűnik, hogy a többiek is arra számítottak, hogy ennyi lesz Atticus beszámolója. Mindnyájan visszatértek az óra témájához. Atticus magába tömött egy adag krumplit. Nagyon szeretett volna barátokat szerezni, de eddig nem haladt sok sikerrel. Ezt Opheliával is megosztotta a hétvégén, hátha tud neki valami tanácsot adni.
- Nos, nem hiszem, hogy én vagyok a legjobb ember, akit kérdezel. Nem vagyok az a barátkozós típus – nevette el magát Fifi, de látva unokaöccse ijedt arckifejezését, abbahagyta. – Ugyan, Atticus, te vagy a legtüneményesebb tizenegy éves srác, akit ismerek. Téged mindenki szeret, mert aranyos és vicces vagy. Szóval légy olyan, mint mindig, és nem lesz baj!
Hát mondania se kell, hogy ezzel nem ment sokra. Eddig is önmaga volt, és mégis még a szobatársaival sem sikerült összebarátkoznia. Próbált megnyílni feléjük, de úgy érezte, mintha lemaradt volna valamiről. Úgy tűnt, hogy Terry, Anthony és Michael már jó barátokká váltak, és Stephen és Kevin is elvoltak egymással. Mégis hova illene be?
Elnézve a többieket, eszébe ötlött valami. Hiszen ő is mesélhetne többet a repülős történetéről. Bár ki lenne kíváncsi arra, hogy már felszállás közben nekirepült a tujafalnak, és eltörte a lábát? Ha csak egy kicsit érdekesebb lehetne a történet...
