|Emléked Fogságában|

Huszonnyolcadik

- Szeretnék melléd feküdni - suttogtam mosolyogva, ő pedig megkönnyebbültem tűrte az egyik hajtincsemet a fülem mögé. A bizonytalanság azért rossz dolog, mert az ember egy döntés miatt bármikor más irányba kanyarodhat, de én ezen az éjszakán végre bízni akartam a megérzéseimben és Aaronban. - Szeretnék közelebb kerülni hozzád - bátortalanul fogtam meg a tetoválásokkal borított karját, ujjaimmal lassan végig simítottam, néztem az ábrákat és mondatokat amiket elhagyott az érintésem. - Szeretném megismerni az igazi Aaront!

- Lehet, hogy neked nem tetszene - szemöldökét egy sóhaj közben felhúzta, már nem volt álmos. Minden pillantásával engem fürkészett. Csodálattal nézte az arcomat, a szememet és aranyos mosoly bujkált az arcán. Lehetetlen, hogy ne csókoljam meg. Lehetetlen, hogy ne közeledjek felé. Közelség...bátorság...megérzés...bízz a megérzéseidben, Ariana.

- Szerintem igen - ekkor hozzá hajoltam, mélyen a szemébe néztem, majd lehunyt szemmel megcsókoltam. Aaron meglepődött, de nem habozott. Kezével hátra túrta a hajam és megtámasztotta az arcomat. Biztonságban éreztem magam, végre gyönyörűnek tartottam magam. Aaron gyengéd és udvarias volt. Nem sietett, nem csinált olyat, amit én nem szeretnék. Ajka tökéletesen érintette az ajkamat, szenvedélyes volt és lassú. Nyelvét a nyelvemen éreztem. Az illata uralta a vágyaimat, az érintése irányította az érzéseimet. A takarót félre húztam, a libabőr végigfutott a testemen, ahogy az ölébe ültem. Aaron egy pillanatra megállt, nem számított a közeledésemre.

- Mi változott? - homlokomnak támasztotta a homlokát, nem csókolt és nem érintett. Minden pillanatban arra vágytam, hogy újra csókoljon, hogy ismételten érintsen.

- Nem lehetek örökké fogja az emléknek amit te okoztál nekem - ráztam meg a fejem, közben az ajkát néztem. - Emlékek...egyszerűen csak nem lehet, hogy örökké féljek a férfiaktól - suttogtam, még mindig az ölében ülve. - Érezni akarom, hogy fontos vagyok valakinek. Azt is, hogy szépnek tart, hogy vigyáz rám és megbecsül - sóhajtottam remegve. Aaron beharapta az ajkát, tekintetével a számat nézte. Nem éreztem magam veszélyben. Aaron ölében minden más volt. Változtam. Az iránta érzett gondolataim változtak.

- Ariana...mit csinálsz velem?! - rázta meg a fejét, közben két kezével az arcomat fürkészte. - Szerelmes vagyok beléd - folytatta mélyen a szemembe nézve. - El sem hiszed, hogy ez mennyit jelent nekem - túrta hátra a hajam, majd megsimította. - Azt akarom, hogy mindig biztonságban legyél - bólintott határozottan. A szavait ízelgetve elöntött a boldogság, bár tudtam, hogy még van mit leküzdenem. Aaron személyisége távol áll az én személyiségemtől, mégis azt érzem, hogy jó párost alkotunk.

- Én csak azt szeretném, hogy mindig vigyáz rám! - sóhajtottam. Aaron bólintott és a hajamat piszkálta.

- Megígérem, hogy mindig vigyázni fogok rád!

Az oldalamon fekve Aaron szemébe néztem, aki szintén így tett. A kezével az arcom felé nyúlt, majd a fülem mögé tűrte az egyik kósza hajtincsemet. A félhomályban halványan elmosolyodtam, majd hozzá hajoltam és megcsókoltam. Aaron viszonozta, miközben lassú mozdulattal felülkerekedett rajtam. Nem volt közel hozzám, de azonnal sebezhető lettem. A feje mellett a plafont fürkésztem, miközben lassan a nyakamhoz hajolt. Lehunyt szemmel érzékeltem, hogy ajkával apró puszikkal ajándékozza meg a nyakamat. Egy kicsit elhajolt, hogy a szemembe tudjon nézni. A tekintetünk találkozott a félhomályban. Szavak nélkül értjük egymást. - Nem zavar - suttogtam könnyes szemmel. - Nagyon jó volt - nyeltem egyet.

- Nem akarok sietni - adta a tudtomra. Hálásan pillantottam rá. Nem tudom, hogy köztünk mikor alakult ki ez a kapcsolat, de úgy érzem, hogy mellette megtalálhatom a boldogságot. Úgy érzem, hogy Aaron idővel képes lesz elfelejteni velem a szörnyű dolgokat, amiken miatta keresztül mentem. Ez lenne az igazi szerelem. Harag, félelem, megbocsátás, odaadás...vajon tényleg Aaron lehet számomra az egyetlen gyógyír?

Másnap reggel mosolyogva léptem ki a galéria teremből, miközben a szobám irányába pillantottam. Boldog voltam, hiszen a nővérem végre meglátogat engem. Izgatott voltam, hogy vajon fog-e neki itt tetszeni. A kettesével szedtem a lépcsőfokokat, de amikor elsétáltam Aaron irodája mellett, érdekes beszélgetés csapta meg a fülemet. Tenyeremmel megtámaszkodtam az arany színű tapétán, miközben az résen Dario hátát pillantottam meg, aki az egyik fotelben ült.

- Szóval szerelmes vagy?

- Nagyon úgy tűnik! - Aaron válasza boldogsággal töltötte meg a szívemet, minden érzékemet elrabolta ennem a férfinak a hangja. Hatással volt rám, ezzel csak közelebb és közelebb akartam kerülni hozzá. - Szeretem, de nem tudom, hogy mikor mondjam el neki! Szerintem minden megváltozna! - összeráncolt szemöldökkel közelebb léptem az ajtóhoz, hogy jobban halljam őket. Aaron titkol előlem valamit? Az lehetetlen!

- Én sem tudom, hogy mi lenne a legjobb választás! Fontos megtudnia?! - Dario ekkor elnevette magát, de Aaron olyan válasszal állt elő, ami végérvényesen is széttörte a szívemet.

- Miatta ültem ártatlanul börtönben! Szerinted ez mennyire fontos?! - a falnak támasztottam a hátamat, hogy észhez tudjak térni. A szívem gyorsan dobogott, a levegőt szaporán vettem. Úgy éreztem, hogy forogni kezd velem a világ, mintha az erőm elhagyott volna. - Nyolc évig ültem a sitten, miközben Ariana támadói szabadlábon védekezhettek! - a fejemre helyeztem a kezem, mert úgy éreztem, hogy megőrülök. Semmit nem értettem. Mi történik.

- Mi?! Nem értem... - a számra tapasztottam a kezem, hogy csendben maradjak. A fal mellett ácsorogva patakokban folytak a könnyeim, ezért erőt kellett vennem magamon, hogy csendben maradjak. Ezt nem értem...Aaron ártatlan? - Támadói? Többen voltak?! Nem... ez nem lehet igaz... - a könnyeim közt lassított felvételben láttam, hogy belököm magam előtt az ajtót. Aaron és Dario egyszerre fordították felém a fejüket és elkerekedett szemekkel néztek rám. Minden olyan kusza volt. - Ártatlan voltál?! - emeltem fel a hangom sírva. Aaron az asztal mögött felállt, majd a fejét rázva felsóhajtott. - Tényleg ártatlan voltál? - szorítottam a mellkasomra a kezem, mert úgy éreztem, hogy bármelyik percben összeeshetek.

- Igen, Ariana - válaszolta halkan. - Ártatlan voltam - végül széttárta a kezét. Sűrűn pislogtam, miközben összetörve a szavakat kerestem. Ha ez igaz, akkor az én hibám, hogy Aaron elvesztett nyolc évet az életéből. Az én lelkemen szárad a boldogsága.

- Ó Istenem...ez nem lehet igaz - suttogtam sápadtan. 

Aaron...mit csináltam veled?!