|Emléked Fogságában|

Huszonnegyedik

- Minden rendben! Maradjon itt kisasszony! - és miközben ők hátra futottak, addig én ott álltam a főbejárat mellett. Egy gomb választott el a szabadságtól. Mielőtt megnyomtam volna a gombot, visszanéztem a hatalmas házra, könnyes szemmel megráztam a fejem, majd egy gombnyomás után kiléptem a kapun. Így szöktem meg. De a szökésnek is voltak következményei, ahogy minden tettnek van.

Késő este a taxi leparkolt a takaros házam előtt. Amint megpillantottam a kicsi kapun végig futó zöld borostyánt, a mellkasomra helyezte a kezem, a kutyámra pillantottam, aki a lábam mellett ült és nagy szemekkel engem nézett. Az ablakon keresztül láttam, hogy a nappaliban égett a lámpa, ezért miután kifizettem a taxist, becsaptam az ajtót és belöktem magam előtt a rozsdás kaput. - Itthon vagyunk - leguggoltam a fekete fehér foltos kutyám elé, aki fülét hegyezve izgatottan leskelődött. - Itthon vagyunk - öleltem át a nyakát, majd egy hirtelen mozdulattal elfutott, én pedig a bejárati ajtóhoz futottam, feltéptem a kilincset és beléptem a kicsi nappalimba, ami már annyira hiányzott. A házam nem változott, csak lehetett érezni, hogy senki nem takarított, mert dohos szag és por volt mindenhol. Megálltam a bejárati ajtóban és könnyes szemmel rúgtam le magamról a fehér félcipőmet. A kezemet a zöld kapucnis pulcsim egyik zsebébe csúsztattam, kicsi léptekkel sétáltam a konyhába, ahol már jóideje nem főztek vagy sütöttek. A pult felett található lámpát egy mozdulattal kapcsoltam fel, majd köhögtem, miközben letöröltem a felületéről a port. Mivel égett az ablak előtt található lámpa, tudtam, hogy a nővérem itt van nálam. Mozgást észleltem magam előtt, ezért jobbra fordítottam a fejem, majd megpillantottam őt, ahogy telefonnal a kezével, könnyes szemmel lép ki a szobámból. - Nővérkém! - a hangomra felém fordult, a telefont egy hirtelen mozdulattal eldobta, majd felém futott és olyan erővel ölelt át, hogy fél testtel a pultra borultam. A nővérem puszilt ahol csak tudott, közben sírt és remegett mint a kocsonya. - Sonja... - suttogtam sírva a karjai közt.

- Hugocskám! Gyönyörű, egyetlenem! Hol voltál az Isten verjen meg?! - eltolt magától és megvizsgálta az arcomat, hogy megbizonyosodjon arról, hogy minden rendben van velem. Ez a nap megterhelő volt a számomra, nem csodálkoztam, hogy nem tudtam félbeszakítani a sírást. Otthon vagyok, végre biztonságban voltam. - Ariana egy hónapja nem láttalak! Hol a pokolban voltál?! - kicsit megrángatott, mert a gondolataim Aaron körül forogtak. Úgy éreztem, hogy csalódást okoztam neki azzal, hogy elszöktem, de nem volt más választásom. Nem volt joga elzárnia engem az életemtől, még akkor sem, ha kezdtem élvezni a társaságát. Aaron Díjaz egy olyan személy lett az életemben, akit utálok de szeretek is. Nem tudtam pontosan, hogy mit éreztem iránta, nem szerelmet, de barátságnál sokkal többet. Ezért volt a mi kapcsolatunk gyönyörű, mégis bonyolult, de szenvedélyes.

- Itt vagyok! Jól vagyok! - simogattam a haját, miközben a kanapé felé kísért engem. Beszívtam a lakás illatát, ami kicsit dohos volt, de végre itthon voltam. Próbáltam a nővéremre, és nem Aaron Díjazra koncentrálni. - Nem fogod elhinni, hogy mi történt velem... - a fenekem alá húztam a lábamat és levettem a kapucnis pulcsimat, miközben Sonja félig idegrohamot kapott. - Még én sem hiszem el!

- Egy nagyon jó magyarázattal kell előállnod, hogy mégis miért tűntél el egy teljes hónapra! - a mutató ujját fenyegetően felmutatta jelezve, hogy jól válogassam meg a szavaimat. Tudtam, hogy nem lesz könnyű elmesélnem neki mindent, de a nővérem megértő és biztos vagyok abban, hogy megérti, amit mesélni fogok. Miután befejeztem a mesélést, a nővérem két pislogás között, csak ennyit kérdezett: - Milyen japán kertben romantikáztál és milyen sakura fa alatt kaptad meg életed első csókját!? - megfogta a vállamat és közelebb hajolt hozzám, hogy mélyen a szemembe tudjon nézni.

- Én csak... - kerestem a szavakat fáradtan, de valamiért nem tudtam mit mondani. Egyszerre voltam nyugodt és feszült a szökésem miatt. Nyugodt voltam, mert végre otthon lehettem, de feszült voltam, mert rossz érzés kerített hatalmába. Aaron olyan sokszor mondta, hogy azért tart fogva, hogy megvédjen...de most, hogy nem a biztonságos lakásán voltam, mintha veszélyben éreztem volna magam. Mai napig nem értettem, hogy miért hajtogatta mindig azt, hogy védeni szeretne engem, soha nem láttam a dolgok mögé, vagy gondolkoztam logikusan. - Az a lényeg, hogy végre itthon vagyok veled! - öleltem át a nővérem nyakát.