Kalandjaim

1. rész

Sziasztok, egy lány/nő történetét mesélem el nektek, aki én voltam.

Rebi vagyok már 500 éves teljes nevemen Rebeka. A szüleim nem igazán mondhatták magukat minta szülőnek. Én már 3 éves korom otta arra vágytam, hogy kalandor lehesek hogy mindent felfedezek. A szüleim örültnek tartottak ezért minden féle terápiára küldtek, de ez nem igazán segített. Amikor bekerültem a suliba 7 évesen mindenki piszkált, mert szeretem lány létemre a kalandokat, és minden féle szituációba bele tudtam magam képzelni. Nem voltak a barátaim, de nem is igazán vágytam társaságra. Teltek az évek és én még mindig egyedül játszottam. Amikor eljött az-az évem, hogy ballagnom kellet, akkor jön az, hogy választani kell merre tovább eldöntöttem, hogy nem akarok semmilyen suliba menni. Élni akarom az életet és csak a kalandokra tudtam minidig gondolni. Amikor ezt bejelentetem a szüleimnek nem fogatták jó néven és mindent elkövetek, hogy meg gondoljam magam. De én nem tágítottam az álmomtól, mert csak arra tudott húzni a szívem. Amikor betöltöttem a 18-at rögtön összepakoltam egy táskába és elindultam az első és nem utolsó kalandomba. A szüleim vissza akartak hívni, de nem figyeltem rájuk az első kalandom egy eső erdőbe vezetet egy kis szigeten. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ez a kaland az életemet változtatja meg…