𝘓𝘖𝘝𝘌? | 𝘙𝘢𝘯𝘣𝘰𝘰

1

Gondolom most is a barátaiddal beszélsz, hiszen hallom ahogyan nevetsz. Beléptem a szobába, megint a félhomályban ülsz. Már nem is figyelmeztetlek, hogy kapcsold fel a lámpát, és ne rongáld a szemeid. Nincs energiám már hozzá. Hangtalanul lerakom a tányért az asztalodra, ügyelve, hogy ne zavarjalak meg. Mindig is imádtad az epret, így gondoltam megveszem neked a boltban maradt utolsókat. Amint észrevettél, lehúztad a fejedről a fejhallgatót, amelyből a barátaid hangos nevetése szűrődött ki. Ritka reakció volt tőled az, hogy a figyelmedet felém fordítod.

-Köszönöm, épp erre gondoltam én is.-mosolyodtál el, és közelebb húztad magadhoz a tányért.
-Persze, te mindig az eperre gondolsz meg a méhecskékre.-ráztam meg a fejemet, és végig pillantottam a géped hátterén.
-Ki nem?
-Nem tudom.-sóhajtottam.-Később besegítesz az ebédnél?
Elég sok ideje az a méhecskés minta volt a háttérképed, megértem miért, tényleg nagyon édes volt.
-Majd.-vágtad rá válaszként. Úgy gondolom a "majd" meg a "máskor" mindig ahhoz vezet, hogy mással valósítjuk meg a dolgokat.

A képernyő bal alsó sarkában nagy betűkkel jelezte ki a bejövő üzenetedet. Gyakran használtad a Discordot, így meg sem lepődtem, hogy hamar egy másik értesítés váltotta fel az előző üzenetet, amely a kelleténél jobban megragadta a figyelmemet.

Tubbo, mindjárt ott vagyok!

-Ki írta azt?-kérdeztem rá, és biztos voltam benne, hogy pontosan tudtad mire gondolok, hiszen te is láttad a felugró ablakot.
-Említettem, hogy az egyik barátom ide utazik kevesebb mint egy kis időre.-mutogattál összezavarodva a kezeiddel, majdnem leverve az egyik golyóstollal teli bögrét az asztalod széléről. Ez megmagyarázta, miért pakoltál tegnap olyan lázasan a vendégszobában, viszont nekem mégsem rémlett volna az, hogy említettél volna ilyesmit. Teljesen lehet, hogy elfelejtettem, mostanában sokkal stresszesebb minden. Ha viszont nem én, akkor te felejtetted el.

-Nem emlékszem rá, hogy mondtál volna ilyet.-emeltem a tekintetemet a plafonra, mellyel benned azt az érzést kelthettem, hogy ideges vagyok, mivel te rögtön védekezni kezdtél.
-Az istenért is! Mondtam, nem is egyszer, na de nem is kétszer!
-Hé, rendben van!
-Nincs semmi sem rendben! Mi bajod mostanában de úgy tényleg?!-emelted meg a hangod, amely ismét a ritka kategóriába tartozott ami téged illet. Nem tudtam mit válaszolni. Nem akartam veszekedést sem kezdeni. Tudtad, hogy féltem, egyenesen rettegtem tőled amikor kiabáltál. Tudtad hogy szintén rettegtem a hirtelen mozdulatoktól és mindig megugrottam, te mégis gyorsan felkelve kezdtél közeledni felém. Hátrálni kezdtem, kezeimet védekezően magam előtt tartva. Néha tudtam, hogy a szemembe hazudsz, de nem akartam szólni érte. Értelmetlennek gondoltam veled akármilyen veszekedésbe is belekeveredni.