Második esély

1.rész

Hi! Hola! Cső! Szia! Blablabla..Kertész Anna vagyok, barna hajú, zöld szemű lány. Szeretek sportolni, zene nélkül én már nem élnék, és az evés sem áll távol tőlem. Ó, fenséges Kaja!

Holnap kezdődik a gimi. Hát igen, izgulok rendesen. És félek is. De nem a tanároktól, nem az osztálytársaimtól mert azért gyanítom nem hegyi jetikkel leszek összezárva, de még nem is a takarító bácsitól pedig a régi sulimban az egyik ellopta az órámat.Igen anya, ő volt nem én hagytam el, utoljára mondom, hogy nem én voltam! Na szóval nem tőlük félek. Hanem az újabb csalódástól. Mert én már megéltem egy nagyot. 

Tudjátok nyolcadikban történt vagyis inkább kezdődött, pontosan év elején. Az évnyitóra tipikusan olyan "ez az utolsó évem itt már nem akarok bevágódni a tanároknál, csak túl akarom éllni" fejjel készülődtem. Délelőtt csak dumált az ofőnk minden baromságról ami év közben lesz, aztán a csengő megszólalásakor egyszerre csörtettünk ki a teremből. A suliból kilépve egy olyan 17 év körüli brutál helyes fiú várakozott. Szálkásan izmos volt amitől pont elájulok.Napszemüvegét a fejére tolta és telefonját hátsó zsebébe csúsztatta. Ahogy meglátott alaposan végigmért aztán közelebb lépett hozzám.

-Szia, öhm, izé...segíthetek valamiben?-dadogtam a földet bámulva totál vörös fejjel.

-Kösz, nem. Nincs kedved sétálni?-vonta fel a szemöldökét. Mia....ez komoly??Egyszerre volt fura, hihetetlen és izgalmas.Egyszerre tartottam pofátlannak és nagyon vonzónak ezt a fiút.

-De van.-vágtam rá, miközben magamat átkoztam, hogy remeg a hangom.

-Jó.-lépett mellém.Még láttam,hogy hátra néz a vállam felett és egy lányra szegezi a tekintetét.Aztán unottan megrázta a fejét és felém fordult.

-Jó a pólód.-nézett az említett ruha darabra, bár volt egy olyan sejtésem, hogy nem a csíkozását figyelte...

-Köszi.De azért ennyire nem.-szúrtam oda a folyamatos bámulására célozva amivel még magamat is megleptem. Oké, nagyon zavarba ejtett a tökéletes külsője....de! Még ez sem jogosítja fel erre! Punktum.  Ő először meghökkenve nézett rám aztán felnevetett.

-De, nagyon jó.-bólogatott még mindig azt szuggerálva.

-Aha.-fintorodtam el. Hát bevallom, elég jól éreztem magam vele, bár a perverz beszólásait nagyon nem díjaztam, de az arca vonásai úgyis teljesen lenyűgöztek. Miután elköszöntünk és biztosított, hogy még találkozunk, ábrándozva mentem aludni.Ahh, az a széles váll. Ezután mindennap elém jött elmentünk kávézókba, piknikező helyekre. Teljesen megőrjített.Jó és rossz értelemben is. Boldog voltam folyamatosan és állítólag mindenkit jó kedvre derítettem a mosolygós pofámmal de...nem figyeltem a tanulásra így folyamatosan romlott az átlagom. Mindent hagyagoltam, halasztottam.Most ugye jöhet az, hogy a legfontosabb, hogy boldog legyél.De ez így nem igaz. Mert felvételi előtt voltam, és az eddigi kitűnő tanulmányaimból az lett, hogy a hármasnak is örültem de a kettes még gyakoribb volt. Nem érdekelt semmi csak, hogy Alex (időközben megtudtam a nevét) elém jöjjön és menjünk ketten. És most utólag látom, hogy ez borzasztó volt. Egy idő után Alex megkérdezte, hogy leszek-e a barátnője.Természetesen igent mondtam, és még a szokásosnál is több időt töltöttem vele. Bevallom, nem mindig éreztem magam jól vele. Sokszor volt, hogy én kértem, hogy menjünk mondjuk könyvesboltba erre ő elhúzta a száját és közölte, hogy az ágy jobb hely. Most erre mit mondjak? Természetesen nem feküdtem le vele, akárhányszor próbálkozott, mert ennyi eszem még maradt. Talán mert már ott is tudtam legbelül, hogy én nem szeretem őt igazán. De mégis boldoggá tett a vele lét. Hogy miért?Erre csak egy nagyon önző magyarázat létezik: imádtam ahogy beletúr a hajába, ahogy rám kacsint. És hát a csókjait se utasítottam el.Kit akarok átcsapni? Olyan szenvedélyesen estem neki,hogy húúúha..Na igen, de azt hiszem nem csak én voltam aki kihasználta a másikat. December lehetett amikor a suliból kilépve megváltozott minden. Mert amit ott láttam, az annyira fájt mint még soha semmi. Alex állt ott azzal a lánnyal csókolózva akire az első találkozásunknál visszanézett. A szívem darabokra tört, a szemem elhomályosodott. Kitudja talán mégis beleszerettem, de lehet,hogy csak fájt, hogy ezt nem velem csinálja. Meg az, hogy megcsalt. Kimondhatatlanul rossz érzés. Hirtelen felém kapta a fejét aztán gúnyos mosolyra húzta a száját.

-Miért sírsz? Hisz még ágyba se bújtál velem. Még arra se voltál jó, amire terveztelek. Eddig vártam.Mellesleg nem szerettelek,  egy pillanatig sem. Csak Viola-mutatott a mellette álló lányra-kikészített, ezért el akartam felejteni, erre pont ott voltál te.De nem érdekelsz, ő ezerszer dögösebb meg amúgyis...kinek kellesz te szent szűz angyal? Hülye picsa.-morogta. Ledöbbenve álltam ott, földbe gyökerezett lábakkal és fel se fogtam,hogy ezt nekem mondja. Aztán hirtelen eljutott a tudatomig, és egy olyan nagy pofont kevertem le neki, hogy vörös maradt a tenyerem nyoma.Kigördült egy könycsepp a szememből, alig álltam a lábamon.

-Na most persze merész vagy.-fröcsögte. Hihetetlenül meredtem rá. Megszólalni sem tudtam. Aztán se szó se beszéd átkarolta Viola derekát és szépen lassan elsétált vele.

 Lerogytam a földre és már nem tartottam vissza a bőgést. Hangosan zokogtam ésúgy éreztem ennyi volt, nagyon utál engem az élet.  A téli szünetet depressziósan töltöttem, karácsonykor csak odavetettem a családomnak egy "Boldogot" és mentem vissza a szobámba. Semmihez nem volt erőm, nem is akartam, hogy legyen. Talán nem is Alexet sirattam, hanem azt,hogy ennyi időt elpazaroltam a semmire. Aztán új évkor éppen a tűzijátékot bámultam, szüleimmel és a nagyszüleimmel (Emma a nővérem nem viselkedett lúzerként és menő, szilveszteri buliba ment) körülvéve amikor anyukám felém fordult. És hirtelen nekem esett. Nem szó szerint, csak szavakkal. Azt hiszem most robbant ki belőle minden amit fél év alatt el akart mondani nekem. Elmondta, hogy borzasztóan megváltoztam, hogy ha így folytatom esélyes leszek a "legszarabb felvételi" címre, és hogy ő megérti, hogy szomorú vagyok de ettől még a tény tény marad. És én megvilágosodtam. Megint nem szó szerint kell érteni, mert nem gyulladt ki a fejem felett egy lámpa, mint azokban a bugyuta filmekben. Nem, azt csak én képzeltem oda. Rájöttem, hogy tényleg mindent elcsesztem, jegyeim siralmasak, barátaim nincsenek, családommal se foglalkoztam, és a hobbijaimat mint pl. a sport, már rég nem űzöm, pedig eddig mindig ezt használtam a gőz kieresztésére. Nevetséges amit művelek. És ez mind Alex miatt.  Hibáztassuk csak őt, oké? Bosszú forrt fel bennem és felpattantam anya mellől. Ijedten kapta rám a fejét, mire én elszánnt tekintettel néztem a távolba.

-Elég volt!-vicsorogtam.-Mindent rendbe hozok!-ordítottam. És ott eldöntöttem, hogy visszatérek. Rengeteg időt fektettem a tanulásba, ha maradt egy kis félórám, mentem is futni. Közben lenyugodtam és nem voltam olyan idegbeteg. Az egyetlen jóságos barátnőmmel kibékültem, ő meghatódottan fogadta a tíz oldalas bocsánat kérésem, amit kézzel is leírtam és miküzben azt a kezébe nyomtam, én élőben is kívülről mondtam drámaian. Az éltetett, hogy van egy célom, ami a bekerülés egy jó gimibe, ami valószínűleg a jövőm megalapozását jelenti. Év végéig brutálisan feljavítottam a jegyeimet, és bár kitűnő már nem lehettem az elcseszett félév miatt, de akkor is büszkén vettem át a bizit. Bekerültem a kijelölt gimibe, a családom végre megenyhült és végre igazán boldog voltam. Nyáron elutaztunk két hétre Olaszországba plusz direkt teleraktam a szünidőt táborokkal, hogy lefoglaljam magam.De most itt vagyok és holnap első nap a gimibe.

És basszus, itt bőgök konkrét saját magamon meg az elmúlt időszakon. Hát igen..nem volt könnyű. Én csak reménykedek a jövőben.A történésekben.Mindenben. És abban,hogy el bírok aludni az izgatottságtól.

Pápá!