|Emléked Fogságában|

Tizedik

- Engedj haza! Nem értem, hogy mit akarsz tőlem! Azt sem értem, hogy miért vertél át! Egyszerűen csak haza akarok menni!

- Édes vagy amikor, mérges vagy – suttogtam magam elé, majd apró borostámat óvatosan végig szántva döntöttem a sorsáról. – Nyolc évig ebben a házban fogsz élni velem. Ide oda mehetsz, használhatod a medencét, a jakuzzit, kiülhetsz a kinti kertbe, mehetsz a galériába és tényleg bármit csinálhatsz és bárhova mehetsz egy felétellel – úgy nézett rám mintha nem egy nyelven beszélnénk, ezért kicsit kuncogva folytattam. – Nem léphetsz át a kapun és nem hagyhatod el a bírtokot – emelt fővel mosolyogtam, de ő még mindig nem értette és nem akarta elhinni a tervemet, ezért leszögeztem valamit. – Ez alatt a nyolc év alatt én nem fogok hozzád érni, még kezet sem fogok veled, ha azt akarod!

- MIÉRT?! – kiabálta vörös fejjel. – MIT AKARSZ TŐLEM?! – ekkor megtámasztottam fenekemet a kör asztal aranyozott szélébe és az asztalon található fekete elegáns virágmotívumokat fürkészve bólintottam. – Nyolc évet szeretnék az életedből! Te elvettél nyolc évet az életemből, de ez alatt a nyolc és alatt te szabadon játhattál és kelhettél – pillantottam az órámra. – Most fordul a kocka! Tekintsd egy elegáns luxus börtönnek! A házvezető nő mindent elmond neked és körbe vezet a lakásban. Megmutatja a szobádat és lelkileg felkészít téged arra, hogy nyolc évig ez lesz az otthonod!

- A börtönben kellett volna megrohadnod! Te utolsó szarházi! Nőket erőszakoló féreg! Te undorító pszichopata aljas dög vagy! Hogy rohadjon le a kezed, amivel hozzá mértél – és egy hirtelen mozdulattal lelöktem az asztalon található antik aranyozott vázát, ami hatalmas hanggal apró darabokra tört a csillogó márvány padlón. Ariana annyira megijedt, hogy azonnal befogta a száját és a hátsó ajtónak támasztotta a hátát.

- Szerintem.... – sziszegtem az ingemet a nyakamnál kigombolva. – Ez egy jó jel volt arra, hogy fogd be a szád – tettem fel a tenyerem, és miközben az ujjaimon található pecsétgyűrűt nézte, addig én széttártam a kezem. – A lényeget elmondtam. Felőlem földhöz is verheted magad! Nem foglak elengedni! Megfogod tapasztalni, hogy milyen ártatlanul bezárva lenni ... - simítottam végig a mellkasom. – És még örülnöd kéne annak, hogy egy palotában fogsz élni és nem egy lakókocsiban – lassan megfordultam és az aranyozott bejárati ajtó felé pillantottam. Először kettőt kopogtam, majd egyet és kintről kinyitották nekem az ajtót. A nap vakító sugarai miatt összehúzott szemekkel pillantottam a két biztonságiőrre, aki szigorú pofával néztek rám. – Zárjátok be az ajtót! Ma a házvezetőnőn kívül senki nem jöhet ki onnan – utaltam arra, hogy Ariana ma nem hagyhatja el a házat.

Dario a hatalmas medence mellett várt rám. Dario úgy gondolta, hogy ingjét és nadrágját ledobva egy martini kíséretében megmártózik a tiszta medence hűsítő mély vízében. – Mondd, hogy van rajtad alsó! – hunyorogtam, de jól láttam, hogy meztelen. Nagyot sóhajtva feküdtem le az egyik napozóágyra, miközben a házvezetőnő aranyozott tálcán egy üvegtányér jeget, martinit és egy kristálypoharat hozott nekem. -Köszönöm a munkáját! Jól csinálta!

- Én köszönöm a bizalmat Mr. Díjaz! – mosolygott. 

– Mutasd meg a vendégünknek a lakást de nem hagyhatja el! Érhető voltam? – tettem szememre a napszemüveget és a martinit a pohár aljára öntve pillantottam a medencében úszkáló Dario felé. - Elmehetsz - mondtam. - Lesznek még bajok vele!

- Elvállaltad, nem? – helyezte a poharat a medence szélére. Csokoládé barna bőrén lefolytak a vízcseppek, miközben napszemüvegét az orrnyergére húzta. – Most biztos egy sarokban kuporodik és attól fél, hogy mikor fogják bántani őt legközelebb – elég volt elképzelnem a jelenetet, azonnal a fejemet ráztam.

- Senki nem érhez hozzá ahhoz nőhöz! Én mondom, hogy ha bárki hozzáér akkor gondolkodás nélkül vágom le a kezét – biccentettem és belekortyoltam a hideg italba.

- Jól csinálod – mondta hallkan. – Hasonlítasz nagyapádra! Emanuel is mindig hitt az igazságban és bízott abban, hogy amit csinál azzal csak jót hoz a világra!

- Bezártam egy ártatlan nőt! Ez jó dolog lenne? – csúsztattam kezem a tarkóm alá. Dario vállát rántotta, majd a tőle megszokott olasz akcentussal szólalt meg.

- Egyébként mit írt alá a szerződésben?

- A szerződés kamu – nevettem. – Olyan volt, mint egy színpadi kellék egy műsorhoz! Nem jó semmire – mosolyogtam. – De Ariana úgy tudja, hogy fontos szerződést írt alá – tettem hozzá, de ekkor Dario levette a napszemüvegét és nagyokat pislogva mutatott a tető felé. Nem értettem, hogy mitől sápadt le, de fogadni mernék, hogy köze van Arianahoz.

- A madárka repülni szeretne! Szerintem ezt látnod kell, Aaron! – úszott hátrébb az átlátszó vízben.

- Hm! Nem akarom!

- Szerintem ugrani fog!

- Majd meggondolja magát – mondtam ki, de ekkor Dario feltette a kezét és a tető felé kiabálva vigyorgott egyet.

- Én Dario vagyok! Hogy vagy? Ariana, igaz? Figyelj... mi lenne, ha inkább visszamásznál?

- Kussolj Dario! Hol van a főnököd!? – ekkor Dario csokoládé színű szemeivel felém pillantott, de én csak levettem arany színű cipőmet és martinit kortyolgattam.

- Ő is itt van!

- Mondd neki, hogy leugrok, ha nem enged haza!! – én is hallottam a lány kétségbeesett mégis határozott hangját, ezért lehunyt szemmel elmosolyodtam és kezemmel felfelé mutattam.

- Azt hiszem, hogy azt mondja, hogy akkor ugorj!! – kiabálta.

- Utálom! Gyűlölöm! Ki nem állhatom! Undorító féreg! – hallatszódott még mindig az angyali hangja. Mivel nem ugrott le a tetőről, és Dario is azt mondta, hogy visszamászott, levettem az ingemet és mosolyogva tovább napoztam az ágyon.

- Figyelj... - mászott ki Dario, de mivel meztelen volt azonnal eltakartam a szemem.

- Vegyél fel valamit, mert Istenre mondom, hogy szitává foglak lőni – sziszegtem.

- Oké! – takarta el magát az ingjével, de ezzel csak az volt a baj, hogy a háttérben ácsorgó egyik kertész nő felénk pillantva tátott szájjal kiejtette a metszőollót a kezéből.

- Azt hiszem, hogy van egy rajongód! – Dario hirtelen hátul is eltakarta magát, majd közelebb lépett hozzám, és miközben csokoládébarna testén elpárolgott a víz, addig én fél szemmel figyeltem őt.

- Ideje lenne komolyabban is belépned az üzletbe – suttogta. – Nagyapád kokainjait nem fogják sokáig őrizni! Az üzlet leállt – bólintott.

- Rendben! Holnap elmegyünk és felmérjük a helyzetet!

- Mennyire értesz te a kokain kereskedelemhez?

- Annyit, hogy én vagyok Pablo Escobar csak egy szexibb és jóképűbb kiadásban – kacsintottam nevetve.

- Pablo Escobar Kolumbiában volt drogkarter és drogbáró! Ez itt Kalifornia!

- Dario! A világ minden pontján foglalkoznak már drogkereskedéssel! – válaszoltam hallkan.