|Emléked Fogságában|

Kilencedik

Ebéd után felvettem egy szűk farmernadrágot és egy sima fekete pólót. A barna hajamat egy fekete hajgumival kötöttem a tarkóm fölé és fekete keretes napszemüveget nyomtam a fejemre. Csak egy pillanatra néztem a tükörbe, de elfogadtam, hogy igaza van a nővéremnek. Rengeteget fogytam. Azóta bár sokkal többet eszek, de valamiért nem tudtam visszaszedni az elvesztett kilókat. Taxi autóval mentem, ezért hamarabb a helyszínre értem. Miután kifizettem a fehér kicsi táskámat a jobb vállamra akasztva becsuktam a taxi ajtaját és hunyorogva pillantottam a magas fallal ellátott fekete motívumos kerítésre. - D és egy J betű - suttogtam, miközben a szellő a hajamba kapott, ezért a vékony kezemmel a fülem mögé tűrtem az elszabadult hajszálakat. Úgy gondoltam, hogy felhívom a nénit, hogy a közelben vagyok, de ekkor váratlanul elkezdett oldalra csúszni a kapu, én pedig szégyenlősen pillantottam be az óriási udvarba. A házhoz egy hosszú macskaköves út vezetett, az út szélén fehér gömb szobrok sorakoztak egymással szemben, a szobrok mellett világítók voltak leszúrva a kicsi fűbe. - Tehát akkor bemehetek? - a hófehér topánkámat fürkészve bizonytalan lépésekkel sétáltam a macskaköves úton, közben egyre közelebb kerültem a luxus házhoz, ami nem is ház, hanem egy óriási palota volt. - Tehát így élnek a gazdagok? - megtorpantam egy szökőkút előtt és óriási szemekkel figyeltem a ház két oldalán található oszlopokat. Az oszlopok tartották a lakás legfelső szintjét. Középen volt egy fehér keretes ablak, előttem pedig egy hosszú lépcső, és minden harmadik fokon vázában vörös rózsák néztek vissza rám. - Álom ez a hely! - léptem fel az első lépcsőfokra.

- Áh! Kedvesem! - gyorsan pördültem meg a tengelyem körül, és egy kertészollóval a kezében sétáló tömzsi nénit pillantottam meg, aki szaporán igyekezett felém. Rúzsos húsos ajkát kiemelte a vörös pólója és a szürke kalapja, amit egy virág díszitett. A néni nagyokat lihegve támaszkodott meg a térdén és a homlokát letörölve angyali mosollyal a kezét nyújtotta felém. - Szólíts nyugodtan Agatha néninek!

- Nagyon kedves! A nevem Ariana! Nagyon köszönöm Agatha, hogy engem választott - hálálkodtam, miközben szapora léptekkel sétáltunk fel a hosszú lépcsőn. Agatha nem válaszolt, csak fél szemmel végig nézett rajtam. Udvariasan kinyitotta előttem az ajtót, én pedig beléptem egy gyönyörű házba. Próbáltam nem leskelődni, hiszen az udvariatlan dolog, de ebben a lakásban minden arany és márvány színű volt. Márvány volt a fényes kő, a tapétán aranyozott virágok néztek vissza rám, a hosszú emeletre vezető lépcsőnek a korlátja is arany színű volt, arról pedig ne is beszéljünk, hogy a magas plafonról óriási kristálycsillár lógott a padló felé.

- Akkor erre! Előtte gyorsan ide hozom a szerződést! - ekkor összeráncolt szemöldökkel néztem a szemébe és az ujjaimat tördelve próbáltam finoman utalni arra, hogy a hirdetésben nem volt szó szerződésről. - Ez csak egy adásvételi szerződés! Szerződés arra, hogy a te tulajdonodban lesz a festmény! Még is csak egy antik darab! - vigyorgott, én pedig bólogatva mosolyogtam. Agatha a húsos kezével a bal oldalon található fehér ajtó felé bökött. - Nyugodtan menj előre angyalom! Vénségemnek köszönhetően beletelik kis időbe, hogy ide hozzam a szerződést! A festményt már elő készítettem neked - és miközben Agatha a lépcső felé sétált, addig én izgatottan léptem be a helyiségbe, de amint betettem a lábam, a lélegzetem is elállt. A hely tele volt színes antik festményekkel. Lassan csuktam be az ajtót és nagyokat pislogva sétáltam középre a fényes parkettán.

- Ez egy mini galéria - ide oda fordultam és jobban szemügyre vettem a tapétás falra akasztott különböző festményeket. Üvöltött róluk a tehetség, az érzelmek és az, hogy a festő mit érzett vagy gondolt akkor, amikor megfestette. Láttam meztelen nőket ábrázoló olajfestményeket, természetet és épületeket is. Mind különleges és értékes volt a maga módján. A galéria közepén egy asztal volt, azon pedig az én festményem. - Hát tényleg itt vagy? - hozzá léptem és ujjaimmal megérintettem az aranyozott fából készült keretet. - Pont olyan, mint a képen volt - ekkor hirtelen nyílt egy ajtó és a néni sétált be onnan, bár furcsának találtam, hogy nem azon az ajtón lépett be, mint én, bár ez az ő lakása volt, ezért nem köthettem az orrára.

- Gyönyörű, igaz?

- Elképesztő! Már most szerelmes lettem a festménybe! - pillantottam a kezében található szerződére. - Akkor szerintem alá is írom!

- Kérem! - vigyorogva nyújtott át egy tollat, én pedig elolvasás nélkül firkantottam a nevem a szerződés alján található vékony fekete vonalra, és miközben az utolsó betűket is befejeztem, közben a hölgy a torkát köszörülve lépett hátra egy lépést.

- Kész is vagyunk? Akkor tényleg az enyém? - és kérdésemre azonnal érkezett egy kifinomult lassú válasz.

- Az összes a tiéd lehet! - ekkor a tollat kiejtettem a kezemből, remegő lábakkal fordultam meg a tengelyem körül, de ekkor szembe találtam magam azzal a férfival, akivel nyolc éve... a bíróságon találkoztam utoljára. Az emlékek miatt annyira megijedtem, hogy hátra léptem, de neki ütköztem az asztalnak. A kezemmel megszorítottam a szélét, de nem voltam ura önmagamnak, ezért sűrű könnycseppek gyűltek a szemembe. A tetoválásokkal borított férfi elvette a nő kezéből a szerződést és határozottan bólintva összehajtotta és az elegáns farzsebébe süllyesztette. A kezét összefonta maga előtt és hűvös tekintettel fúrta tekintetét a szemembe. A szívem hevesebben dobogott és rettegni kezdtem. - Ahogy az imént említettem, kedves Ariana - bólintott lassan. - Az összes a tiéd lehet!

- Ezt nem hiszem el...Istenem... ez nem lehet igaz - szorítottam ajkamra a remegő kezem. A férfi tekintetébe hulló barna tincseket egy laza mozdulattal túrta hátra, majd a tisztes távolságot megtartva felmutatta a szerződést. - Édesanyád nem említette, hogy mielőtt aláírsz egy szerződést alaposan olvasd át? - tartotta két ujja közt. Nem mertem megmozdulni, biztos voltam abban, hogy ez csak egy rossz álom és hamarosan felébredek, de a remegésem és a könnyeim arról árulkodtak, hogy ez a valóság. Ekkor lassított felvételben láttam, hogy közelebb lép hozzám és a szerződést felmutatva az ajka szélébe harap. - Nyolc évet vettél el az életemből! Nyolc évre megfosztottál a szabadságomtól - és ekkor széttárta kezét, a hófehér ing pedig feszült a vállán. - Most te következel! Üdv a börtönödben! Nyolc év, Ariana! Nyolc évet fogsz mellettem tölteni...ha tetszik, ha nem - fordított nekem hátat és kisétált a galériából, én pedig remegve elvesztettem az erőmet és a padlóra zuhantam. Mi történik?!