𝐙𝐚𝐣𝐨𝐬 é𝐣𝐬𝐳𝐚𝐤á𝐤

Ricordi

|emlékek |

"Sokszor gondolok arra ,hogy milyen lenne az életem ,ha te még velem lennél . Minden nap felteszem a kérdést ;Mi lenne ha ..?
Biztos sokkal boldogabb lennék ,és nem lennék olyan reménytelenül elveszett ,mint most .
Most csak úgy vagyok . Nem érdekel semmi .
Keresem önmagam ,s keresem az utam .
Az utam,ami most annyira göröngyösnek  ,s végeláthatatlannak tűnik .
Veled tudtam ,hogy ki vagyok,és hogy mi vagyok .
Boldog . Igen ,határozottan az voltam .
Mamma azt mondta ,hogy engedjelek el téged ,s ezt én is így gondolom ,csak olyan nehéz . Olyan átkozottul nehéz .
Azt is mondta ,hogy nem az én hibám . Hogy fogadjam el ,és hogy szeressem magam ,hiszen nem miattam történt .
Mert elvégre hogyan is várhatnám el mástól ,hogy szeressen,ha én sem szeretem magam ?
De azt hiszem ,hogy kezdek rájönni a dolog lényegére .

Azt hiszem utoljára írok  ;neked .
Mostmár csak előre tekintek,és soha többé nem nézek hátra .
Magamra koncentrálok ,es arra ,hogy boldog ,és hogy önmagam legyek .

Ég veled ;örökké ! "

A hajnali hűs szellő lágyan cirógatta bőrömet.
A nyitott ablakon keresztül hallottam ,amint kint a munkába igyekező emberek sebesen indítják be autóikat ,és útnak indulnak Róma belvárosába ,hogy neki lássanak egy újabb monoton napnak . Felkelnek ,elmennek dolgozni ,majd késő délután haza jönnek ,és é finita .

Elmosolyodtam az emléken,miszerint otthon ,Saluzzoban általában a Mamma csörömpölésére keltem ,és a madarak hangos csiripelésére ,na meg a finom Focaccia illatára ,amit minden reggel frissen sütött Mamma .
Ehelyett itt ,Rómában ,a benzinszagra ,és az álmos emberek hangos rikácsolására kell majd kelljek .

Bódítóan jó érzés volt bele gondolni abba ,hogy ezen a csodás nyáron itt fogom eltölteni a mindennapjaimat . Ezen az észveszejtően szép helyen ,ezekkel a csodás emberekkel .
Úgy éreztem ,hogy ez a nyár más lesz ,mint a többi .
Valami új ,valami jobb vám rám . Valami,ami mindent megváltoztat.

Ugyan csak egy napja voltam itt ,de máris úgy éreztem,hogy a római levegő jó hatással van rám . A lelkemig hatolt a város különös és titokzatos varázsa . Szinte hallani lehetett ,ahogyan a szél arról dalol ,hogy hány szerelmes pár kezdte meg közös útját itt ,vagy hány bűnöző talált menedékre a romok védelmező falai mögött .

Róma olyan volt az emberek számára ,mint egy mentsvár ,ami megvédi őket ,minden bajtól ,legyenek akár vétkesek akár nem . Túl nagy és túl kiismerhetetlen volt ahhoz ,hogy mindenki ismerje a másikat és ez éppen így volt jól . Nem kellett senkinek sem takargatnia az igazi valóját ,mert itt azok lehetettek ,akik .
Nem számított ,hogy honnan jött ,vagy éppenséggel hogy hová tartott ,csak a ragyogó jelen.

A "dolce casa " kifejezés azt jelenti "édes otthon ",vagyis egy hely ,ahol az ember úgy érezheti ,hogy a rohanó világban egy kis nyugodalomra ,békére lelhet . Egy hely ,ahol bármit megtehetsz ,egy hely ,ahol bárki lehetsz .
Nekem az otthonom messze volt innen . A homályban úszó messzi távolban , túl a fehér csúcsú szürke hegyóriásokon. Ott ,ahol , a dombok össze érnek a kéklő mennybolttal , s ahol édesanyám ölelő karjai várnak .

Carmela háza szép volt , sőt kifejezetten gyönyörű . Mégsem tudtam valamilyen okból kifolyólag elengedni magam ,és komfortosan érezni . Talán meglehet ,hogy a falakon lógó ilyen -olyan festmények tették . Furcsának találtam ,hogy a ház minden egyes falán lóg legalább egy kép ,ha nem több . Olyan volt ,mintha egy galériában lennék ,ahol Rembrandttól kezdve egészen Monetig minden művész képe megtalálható . Absztrakt minták , elvarázsolt női arcok kulucskáltak ki a míves ,aranyló képkeretek mögül .

A falak narancssárga illetve krém színekben pompáztak .A reggeli fénysugarak átvilágítottak a fehér organza függönyön ,és egészen álmos arcomig nyújtóztak .
Az aprócska ám de otthonos szobámban volt egy erkély . Egy olyan erkély ,ahol hajdan a hölgyek cigerettáztak ,s nézték mi történik odalenn ,a nagy világban .
A szobámat átjárta az elfelejtett történetek misztikus varázsa . Régi képek voltak kirakva a sötétbarna ,megkopott komódra ,és boldog arcok mosolyogtak vissza rám .

Lent a nappaliban ,Carmela és Angelo éppen a reggelijüket fogyasztották. Carmela közben hevesen vitatkozott valakivel telefonon ,míg Angelo a reggeli friss híreket olvasta .
Amint meglátott Carmela alább hagyta a veszekedést és le rakta a kagylót ,majd kedvesen intett ,hogy üljek le .

-Buongiorno Cara ! Hogy aludtál ? - Kérdezte a nő ,miközben egy tányért rakott elém.
A férfi látszólag elfoglaltnak tűnt és nem is nagyon foglalkoztatta az ittlétem ,csupán csak a fejével biccentett s folytatta tovább az olvasást .

-Remekül,most úgy érzem ,hogy bármire képes vagyok . - Válaszoltam kérdésére ,s egy szelet kenyeret vettem magamhoz ,amit megkentem málnalekvárral .

-Örülök neki . Mi a terved mára drágám?- Mosolyodott el kedvesen .

-Nem terveztem nagyon semmit ,kicsit bolyongok a városban ,talán megnézem a Trevi -kutat ,illetve kellene valami munkát keresnem.

-Ha gondolod ,akkor Angelo szívesen elvisz .- Ajánlotta fel ,miközben férjére nézett ,aki nagy kegyesen abba hagyta az újság tanulmányozását .

-Szívesen elviszlek Gianna ,de csak hogy tudd ,borzalmas társaság tudok lenni . - A nevemet olyan lágyan és olyan áthatóan mondta ki ,mint még senki . Az ő szájából ezerszer szebbnek hatott a nevem , s úgy éreztem ,hogy ez a férfi ,ez az igazán különös ember ismer . Ismeri az én nyelvem
,ismeri a gondolataimat ,érzéseimet. Belelát a fejembe és olvas a borús gondolatok között ,amelyek mindeg akörül az elveszett szeretőm körül járnak . Nem ítélkezik ,nem mond semmit ,csak néz . Egészen mély zöld szemeivel engem pásztáz,tekintete fel s alá jár testem minden egyes szegletén .
Belenéz barna ,borostyán színű szemeimbe ,s övéi régi ismerősként mosolyognak vissza rám .
Mintha ismerne ,mintha tudná ki vagyok .
Lágy s selymes ajkain nyelve lassan siklik át , majd az idilli pillanatot ,ami már másodpercek óta kialakult köztünk megszakította ,s se szó ,se beszéd,elment .

Carmela csak legyintett .Ő szerinte ez nem újdonság férjénél,hogy néha minden érzelmét elrejtve beleburkolózik saját kis misztikus világába,s elhajózik gondolatai viharos tengerén egy messzi-messzi világba .

Elképzelhetetlennek tartottam azt ,hogy ez a nő ,aki számomra a legkiismerhetőbb és legpedánsabb ember ,akivel valaha találkoztam,hogy legyen képes összeállni egy ilyen semmitmondó ,szabadszellemű férfival .
A két ember tűz és víz volt ,bár talán éppen ezért szerették egymást annyira ,s éppen ezért tudtak ilyen jól létezni együtt ,mert az egyik fél földhözragadtsága és ébersége kiegészítette a másik fél nemtörődömségét és álmodozó oldalát .

Kiskoromban mindig is arról álmodtam ,hogyha egyszer megtalálom a szerelmet ,akkor valami olyasfajta érzés kerít hatalmába ,amit soha többé nem fogok elfelejteni . Most ,hogy itt vagyok mégis úgy érzem ,hogy nem tudom milyen is igazából a szerelem . Mert jóllehet ,hogy otthon, az én szeretett szülővárosomban éreztem valami igazán különöset az örökös vándorlóm iránt ,aki elhagyott engem ,mikor a legnagyobb szükségem volt rá ,de az nem szerelem volt ,csupán őszinte  szeretet és testi vonzalom .
Most pedig úgy érzem ,hogy minden érzés ,melyet akkor éreztem Saluzzóban ,elszállt a nyári lágy szellővel és soha többé nem talál vissza hozzám . Szívem megtelt hálával és békével ,amiért a sors úgy határozta ,hogy Rómába visz az utam ,s azért mert végre megint azt érzem ,hogy élek . Úgy  igazán élek .