Kagehina - Meleg vagyok?!

Homofób szülők ~ 8.

Miután összejöttünk nem teljesen tudtuk kinek mondjuk el és kinek nem.

Egy hónap alatt senkinek se mondtuk el, ketten tudtuk és csak ez számított. Egymásnak éltünk. Néha elvittem szórakozni, csak mi ketten. Néha pedig átmentünk egymáshoz. Annyi időt töltöttünk egymással amennyit csak tudtunk és amennyi kényelmes volt számunkra.

Néhány ember furcsán nézett ha például utcán fogtuk egymás kezét de minket nem érdekelt. Talán Hinatát egy kicsit, de olyankor mindig megszorítottam a kezét, soha nem érdekeltek a homofóbok, legyenek el maguknak, nem az ő dolguk.

Az utcán kézen fogva sétáltunk, ismét havazott. Január vége volt már, de a hó néha-néha eláradt. Egy csendes utcán mentünk Hinatával és beszélgettünk. A téma kettőnk volt, mikor mondjuk el másoknak, a szüleink mit fognak rá reagálni és stb..

- Van egy gond - szólalt meg halkan Hinata.

- Micsoda? - Kérdeztem miközben elbambultam egy kicsit a nézésében.

- A szüleim valószínűleg nem fogadnak el, szerintem homofóbok. - mondta halkan lehajtott fejjel.

- Honnan gondolod ezt?

- Régen Natsu amikor még nagyon kicsi volt, és még nem is tudta mi az a szerelem, elkezdte mondogatni hogy ő szerelmes a legjobb lány barátjába, és a szüleink csak mondták hogy belé nem lehet szerelmes, mert neki mindenképp egy fiúba kell szerelmes lennie. És elbeszélgettek vele hogy mi az a szerelem és hogy mindenkinek a másik nemet kell szeretnie. - mondta Hinata.

- Figyelj.. - mondtam majd a vállánál fogva magam felé fordítottam. - Megoldunk mindent. Ezt is megfogjuk oldani. Együtt, képesek vagyunk rá. - mondtam egy lehet kissé nyálas szöveget, de éppen akkor nem érdekelt, majd megcsókoltam.

Nyugtattam, de közben belül mégis izgultam én is. Mi lesz ha tényleg nem fogadják el?

*1 héttel később*

Elhatároztuk hogy elmondjuk a szüleinknek a dolgot. Én kezdtem.

Anyámhoz odamentem leültettem az asztalhoz és elkezdtem mondani.

- Anya, el kell mondanom valamit. Én, nem a lányokat szeretem, én a fiúkat szeretem.

Anyukám csak lesokkoltan nézett rám, majd odajött és átölelt.

- Köszönöm hogy elmondtad! Remélem tudod hogy ezzel nincs semmi baj! - mondta majd elengedett. - És van valaki a háttérbe?

- Az az igazság hogy igen, Hinatával összejöttünk. - mondtam ki.

- Gratulálok nektek! Majd szeretném ha áthívnád valamelyik nap egy ebédre! - mondta.

- Rendben! - mondtam mosolyogva, ez le is van tudva.

Már csak Hinata szüleinél kell aggódni.

*Egy nagyon kicsi időátugrás*

Hinata is elhatározta hogy elmondja a szüleinek. Én csak türelmesen vártam az eredményre.

Órák teltek el, de Hinata nem jelentkezett. Hívtam már, írtam neki, de kinyomta és nem válaszolt. Kezdtem aggódni így felkaptam a kabátot és elkezdtem a házukhoz menni. Bekopogtattam és az anyja nyitott ajtót.

- Szia Kageyama! - köszöntött az anyukája.

- Csókolom! Hinata itt van? - kérdeztem.

- Nincs mert-

- Mert elzavartam - jelent meg Hinata apukája, akitől úgy őszintén megijedtem.

- Mi? Miért?

- Mert nem normális az hogy a fiúkhoz vonzódik, az ilyeneknek élnie se kéne. - mondta ki rezzéstelen arccal. Ez most komolyan azt mondta hogy a fiának élnie se kéne azért mert nem a lányokhoz vonzódik?

- Már bocsánat uram, de téved. Attól hogy nem a lányokat szereti, ettől függetlenül még ugyanúgy az ön fia, és nem változott meg. - védtem meg Hinatát mire az apja összeszűkült szemekkel nézett rám.

- Mivan te is buzi vagy? Amíg a fiam a fiúkat szereti addig a házam közelébe se jöjjön. - jelentette ki.

- És ha igen? Ettől függetlenül ugyanolyan ember vagyok mint önök! - mutattam rájuk. - És ha ez a gondolkodásmódja, talán jobb is hogy Hinata nem jöhet vissza, jobb lesz neki maga nélkül. - vágtam a képébe. - Bocsánat hogy zavartam önöket - hajoltam meg kizárólag Hinata anyja előtt és neki. - Viszlát! - mondtam és már el is húztam a csíkot mielőtt még nagyobb veszekedésbe kerülök.

És most jött a nehezebb része, hogy találom meg Hinatát? Hol lehet vajon?