Heartbreaker

Az új lakó

Azt mondták nekem, legalábbis az akitől a lakást vettem, hogy nagyon szerencsés vagyok mert olcsón jutottam a lakáshoz. Aztán rájöttem miért. Igencsak egyszerű. A lakás kissé lepukkant volt, hisz rég volt lakója a lakásnak. Na de ez már a múlt, mert alig pár hónap leforgása alatt kipofoztam a helyet
Számomra megvolt a tökéletes otthon. Munkám is volt ami viszonylag jól fizetett és még az ételre sem volt gondom. Csak egy szépséghibája volt az egésznek. Mégpedig az, hogy magányos voltam, vagyok még mindig.
Mint minden nap ma is dolgozni mentem. Ám volt egy új dolog közben, illetve akkor mikor kiléptem az épületből melyben lakásom volt. Két óriási teherautó állt ott amiből pakolásztak kifelé. Nagyon úgy tűnt, hogy valaki ide költözött. Nem foglalkoztam vele mert mennem kellett. El is feledtem a dolgot. Nem is gondoltam rá egészen addig míg haza nem értem. Ugyanis a ház előtt egy túl drágának tűnő kocsi állt és nem volt egyedül. Furcsa volt kicsit. Eszembe is jutott, hogy mi van ha az új lakó az és most bulit tart. Reméltem, hogy nem az én lakásommal szembenibe költözött mert annak nem nagyon örülnék, főleg ha mindig ennyien jönnek hozzá. Emiatt kissé morcosan tettem meg az utat a lenti ajtótól a lakásomig. Nem volt semmi gyanús, legalábbis míg be nem nyitottam lakásomba. Azzal egyidőben ugyanis a szomszédos lakásból irtó hangosan megszólalt egy bizonyos fajta zene. Akkor még igazán nem is bántam, hisz azt a zenét még szeretem is és a bandát is akitől szólt. Azonban úgy kb. két órával később már kezdett idegesíteni. Pihenni, aludni próbáltam, de a hangos zene miatt nem ment. Ezért döntöttem úgy, hogy végre rendet teszek, vagy legalábbis elérem, hogy csendesebben vigadjanak. Jah, szép álom is volt hinnem, hogy sikerül majd.
Igaz pizsiben, de mentem is intézkedni. Kopogtam egy pár percig mire méltóztattak kinyitni az ajtót. Azt hittem ott ájulok el mikor megláttam az illetőt. A kedvenc bandám egyik tagja volt ott életnagyságban. Igyekeztem nem totál idiótát csinálni magamból, és nem hagyni hogy eltérítsenek célomtól.
- Jó estét. - kissé morcos voltam még azért - Lehetne, hogy halkabban örüljenek maguknak Van aki korán kel holnap és pihenni szeretne.
- Elnézést, de ki is vagy?
- A szomszédja. - mutattam lakásom nyitott ajtaja felé - Szóval megköszönném ha lejjebb vennék a hangerőt.
- Szóltunk mindenkinek, szóval nem értem hol itt a gond. - felhúzott egy pillanat alatt.
- Az, hogy kurvára pihenni szeretnék nem a maguk nyivákolását hallgatni. - legnagyobb szerencsétlenségemre amögött az alak mögött megjelentek még ketten. Az egyik át is ölelte akivel vitáztam.
- Ő ki? - nem kellett volna rá néznem, furán éreztem rögtön magam.
- A mocskos szájú szomszédod Woo. - válaszolt az ajtót nyitó.
- Oh.. Elnézést ha Hong bunkó volt veled.
- Mindegy. - inkább ott hagytam őket. Nem akartam már vitázni, de ez nem annak a pöcsnek az érdeme volt hanem a másiké.
De tudjátok mi volt a legmeglepőbb? Hát csak az, hogy alig pár perc múlva valaki kopogott az ajtómon. Nem akartam mégis mentem megnézni ki az. Valamiért biztosra vettem, hogy az a pöcs fog zaklatni, de nagyon nem ő állt kint.
- Helló... - furcsa volt, mintha zavarban lett volna - Csak azért jöttem, ogy bocsánatot kérjek a barátom viselkedése miatt. Tudod kicsit sokat ivott már és ilyenkor nem tud uralkodni magán.
- Mindegy már. - sóhajtottam - Csak ennyit akart?
- Igen. Vagyis - hamar megváltoztatta véleményét - mi lenne ha holnap valamikor meginnánk egy kávét?
- Kizárt.
- De miért?
- Dolgozom.
- Oh... - mintha csak megvilágosodott volna - Ez esetben mi lenne ha utána...?
- Nem. - jobb ha nem megyek bele - Jó éjt. - és csuktam is be az ajtót, aztán dőltem neki aztán tettem kezem szívemre. Úristen! Hogy beszélhettem így vele? Minden álmom volt egy személyes találkozó vele, erre mikor ott az alkalom akkor bunkó vagyok. Elment az eszem, biztosan így volt. De akkor is! Jogosan voltam felháborodva, hiszen túl hangosak. Vagyis... csak voltak mert nagyon úgy tűnik, hogy ostoba kis magán akcióm hatott. A zene elhalkult míg én az ajtóm támasztottam. Egyszerre örültem neki és éreztem rosszul magam. De nem sokáig agyaltam ezen, mert a fáradtság győzött felettem. Így aztán mentem is inkább és lefeküdtem aludni. És csodák csodájára sikerült is elaludnom.
Másnap mégis morcosan keltem. És eme morcosság kitartott szinte egész nap. Induláskor még rosszabb volt, mert lent az épület előtt még ott voltak azok a drága kocsik. Bár ahogy az idő haladt a morcosságom lanyhulni kezdett. Azért nem múlt el teljesen, mert valamikor délután olyan vendég tévedt az étterembe aki miatt minden felerősödött.
- Jó napot. - köszöntem ahogy mindig mikor odaintett, illetve intettek magukhoz. Mivel csak ketten vagyunk pincérek, nem túl nagy az étterem amúgy, és a kolléga foglalt volt, én mentem oda. - Sikerült választani?
- Jó.. - amint rám nézett leesett neki ki is van ott, legalábbis nagyon úgy tűnt - napot. Nocsak kit fújt erre a szél. - hangja fura volt, főleg az ahogy végig mért.
- Ne kezdd Hong.. - szólt rá a társa - Enni jöttünk ide nem másért.
- Jól van na. - morgott a letolt, aztán az étlapra nézve mondta mit kérnek, én pedig fel is írtam mindent. Mondtam is, hogy pár perc és hozom is. Hagytam volna ott őket, de annak a pöcsnek a hangja megállított. Őszintén meglepett. - Egyébként bocs vagy mi.
- Ugyan... - és mentem is tovább, el onnan.
Sajnos nem volt olyan nagy szerencsém, hogy ne én vigyem ki a rendelésüket. Hiába szabadult fel munkatársam akkor is én vittem ki a rendelést és vettem fel az újabbat, ugyanis kettővel többen lettek. Ezért is lettem zavartabb és olyan balfasz mint még soha.
Bár így visszagondolva azért mégis megérte a dolog. S miért mondom ezt? Hogy mi történt? Elmondom. Az étterembe jött még pár vendég. Igaz nőneműek voltak, de olyan vadak amilyet még életemben nem láttam. Nem tetszett nekik a visszautasítás a fiúktól, ezért levágtak egy nagy hisztit ami közben az egyik felfogott egy boros üveget és azzal akarta leütni az egyik fiút. Csak elbaszta, mert én ott voltam és elé álltam. Így az a liba engem ütött le s ki. Azonnal össze estem és... onnantól nem tudom mi történt.
De mikor észhez tértem egy szobában voltam, bekötözött fejjel. Azt hittem egyedül vagyok, de nagyon nem volt így.
- Szia.. - mosolygott rám szívem elrablója. Arcom egyből égni kezdett, úgy még jobban mikor hozzám is ért. - Hogy érzed magad?
- Pocsékul. - igyekeztem felülni és ő még segített is benne.
- Fájdalomcsillapító. - nyúlt egy kéz felém melyben egy szem gyógyszer volt, én meg azt hittem ott kapok infarktust. Az a pöcs volt az aggódó tekintettel, s ha ez nem lett volna elég a banda teljes egészében jelen volt.
- Nekem mennem kell. - felálltam hirtelen, de meg is szédültem, de meg tudtam támaszkodni, csak nem úgy s nem ott mint akartam.
- Ne makacskodj. Hiába kemény a fejed, attól még pihenned kellene. - hiába nem akartam egyet kellett vele értenem.
- Majd pihenek otthon. - nos, nem az ütés miatt remegtem meg hanem azért, attól aki megfogott és segített megállni.
- Jól van hát. - a velem egymagas tag is furán aggódó volt - De lenne még itt valami.
- Oh igen.. - a pöcs aki kiderült így hogy nem is olyan mint hittem, ő szólt kissé furcsán, aztán persze rájöttem miért - tudod, bár lehet nem hiszen nem mutattad jelét, szóval.. alá kellene írnod egy titoktartási szerződést.
- Miért is? - elhúztam karom bármilyen jó is volt ez a csepp törődés - Nem vagyok őskori lelet, hogy ne tudjam kik vagytok. Ha olyan lennék akkor már rég világgá kürtöltem volna, hogy hol lakik egyikőtök. - eljutottam az ajtóig, sőt, ki is nyitottam. De kilépni már nem tudtam azon mert ismét megszédültem, aztán ki is dőltem. Ám nem találkoztam a padlóval, s csakis azért mert valaki elkapott engem.
- Makacsabb vagy mint Hongjoong. - a mély hang ahhoz az óriáshoz tartozott aki fogott engem - Wooyoung hozd a cuccát. Ha nagyon haza akar menni elvisszük. Úgyis a szomszédod majd ránézel. - szépen megbeszélték mindent a beleegyezésem nélkül.