Képességtelenség

Kedves Legjobb Baràtom

Olyan mint lebegni. Az ágyon fekszem, de mégsem. Hol vagyok egyátalán? Kábának érzem magam. Szédülnék, ha felállnék. Jobb lenne sírni? Lehet. Ma nem megy. Ez a szomorúság. Ez. Azt sem tudom micsoda. Valahol nem is érdekel. Mégis jobb lenne nem ennyire elveszettnek lenni. Képzeletben. Ott jó. Ott szép a szomorú. Ott torzul a kép. Talán... Talán, ha ma vége lenne... Hogy nézzek a szemedbe? Ma nem. Holnap talán... De ma nem. Meg akarok halni? Vagy csak a békét keresem benne. Hogy hagyjalak itt? Nekem nem jó ez a hely. Mennem kéne... De rossz lenne, ha sírnàl. Nem akarom tehetetlenül nézni ahogyan lecsorognak a könnyeid. Le szeretném törölni. Talán, ha csak megbántanálak nem fájna annyira neked. Ha mégis... Úgy lenne, hogy tényleg megyek. Sajnálom, hogy sosem leszek ott felsegíteni a földről. Sajnálom.. Csak miattad sajnálni fogom, hogy már nem lélegzem. De én mindig vigyázni fogok rád, akkor is, ha egy élet választ el minket. Majd valahogy... Valahogy tudnod kell, nem hagynálak sosem itt téged magányosan. Biztonságban lennél már nélkülem is, tudom. Hiszen lettek jó, megbízható barátaid. Nem félek rájuk bízni téged. És egy nap, újra együtt leszünk.