Ölnék érted /félbemaradt/

1.

A szemeim maguktól nyíltak tágra, amikor véget ért az álmom. Ismét a hideg futkosott a hátamon, és képtelen voltam elűzni a gondolatot a fejemből, hogy talán jelenthet valamit.

Szaggatottan sóhajtottam, felülve az ágyamban, ahol teljesen kicsavarodva feküdtem eddig, a takarómat a földre taszajtva. Próbáltam normalizálni a légzésemet, több-kevesebb sikerrel.

Úgy éreztem, az önbizalmam elpárolog, miután felébredek, mert más talán meg sem ilyedt volna egy ilyen álom hatására. Én mégis remegtem, ha eszembe jutott a fiú arca, aki kísért. Szinte már régi ismerősként gondolok rá.

Néhány percig még ültem a homályba meredve, és valami furcsa érzés kerített hatalmába. Levegőtlennek éreztem a szobát, és valami durva, gyomorforgató szag kúszott az orromba. Vagy csak hallucináltam?

Ekkor az ébresztőm hangja hasított a halotti csendbe. Ilyedten összerezzentem, majd néhány elborult tárgyat félrelökve az éjjeli szekrényemen, lenyomtam a fehér órát. Mintha valami ragacsos ért volna a kezemhez. Gyorsan visszahúztam ujjaimat, majd óvatosan felálltam.

Tapogatózva indultam az ajtóig, de közben elbotlottam egy földön heverő objektumban. A tolltartómat tapitottam ki.

-Pedig emlékszem, hogy ezt tegnap elpakoltam!- szóltam bele a homályba, enyhén ingerülten. Pedig belül borzadtam annak a gondolatnak a hatására, hogy valaki járt a szobámban.

-Miranda, igyekezz már!-ordított az apám a nappaliból.

Mérgesen felkaptam a tolltartóm, majd az ajtó felé trappoltam. Szinte kirántottam szegény nyílászárót a helyéből. Ez a reggel is rossz hangulatúnak ígérkezett...

Hátratekintés nélkül léptem ki a szobámból. Nagy hiba volt.

Lenyargaltam a lépcsőn, miközben elátkoztam magamban a napot, az életemet, a hülye álmaimat, és természetesen magamat, amiért be vagyok szarva tőlük.

Egy utolsót fújva hagyta el a lábam a legalsó lépcsőfokot, a konyha-étkező helyiségbe érve. Ezután mintha minden történés felgyorsult volna.

Egy tányér csattant a földön, ezer apró darabra hullva szét. Anyura kaptam a tekintetemet, akinek a kezéből az imént hullott ki a kerámia, pedig nem volt soha ügyetlen. De nem is ez volt a legfurcsább őt elnézve. Hanem a halálra vált szemei, amelyek ilyesztően gyorsan ugráltak fel és le, egyszer az arcomat, máskor a ruhámat bámulva.

Ebben a pillanatban lépett be az apám, mérges arckifejezéssel, de amint meglátott, az ő tekintete is olyanná vált, mint aki szellemet látott.

Zavartan néztem le a pizsamámra, majd kikerekedett a szemem, vérfoltos pólómat látva. Dermedten álltam, nem értettem a helyzetet, pedig egyszerű volt. Ez nem az én vérem volt.

                            ***

És íme az első fejezet! Remélem, elég hidegrázósra sikeredett, ahhoz képest, hogy nem egy horror stílusú sztorit írok... De azért próbálkozom ,,hangulatosra" csinálni :D

A te dolgod pedig, hogy kommentben kifejtsd véleményed, hogy még jobbá tehessem a könyvet a közreműkődéseddel! ^-^
Na meg persze nekem is fontos, hogy tudjam, tetszik-e, ha igen, miért, és ellenkező esetben is!

Nem tudom, említettem-e, hogy már le van írva a sztori nagy része füzetekbe, de ha nem, most mondom: nem kell túlzottan sok idő ahhoz, hogy begépeljem, és helyenként átfogalmazzam az irományom, szóval valószínűleg elég gyakran lesznek részek! Kivéve hétvégéken, akkor esélytelen, hogy kitegyek bármit is, ilyen-olyan problémák miatt. Akkor csak legyártok néhány újabb fejezetet ;)

Most, hogy ide is írtam egy kisebb regényt, el is köszönök. Ciaóóó! <3