Song Hyunjae

Prológus - A nap

Éjszaka volt. Az egyetemi barátaimmal voltunk inni, aznap lett vége az utolsó vizsgánknak. Gondoltuk megünnepeljük. – elmosolyodott a mondata végére.

Végig nevetgéltük a találkozót, bőven ettünk és ittunk. Takamura annyira részeg volt, hogy elkezdett hisztizni és sírni, mert kell neki egy barátnő. Hahaha... Én mivel nem bírom az italt nem is ittam többet egy-két pohárkánál. Jobb volt a kedvem, de még józan voltam. Takamura, Eunhyun és Donghyuk rosszul lettek, úgy döntöttünk jobb, ha elindulunk. Mikor elbúcsúztunk egymástól asrácokkal hazafelé vettem az irányt. Egy dalt dúdoltam sétaközben. A sorozatnak az egyik betétdala volt, amit a múlt héten néztem. Nem tudtam kiverni a fejemből. – halkan felkuncogott.

Nagyon jó sorozat volt, becsszóra mondom. – tette a szívére a kezét.– Érdemes megnézni, bár már nem emlékszem a címére. Hehe.

Szóval sétáltam hazafelé, dúdolgattam. Jó kedvem volt. A következőpillanatban a két épület közötti eldugott részen találtam magam. Ketten voltak. Magas, erős emberek. Lefogtak, a ruháimat elszakították... Ma-.... – megcsuklott a hangja, de mély levegőt vett és folytatta. – A mai napig emlékszem az arcukra.Élvezték... de én nem... Mai napig él bennem a fájdalom, a megalázottság, amit akkor éltem át! Azóta sem tudtam kiverni a fejemből! Minden nap eszembe jut az, ahogy az meggyaláztak...!Akárhogy ellenkeztem, kiabáltam, sírtam, hogy hagyják abba, hogy valaki segítsen.... Nem volt senki... SENKI- senki aki segített volna rajtam... - a könnyei végig folytak az arcán, a hangja meg-megcsuklott.

Élvezték,ahogy kihasználnak. Ahogy tönkre teszik az életem röpke 2 óra alatt... Élvezték, de én nem... Én nem élveztem! Undorítóvolt, ahogy hozzám értek, de a mai napig érzem a mocskos kezeiket magamon. Fájt, ahogy újra és újra meggyaláztak, de a mai napig emlékszem a fájdalomra. Lehet ők már el is felejtették,túlléptek rajta. De én emlékszem... Emlékszem minden egyespillanatra, minden egyes percben kísért azaz éjszaka! Egy boldog napnak kellett volna lennie, hisz véget értek a vizsgáim, amik jól is sikerültek és jól éreztük magunkat a barátaimmal... De most az életem legrosszabb napja... - csönd lett. Nem szólt semmit, még a könnyei is csöndben folytak. Egy perc elteltével újra megszólalt.

Miért tették ezt velem? ... Miért pont velem? ... Mihez kezdjek most? - a hangja halk volt. Alig lehetett hallani. - Meg akartam halni. Nem akartam olyan életet élni, ahol ezek az embernek nevezett szörnyek tette élénken él bennem. Nem láttam más kiutat a sötétségből csak azt, hogy véget vessek az életemnek. Azzal vége lett volna a szenvedésemnek. De nem tettem, bár többször megpróbáltam. Nem ment... Nem tudtam megtenni... Mert eszembe jutott a családom, a barátaim. Nem akartam ezt tenni velük...

Néhány ember azt mondja az így meggyalázott nőknek, hogy ők tehetnek arról. Biztos túl kihívóan öltöztek, meg hogy ne beszéljen biztos ő is élvezte. Hát nem, nem élvezte és tök mindegy hogy öltözöl. Én még csak nem is vagyok nő, mégis ezt csinálták velem...

...

Öt éve történt ez. Öt hosszú éve. Ennyi idő elteltével sem tudtam elfelejteni vagy túltenni magam a történteken. Azt hiszem,hogy örökké kísérteni fog. Ironikus nem? Egy 2 órás eseménykihatással lesz az egész életedre. - keservesen felkacagott, a könnyei még mindig nem apadtak el.

A 26 éves fiút Song Hyunjae-nak hívták.