A Tanár úr babyboya - Jikook 18+ /BEFEJEZETT/

21.rész

- Jimin szemszöge -

Szemeim nagyra nyílnak, ahogy megérzem magamban őt. Tüdőmből nehezen, de kipréselek egy halk nyögést. Olyan, mintha azzal, hogy azt az egy kis lyukacskát teljesen betömte, ráadásul sokkal nagyobb valamivel, mint ami a hely, úgy érzem, tüdőmben reked a levegő. Hiába tartom nyitva ajkaimat hogy megszólaljak, vagy legalább lélegezzek, mégsem sikerül végrehajtanom ezt az amúgy nem nehéz feladatot. Szívem gyorsan dobog és esélyem sincsen lenyugtatni azt. Szemeimet összeszorítom, hátha ez segít elviselni. A tágítás miatt nem mondanám, hogy elviselhetetlen, de egyértelműen fájdalmasabb, mint eddig a képzeletemben. Emiatt az izmaim is kezdik feladni a szolgálatot, így ernyedten fekszenek. A legfurcsább, hogy ágyékát érzem fenekemhez nyomódni, ami miatt az agyam egy távoli és rejtett zuga felfogja, hogy bizony teljesen betolta magát. Pár másodperc telhet el, de lehet, hogy sokkal több, majd kezdésnek lassan kezd el mozogni. Hol kijjebb, hol beljebb furakodva így fenekembe. Még nem teljesen sikerült magamhoz térnem, így inkább csak nyüszörgés szerű hangokat tudok kiadni, az ilyenkor szokásos nyögések helyett. Agyam teljesen eltompul, így legjobban az érintések befolyásolják most testemet. Sokkal élesebbek, mint bármilyen másik alkalommal. Kezeimet lefogó ujjai is, olyan mások most.. Nem amiatt, mert annyival erősebben csinálná, egyszerűen bőröm minden apróságra jobban reagál. Szinte érzem, ahogy lüktet mindenem és befedi testemet a libabőr. Természetesen nincs időm visszatérni gondolataimhoz, mert Jungkook egyre csak gyorsít a tempón, amit egyedül az ő igényei befolyásolnak jelenleg. Én pedig mozgásának megfelelően mozgok fel-le az ágyon, akárcsak egy élettelen rongybaba, akit bűntudat nélkül rángathat bárki. Hiszen, nekem semmire sincsen erőm, egyedül a tüdőm szedte magát össze annyira, hogy már képes legyek hangosabban is reagálni. Elég furcsa még, ez a fajta hanglejtés és maguk az érthetetlen, na meg zavarba ejtő nyögések, de jelenleg képtelen vagyok ezekre gondolni. Agyamat csak jobban elárasztja valami. Azaz, sokkal inkább teljesen kiürül. Olyannyira, hogy mindössze a külső ingereket képes feldolgozni és a folyton növekvő kéjt, ami egyre jobban elnyomja a fájdalmat, amitől olyannyira féltem.

Mikor az egyik lökés, valami eddig nem eltalált pontra sikeredik, szemeim szinte kipattannak és hangom sokkal jobban tele lesz, az élvezettől, pedig azt hittem, az előzőt nem lehet felül múlni. Erre a nyögésre azt hittem, Jungkook egy fenékre csapással fog reagálni, de meglepetésemre ezt kihagyva döf újra ugyanarra a pontra, mint előbb, csak még az eddigieknél is erősebben. Még meglepődni sincsen erőm, olyan erős az inger és mintha egész testemen végig futna. Vénáimba bújik el és az azokban lévő vér, villámsebességgel szállítja el ezt a fantasztikus, na meg kissé földöntúli érzést, a legtávolabb lévő pontjaimban. Ezzel természetesen még nem ér véget ez a gyönyörűség, mert újra meg újra megismétli. Eközben egyre erőteljesebb szorítást érzek meg farkamban. Olyan, mintha fel akarna robbanni és kilövelni a benne rejlő folyadékot, ami folyamatosan termelődik, engem teljesen lefárasztva. Mikor már azt érzem, hogy ezt a bizonyos nyomást képtelen vagyok tovább magamban tartani, hirtelen elmúlik minden. Lihegek és ernyedten fekve várok a csodára, hogy visszatérjen hozzám. Agyam csak annyit képes feldolgozni, hogy lent a fenekemnél, valami részem nagyon remeg és hogy eltűnt belőlem Jungkook nemessége. Kétségbeesek egyből és próbálom annyira összeszedni magamat, hogy legalább hátra nézhessek, de ezzel egy időben kapom meg az ütést, amit pár perccel ez előttre jósoltam, de hogy pontosan mikor volt az, sehogy sem tudnám megmondani. Ha pisztolyt tartanak a fejemhez, vagy azzal fenyegetnek, hogy örökké ilyen esetlen helyzetben kell maradnom, akkor sem.

Természtesen halkan felnyüszítek, ahogy keze csattan rajtam, majd még érzem is, ahogy a ruganyos felület mozog kicsit. Jézusom, az ő szemszögéből ez milyen kínos lehet..
- Rossz fiú voltál - jelenti ki és semmi mást nem mond, csak tagomnál matat. Először azt hiszem, hogy így akarja, hogy elmenjek végre, de mikor valamit ráhúz és erősödik a fájdalmas szorítás, kezd gyanús lenni a dolog, így a nem létező maradék erőmmel mocorogni kezdek. Ezt természetesen nem hagyja sokáig és csípőmet megfogva húzza fel azt, majd mintha mi sem történt volna az előbb, erősen vágja belém magát. Végig fut rajtam egy remegés, egészen a fejem tetejétől a lábamig, majd már szinte látom lelki szemeim előtt, mennyire meg fogok könnyebbülni másodperceken belül, ahogyan kilövelem a tagomat szétszakítani próbáló anyagot, de legnagyobb meglepetésemre, na meg bizony nem kicsi szenvedésemre, nem így történik. Olyan, mintha elzárták volna a kijáratot. Lassú felfogásomnak köszönhetően nem tudok rájönnek ennek és a kellemetlenség kialakulásának okára, de nem is nagyon kapok időt ilyenekre. Tovább kezd el bennem mozogni tanárom, mire szinte törvényszerűen élveszkedő hangokat adok ki, de ezzel szemben, egyre csak rosszabb lesz a szorítás ott lent. Nem tudom továbbra sem megérteni az indokot, ami miatt ez történik, mégis ahogy telnek a másodpercek, egyre elviselhetetlenebb. Már nem tudok úgy eggyé válni az élvezettel, helyette inkább mocorogva próbálok szabadulni, ami amiatt nehéz, mert hiába engedte el valamikor a kezeimet, így is nehezemre esik azokkal bármit is csinálni. Nem mintha hagyná, mert minden alkalommal, mikor sikerül valamennyi erőt összeszednem, hogy megmozduljak, kapok egy szép tenyerest valamelyik félgömbömre. Tehetetlenül kezdek el így vergődni alatta, mert minden másodperc, olyan hosszúnak tűnik és minden lökés, ami eddig csak fokozta az élvezetet, most csak a szenvedést okoz. Ami kirángat ebből a monoton és továbbra sem tudom miért kialakult kellemetlenségből, egy olyan érzéssel kezdődik, mintha vizet spriccelnének slaggal a fenekembe, majd megszűnik az ott lévő nyomás és hangosan lihegek. Valahogy sikerül rájönnöm, hogy Jungkook most élvezett belém. Hirtelen világossá válik minden. A remény ad nekem valamennyi erőt, amit arra tudok felhasználni, hogy tagomhoz nyúlok kezemmel. Azaz csak nyúlnék, mert csuklómat erős ujjak fogják le. Itt kezdek már úgy nagyon kilenni, nem értve az indokot, ami miatt azzal kell kínozni, hogy nem élvezhetek el. Nem tudom, hogy erre eddig miért nem tudtam rájönni, de most valamennyire mégis sikerül visszakapnom gondolkodóképességemet.
- Neh.. - nyüszítek fel, miközben hátamra fektet és egy bilincset látok meg mellette. Gondolom akkor hozta ide, mikor azt a fura és baromira kellemetlen izét, amitől nem mehetek el. Szívesen kérdeznék, de tekintetét meglátva, inkább mégis csendben maradok. Látszik, nagyon élvezi a helyztet és mivel tisztában vagyok azzal is, hogy ez az utolsó alkalmam visszaszerezni őt, így tényleg nem szándékozok közbe lépni, bár kicsit sokallom, amit emiatt kell élnem.
- Ki parancsol? - kérdezi meg bársonyos, mégis felsőbbrendűséget árasztó hangon. Nagyot nyelek, hiszen közben feljebb mászik és kezeimet úgy helyezi, hogy az ágy támlájához ki tudja bilincselni. Amíg ő ezzel foglalatoskodik, nekem van időm megnézni hasát és nemességét is, amit látva nagyon komolyan elgondolkozok azon, hogy ez mégis hogyan fért belém.

Mikor sikeresen tehetetlenné teszi karomat, kissé visszataszítónak találom saját ágyékomat, aminek a középpontja, közel sem olyan elégedett, mint az engem jelenleg egy szimpla játéknak használó férfié. Nagyon nehezen, de végül mégsem szólok semmit, a kis gyűrű láttán is, pedig már az erek is fájdalmasan lüktetnek azon a tájékon.
- Hmm.. - mit csináljak veled? - gondolkozik hangosan, miközben éppen csak hozzáér felsőtestemhez, viszont ez az érintés tényleg izgató. Bár, nem tagadom, hogy belül ettől is csak negatívabb érzelmek foglalnak le, hiszen nem értem mit kéne még tennem, vagy mit vár el tőlem azután, hogy a szüzességemet elvesztettem, de még csak nem is élvezhettem el.

Végül úgy tűnik, hogy nem is olyan tanácstalan, mint elsőre hinné az ember, mert feláll és a szekrényhez megy, ami nekem egyre unszimpatikusabb bútornak tűnik. Sajnálatomra, nem segít rajtam az egyszerű tárgy utálata, így hamarosan valami furcsa dolog kerül elő, amit először fel sem merek fogni, hogy micsoda. Mintha bőrből kézült volna és.. nem, ez biztosan nem az. Miért használna ilyeneket Jungkook rajtam, egy ilyen alkalom után?

Mocorogni kezdek, hiszen továbbra sem tudom feldolgozni, hogy miért tartja a kezében azt a valamit. Úgy néz ki, mint az ostor, csak rövidebb és sokkal több olyan bőr madzag van rajta. Kezdek kétségbeesni, hiszen nem értem, miért akarna rajtam ilyet használni és kezeimet rángatva csörgetem a bilincset. Még az sem tud meghatni, hogy fáj, ahogyan a bőrömbe nyomódik a fém. Egyszerűen túlságosan kiszolgáltatottnak érzem magamat egy olyan emberrel egy helységben, aki korbácsot fog a kezében és arcán kaján vigyor virít. Azt hiszem, itt kezdtem el remegni és őszintén félni a tanáromtól.