Kageyama x reader

338 15 3
                                    

    @Soulles_Soul kérésére. Remélem tetszik.

       Idegesen csapom be magam után az ajtót, mivel ma nagyon felidegesítettek és még az idióta exemmel is össze kellett futnom. Akit kimondottan utálok. Mikor a kapcsolatunknak véget vetettem mert megcsalt, azóta próbál visszaszerezni de nekem elég volt belőle és a sok kurvájából akikkel megcsalt. Ma is bepróbálkozott de pár ordítás és pofon után otthagytam szerencsétlent az úton.
      Na meg persze a munkában is kiakasztották az idegeimet. A fönököm megint belémkötött valami miatt, amit nem is én csináltam de ő kinézett engem igy én lettem az áldozat. Esküszöm egyszer leütöm azt is.
       
    Bent a házban csend fogadott, ami kicsit meglepett mivel Tobio már itthon kéne legyen.

     Tobioval már hat éve együtt vagyunk és két éve, hogy összeköltöztünk. Nagyon szeretjük egymást és megbízunk a másikban. Zord külsejéhez képest meg nagyon kedves, aranyos és romantikus tud lenni és persze megvéd bárkitől aki bántani akar. Mint például az idiota exemtől.

    Elkezdem keresni szerelmem de sehol sem találom. Legutoljára hagytam a hálót, ahova mikor beléptem teljesen lesokkoltam. A szoba csodaszépen ki volt díszítve. A földön és a szoba egyes sarkaiban gyertyák voltak amiknek epres illatuk volt. A falon lévő ledek piros-fehér színben világítottak. Az ágyon meg a földön rózsaszírmok voltak leszórva. Ámuldozva  nézek végig a szobán, amikor megpillantom barátomat egy öltönyben kezében egy csokor rózsával. Odajön hozzám és egy apró csókot legel ajkaimra.
    -Talán rosszkor időzítettem? Történt valami?- kérdezi kedvesen mégis aggódva gondolom az elöbbi ajtócsapdosásomra utalva.
    -Nem nyugi. De mire fel ez szép díszítés?
    -Tetszik?
    -Nagyon. Sőt imádom. De téged jobban- mondom mosolyogva. Ő odaadja a csokrot majd megfogja a szabad kezemet és rám néz.
    -[T/N] lassan hat éve boldogítod az életem. Egy nagyon aranyos, kedves, ügyes, tehetséges és persze csodaszép lány vagy akit az enyémnek tudthatok mind testileg és mint érzelmileg- ennél elvörösödtem és már kicsit éreztem hogy a könnyeim is megeredtek- de én azt szeretném ha ez örökké tartana szóval- áll meg és elengedi a kezemet. Letérdel elém és eléhuzza a gyűrűt. Szám elé kapom a kezem és már patakokban folyank a könnyeim a boldogságtól.
    -[T/N], édesem hozzám jössz feleségül?-teszi fel a nagy kérdést mire legugolok és megölelem.
    -Igen igen ezerszer is igen-mondom sirva mire elengedem ő felhuzza ujjamra a gyűrűt és egy hosszú csókba von amiben minden egyes érzelmünk ami egyszer egymás iránt érezünk bele raktuk.

    Pokabuuuuu🥰🥰🏐🏐

Na helo meghoztam a 2021-es év első részét amint láthatjátok kérésre. Nagyon remélem, hogy tetszik holnap meg hozok egy következőt is ha nem még ma majd meglátom.
   
   
   

Haikyuu Oneshot [Kérések Nyitva]Where stories live. Discover now