A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]

20

Fél éjszakát átbeszéltük, és rájöttem, hogy eddig mennyire nem ismertem a mostohatestvéremet.
Sokat kérdezett Davidről, aminek természetesen nem örültem, mert semmit nem tudok róla. Ő is mesélt a lányról, nem sokat, ugyanis sajnos tényleg nagyon plátói a helyzet.
A nyomozásra is rákérdezett, de elmondtam neki, hogy nem szabad beszéljek róla. Erre csak bólintott.

Másnap reggel, telefoncsörgésre ébredtem
-David? - nyögtem álmosan.
-Délután érted megyek.
-Mert?
-Mert elszeretnélek vinni valahova - és evvel ki is nyomta.
Ha valaki esetleg lehallgatná a beszélgetéseinket, soha nem hinné el, hogy "együtt vagyunk".

Délután jött is. Beszálltam gyorsan az autóba, mielőtt bármit is tehetett volna.
-Ügyes - mondta, majd el is indult.
-Elmondja, hogy mi a célja?
-Megint kaptam levelet.
Ráfordítottam a tekintetem.
-És? Mit tudott meg?
-A teóriám részben bejött - mondta keserűen. - Ez a gyilkos egyáltalán nem okos, de elég óvatos, még a hülye lépésekkel is.
-Mi állt a levélben?
-Megtalálja a pohártartóban.
Egyből meg is pillantottam, kivettem, majd szétnyitottam.

Nagyon rossz ötlet volt összejönni a kislánnyal. Nagyon. Ezt még megkeserülöd.

-Nincs esetleg olyan ember, aki viszonzatlan érzelmeket táplál maga iránt?
És akkor eszembe jutott.
Thomas a tizenegyből. Egész évben próbálkozott, és mindig kislánynak becézett, bár belőle egyáltalán nem nézem ki. Ha ezt bevágom Davidnek, tuti itthagy az útközepén.
-Olivia?
-Ó jaj - mondtam lejjebb süllyedve az ülésben.
-Olivia - szólított meg David idegesen - Ha esetleg, tudja ki az, mert teljesen egyértelmű, akkor én kiteszem az autóból.
Tudtam.
-Öhm, nem olyan egyértelmű... Öhm, vagyis igazából nem nézném ki belőle, de... Öhm, van be...
- Olivia - szólt halálosan bele a mondanivalómba - Egy nevet kérek.
-Hát, van egy fiú a tizenegybe, idén jött át hozzánk. Thomas Bale a neve. Év eleje óta megállás nélkül irogat, meg volt, hogy követett, pedig lágyan megmondtam neki, hogy nem tetszik. És kislánynak szólított...
David nem szólt semmi, csak nézte meredten az utat. Eltelt így pár perc, mire leparkolt.
-Mindjárt jövök - szólt, majd kiszállt az autóból, megállt előtte, és rágyújtott. Életembe nem láttam cigizni, és meglepett.
Elszívta, beszállt az autóba, és indultunk is tovább.
-Nem tudtam, hogy cigizik - néztem rá.
-Nem is szoktam. Azóta kezdtem, mióta magával dolgozok.
-Nagyon vicces - hunyorítottam rá.
-Komolyan beszéltem. Ha igazat akarok beszélni, akkor nem feltétlenül maga miatt, bár rátesz egy jó nagy lapáttal. Maga az ügy miatt. Mióta a szakmában vagyok, minden ügyet simán megoldottam, de ennél sehogy se állok.
-Minden ügyet meg lehet oldani, ez is meg lesz.
Nem válaszolt.
-Amúgy - kezdtem bele egy sóhaj kíséretében - Maga hány éves? Csak mert érdekli a családot, és kicsit kezd feltünni, hogy kerülöm a kérdést.
Lenézően rámpillantott, ami bizonyára azt jelenti, hogy mi, sima halandók minek foglalkozunk egy ilyen egyszerű kérdéssel?
-Huszonhat.
Nagyjából el is találtam. Az út további részében csendbe voltunk, otthon kitett az autóból, és szó nélkül elhúzott.