Orion legenda- A fény ereje

1. rész - Kapun innen - 8. fejezet

8. fejezet

A levegő hűvös volt odakint, de jól esett mélyen magamba szippantani, miközben felnéztem a csillagokra. A hátamat a falnak vetettem, és azon tűnődtem, ordítsak-e a dühtől és a keserűségtől. Ely szerint hozzá kell mennem Damianhoz, én azonban hallani sem akartam erről. Számomra ő csak egy ismeretlen volt, aki tökéletes akadályt gördített közém és aközé a férfi közé, aki iránt égető vágyat éreztem. Hogy lehet az élet ennyire igazságtalan?
     Ellöktem magam a faltól, és visszalépdeltem a szobámba. Gondosan becsuktam az erkélyajtót, hiszen nem szerettem volna, hogy éjjeli látogató másszon be hozzám. Levetettem a ruháimat, melyek többségén sárfoltok, apró gallyacskák és levelek maradványai sorakoztak, s azon tűnődtem, vajon mit fogok felvenni másnap. Talán ugyanezeket…
     Beléptem a fürdőszobába, s most először tűnődtem el azon, hogy itt minden hálóhoz külön fürdő tartozik, akárcsak egy hotelben, pedig kívülről igazán nem tűnt nagynak a faház. Megindítottam a zuhanyt, s élveztem, ahogy a kellemesen forró víz végigcsorog a bőrömön, és a hajamon. Mennyei érzés volt, s talán még soha ennyire nem örültem a fürdőzésnek, ami nem csupán a koszt, hanem a fájdalmas gondolatokat is lemosta egy kis időre.
     Legalább fél óra áztatás után állítottam el a vizet, s miközben egy puha törölközővel végigdörzsöltem a bőrömet, eszembe jutott, hogy Angelának és Rebekának biztosan nincs ilyen „luxusban” része. Vajon hol lehetnek? Mi történhet éppen velük?
Nagyot sóhajtottam, s magam köré tekertem a törölközőt, majd kisétáltam a szobába, ahol az ágyon meglepő ajándék fogadott: egy öltözet ruha, ami pont megfelelőnek tűnt az esti alváshoz.
     Kikerekedett szemekkel óvatosan a két ujjam közé csippentettem a szaténból készült, csipkével díszített felsőt, s magamhoz simítottam. Pont jó volt a méret. Sebesen belebújtam, majd ugyanezt tettem a török nadrághoz hasonló szatén alsó résszel is. Fejedelmien éreztem magam bennük, s kíváncsian sétáltam a szoba egyik sarkában álló, forgatható tükör elé. Elképesztő látvány fogadott. Magamat láttam, a vállamra omló, hosszú, szőke, göndörödő hajammal, zöldes kék szemeimmel, egy csipkebetétekkel tarkított, hófehér szaténpizsamában. Mintha valóban egy hercegnő nézett volna vissza rám…
- Akinek hozzá kell mennie a Herceghez – sóhajtottam fintorogva, s elfordultam képmásomtól. Damian gondolatától összeszorult a gyomrom, ami ebben a pillanatban nagyot kordult. Az élet iróniája…
Nem tudtam, hogy képes lennék-e enni bármit is, de a testemnek szüksége volt táplálékra. Gyengén és erőtlenül nem menthettem meg a húgaimat, ezért némi tarkóvakargatás és hezitálás után elindultam, hogy keressek valami harapnivalót.

Odalenn minden sötét volt és csendes. Valószínűnek tartottam, hogy Ely is aludni tért, bár abban nem voltam biztos, hogy nyugodtan és békésen hajtotta álomra a fejét. Sőt, a legkisebb esélyt sem láttam erre a lehetőségre.
     Kinyitottam a hűtőajtót, s úgy döntöttem, gyorsan készítek magamnak egy szendvicset. Összeszedtem pár szelet sonkát és sajtot, majd miután leraktam őket a közeli pultra, villanykapcsoló után kezdtem kutatni. Mire újra hatalmasat korgott a gyomrom, már fény áradt szét a konyhában, ebédlőben és nappaliban is, s azt hiszem, világrekordot döntöttem ételkészítésben és elfogyasztásban is.
     Elégedetten simogattam meg a hasamat, s miután mindent elpakoltam, nekiálltam, hogy teát készítsek. Vizet tettem fel forrni, majd szorgalmasan keresni kezdtem a teafüvet a szememmel. Mély sóhajtással kellett nyugtáznom, hogy a konyhaszekrény legfelső polcán van. Széthajtottam a sarokba támasztott kicsi létrát, de még annak a legtetején is lábujjhegyre kellett állnom, hogy elérjem a kívánt dobozt. Többszöri kísérletezés után végül egy ugrással tettem szert a teafűre, ám ennek eredményeként szabadesésben kezdtem zuhanni a padló felé. Mégsem ért fájdalmas meglepetés: mielőtt földet értem volna, erős karok ragadtak meg, és tartottak biztonságban.
     A szívem a torkomban dobogott az ijedtségtől, s miközben még mindig a dobozt szorongattam a kezeim között, felpillantottam, ki tart a karjaiban. Homlokba tapadó fekete haj, átható kék szemek… Olyan ismerősek voltak a vonásai, mégis volt benne valami egészen szokatlan. Bizalomgerjesztő és szép arcához előkelő tartás, udvarias mosoly és valamiféle különleges elegancia társult. Olyasmi, ami Elijahból hiányzott, s ami minden bizonnyal megvan egy… Hercegben.
- Szép estét, Hercegnő! – szólt, s elakadt a lélegzetem. A hangja egészen hasonlított Elyéhoz!
- Ki vagy Te? – kérdeztem, habár már biztos voltam a válaszban.
- Damian herceg – felelt, majd finoman letett a padlóra, én azonban alig tudtam megállni a lábamon. Egészen gyengének és erőtlennek éreztem a végtagjaimat. 
- Damian… Herceg – ismételtem, s csak most döbbentem rá, hogy a leendő férjem áll velem szemben, s aki szinte tökéletes képmása Elynak. Úgy éreztem, megfordul velem a világ.