24. rész

632 29 0
                                    

Miután megtudtam, és az orvos is közölte velem, hogy gyermekem lesz, nagyon boldog lettem.

Különleges módot akartam találni arra, hogy ezt közöljem Damiannel.

Nehéz volt úgy esténként hozzá bújni, hogy még nem mondhattam el.

Azt akartam, hogy amikor megosztom vele ezt a hírt különleges legyen az a pillanat. Azt akartam, hogy a kedvenc helyünkön, a tengerparton tudja meg. Mindig ott szoktunk sétálni kézen fogva, amikor az időnk engedi. Imádtam.

Mint minden normális napon, az irodámban ültem, és végeztem a könyvelést, amikor, mint mindig Chris be nyitott.

Kicsit felzaklatottnak tűnt. Biztos a barátnője az oka.

Már álltam volna fel, hogy akkor megyek felvinni a papírokat, de olyan szinten bele hasított a fejembe, és szédültem meg, hogy meg kapaszkodtam az asztalom oldalába, majd vissza ültem a székembe.

-Hé, Keyla minden rendben?- Egyből jött oda Chris, de csak feltartott kézzel jeleztem, hogy minden rendben.
-Felviszem az iratokat, aztán haza megyek ha nem baj, mert tényleg nem ártana egy kicsit pihennem.- Chris egyből bólintott, hogy persze.

-Hallod, úgy is el kell ugranom valahova, ha gondolod elviszlek.- Nézett az órájára.

-Oh, az jó, csak gyorsan felmegyek Damianhez, és utána mehetünk is.- Indultam meg az ajtó irányába.

-Nem hiszem, hogy lesz erre időnk, mert elfogok késni..- Tette karba kezeit Chris.
-Rendben, menjünk, és akkor majd írok neki.-

Össze szedtem a dolgaimat, majd indultunk is Chris kocsijához.

Útközben nyílván megcsörgettem Damiant, többször is, hogy majd ne ijedjen meg ha nem lát ott, de valószínű megbeszélése volt.

Tudta Chris, hogy Damiannél lakok, de mégsem abba az irányba ment.
Feszült volt nagyon, úgy szorította a kormányt, hogy azt hittem szét roppantsa.

-Hé, Chris, minden oké?- Kérdeztem félve, hiszen nem akartam őt zavarni.

-Igen, persze, csak teszünk egy kis kitérőt!- Sose hallottam ilyen hangnemben beszélni.

Kezdtem félni.

-Figyelj, nekem tökéletes, ha itt kiteszel!- Mondtam vékony hangon. Igaz, azt sem tudtam, hogy hol vagyunk jelen pillanatban, de nekem jó lett volna.

-Nem.- És ennyivel le tudta. Ezután lezárta a kocsit.

Most szórakozik? Mert kurvára nem vicces.

Mert kinézem belőle ebben az állapotban, hogy elveszi a telefonom, ezért a combom alá csúsztattam a készülékem, és imádkoztam, hogy ne legyen semmi bajom.

 Azért, mert egy kis életet őriztem a szívem alatt. Ezért nagy felelősséget éreztem arra, hogy megvédjem. 

 Amikor elkezdett száguldani őrültek módjára, behunytam a szemem. Nem tudtam elhinni, hogy ez Chris. Hogy ő ilyen. De ezek szerint ő ilyen. És az én, és a gyermekem életét kockáztatja.

 -Tudod, Keyla, az élet nem mindig csodaszép, nem mindig jön össze az, amit szeretnénk!- Indulatból, és haragból beszélt hozzám. Csak úgy száguldott, és már a város szélén lehettünk, egy erdős területen.Iszonyúan féltem. Vajon miért érdemlem ezt?

 -Chris, nem értem, hogy miről beszélsz, csak hagyj kiszállni!- Próbáltam kinyitni az ajtót, de nem tudtam.

 -Nem, Keyla, nem! Megmutatom, hogy te kurvára az enyém vagy! Az első pillanattól beléd szerettem, és te csak tudomást sem vettél rólam. Remélem most sikerül!- Dühösen rám nézett, majd leparkolt egy elhagyatott kis ház mellett. Amíg kiszállt az autóból, és megkerülte azt, volt időm a telefonomat elhelyezni a dzsekim belső zsebében.

Tehetetlen szerelemWhere stories live. Discover now