Tehetetlen szerelem

12. rész

Megsemmisülve álltam ott. Teljesen lesápadva.  

Ki szaladt belőlem minden boldogság, vidámság, a jó emlékek, és cserébe helyette kapott az a megannyi rossz és fájdalom. 

Damian kezét éreztem meg karomon, de nem nagyon figyeltem rá. 

Az ő szemébe néztem. Ugyan olyan volt. Nem változott semmit. Mondjuk lehet rosszabb lett mint volt. 

Igaza volt a bátyámnak, nem tudom minek jöttem ide.

Elfelejtve mindent, és mindenkit, gyors léptekben szeltem át az irodát, elmenve mellette. 

Kirázott a hideg, és szemeimbe könnyek gyűltek, de nem sírtam. 

Nem álltam meg Kathryn irodájáig.  Oda érve pedig csak úgy berontottam. Tán éppen ült, és telefonon beszélgetett, nem figyeltem pontosan, mert az emlékek rohamostól tértek vissza. 

A lány csak mérgesen hátra fordult, tekintetével pedig mondva, hogy ki az már megint, de amikor meglátott lesápadt ő is. A telefont kinyomta, felállt, és megölelt. 

-Gyere, haza megyünk!- A hátamat úgy simogatta, mintha ha azt mondaná, hogy megold mindent, mint mindig csak bízzak benne. Én pedig vakon megbíztam és bízok benne, mert ő Kathryn. Kathryn, aki sok szerepet foglal az életembe.

Rám terítette a kis blézeremet, amit nem tudom mikor hozott el, és karomat megfogva vezetett ki az irodából. 

Nem szóltam senkihez, nem néztem senkire, nem érdekelt semmi. 

Amikor sétáltunk a kijárathoz, a lány kicsit jobban megszorította a karom. Tehát ő is látta. 

A puszta jelenlétét éreztem, hisz ahová megy, ott csak fájdalom foszlányokat hagy. Ő csak a kegyetlenségre képes, hisz másban nem tehetséges, mint kiderült. 

-Minden rendben, itt vagyok!- Suttogta a lány. Igen, akkor nem volt mellettem senki. Ezután, pedig haza mentünk.

Amikor haza értünk, csak bementem a szobámba, és lefeküdtem az ágyamra. Kathryn betakart, és nem sokkal később hozott egy bögre teát. 

Be ült mellém az ágyra, és a laptopomon elkezdett valamit pötyögni.

Kíváncsian néztem fel rá, még is mit csinál.

-Ne nézz! Nem csinálhatod megint ezt, na ülj fel szépen, és folytassuk azt az idegesítő sorozatot, amit úgy szeretsz!- Biztos vagyok benne, hogy megforgatta a szemét.

-Agymenőknek hívják!- Ültem fel mellé.

Annyira hálás vagyok, hogy az életembe egy olyan ember van mint Kathryn. Hisz elég csak elnézni ezt a szituációt.

Miután megnéztünk pár részt, én pedig szokásosan nevettem, leszámítva a körülményeket Kath elkezdte a kis fejmosást, hogy helyesen cselekedjek.

-Most már nem menekülhetsz Key, már nem. Ez egy jel, mert mint látod, bármit csinálsz felbukkan. De már nem mehetsz el, nézz szembe vele. Jó, most biztos azt gondolod, hogy könnyen beszélek, de nem vagy egyedül. Itt vagyok én, ott van Damian, és..- Amint kimondta a nevét felpattantam.

-Ott hagytam szó nélkül. Konkrétan ott hagytam, Kathryn, most nem szívesen mesélném el, hogy mi is történt mielőtt bejött az irodába elnézve ez előző témát, de biztos haragszik, ja, és muszáj lesz neki elmesélnem, mert ha valóban bele fogunk, már pedig bele fogtunk, akkor őszinte szeretnék lenni vele..- 

A fejemet fogtam, és gondolkodtam azon, hogy hívjam, vagy ne? 

Kath is gondolkodott , ám amikor meg is akart szólalni, csengettek.

Felderülve kaptam a fejem a lány felé, és szaladtam, hogy kinyissam az ajtót, mert abban a hitben voltam, hogy Damian az, és megölelhetem. 

De mint megszokhattuk, a sors szeret kibaszni velem, és most sem hagyta ki az alkalmat.