Sixth member

3. A sokkoló hírek

Örömkiáltások és pattanó hangokat hallok körülöttem, de én csak lefagyva meredek előre. Nem bírom feldolgozni, akkor most nem estem ki? Megyek tovább?

- Hannah bejutottunk! - rángatja meg a kezem Niall, és sírva a nyakamba borul. Eleresztek egy apró mosolyt, és visszaölelem a kis szöszit. A többi srác is borzasztóan örül.

Nem estem ki!

- Gyertek velem! - szól hozzánk egy stábos srác, mire elhalkulunk és gyorsan utána sietünk. Végigvezet egy hatalmas folyosón, de nem azon, ahol az az ajtó van, amin belépve a többi versenyző van. Ez egy másik folyosó, kevesebb ajtóval. Percekkel később megállunk egy fekete ajtó előtt, rajta egy x-faktoros matricával. - Ide menjetek be! - nyitja ki az ajtót, én pedig amint megpillantom anyumat és Avy-t, odarohanok hozzájuk.

- Mégsem estem ki! Sikerült Avery, sikerült! - ugrok a testvérem nyakába, aki nagyon szorosan tart magához, és azt hajtogatja, hogy ő végig tudta.
Körülöttünk több család is van, gondolom a fiúk hozzátartozói. Mindenki hangosan üdvözli a másikat, könnyek hullanak és bíztató szavak hangzanak.

- Akkor mit szólnátok ahhoz, ha már úgyis egy banda lesztek, elkezdenénk azzal, hogy bemutatkozunk. - mondta a Niallék mellett ülő, barna hajú hölgy.
Anyukám belegyezett, mire mindenki egyöntetűen megszavazta, hogy kezdjem én, hisz lányoké az elsőbbség. Megköszörültem a torkom, miközben Avery kezét fogtam. Megszorította, ezzel jelezve, hogy hajrá, menni fog.

- Nos, akkor az én nevem Hannah Emily Corazón-Byd, de jobban szereten, ha simán csak Hannah-nak hívnak. Spanyol származású vagyok, és már kiskorom óta imádok zenélni, énekelni. Ő itt mellettem a nővérem, Avery, - mutattam rá, aki egy mosollyal üdvözölt mindenkit - ő volt az, aki bíztatott, hogy jöjjek ide. Az iskolám rendezvényein szoktam zenélni, de nem mondanám, hogy sok tapasztalatom lenne. Hát... Dióhéjban ennyi vagyok. - nevettem el magam egy kicsit. Kevésnek kevés, de aki nem ismer, annak ennyit elég tudnia.

- Milyen érdekes! Üdv a csapatban, Hannah! - szólalt meg a barna hajú hölgy újra. Szélesen rámmosolygott, igazán bájos teremtés. - Nos, azt hiszem, ha sorban megyünk, akkor mi jövünk. - szorította meg a fia vállát, akit szerintem már valahol láttam. Bongyori barna haja volt, és vakítóan zöld szemei.

- Öhm... Az én... Az én nevem Harry Styles, vagyis igazából Harold Edward Styles, de Harry-nek szoktak hívni. Egy együttesben játszottam a gimimben, mielőtt idejöttem, én voltam az énekes. Anyukám támogatta mindig ezt az énekelős dolgot, és hát gondoltuk miért ne jöhetnénk el ide. Mit veszíthetünk? - olyan lassan beszélt, hogy ha nem most ismerkednénk meg vele, és nem kéne egy bandában lenne velem, belealudnék a beszédébe. Még elmesélte, hogy van egy nővére, aki ma nem tud itt lenni, de nagyon szereti, akárcsak én az enyémet. Oh, ha tudnád, még mennyi Corazón-Byd-ot nem ismersz! Van belőlünk egy egész rakás.

Sorban mentünk, és igazán érdekes dolgokat tudtam meg a bandatársaimról. Van egy fiú, aki pakisztáni felmenőkkel rendelkezik, van egy ilyen lenyalt hajú srác, aki már másodjára jelentkezett az x-faktorba, és Niall-ön kívűl még van egy srác, akinek szintén volt egy bandája a műsor előtt.
Érdekesség, hogy Niall az egyetlen, akinek bátyja van, a többi srácnak mind-mind lány testvérei vannak.
Fél óra múlva mennünk kellett, de megígértem a srácoknak, hogy egyszer majd én is elmesélem, hogy hány tesóm van, ahhoz nem elég csak az, hogy hatan vagyunk csak a gyerekek a családban, ahhoz konkrét magyarázat kell.

***

Már otthon vagyunk, és épp most meséli el anya, hogy mik történtek. Thony mindenképpen össze akar haverkodni a srácokkal, viszont Jacoby más állásponton van. Pont ugyanazon, amin apa is. Mégpedig azon, hogy öt srác mellé, biztos, hogy nem akarnak elengedni a táborba, ami egy full másik helyen van. Avery már egy órája győzködi őket, hogy egyik sem tudna ártani nekem, semmilyen szempontból, amit én is igazoltam, hisz a májusban kidobott karácsonyfa ág masszívabb, mint ezeknek a karja. Szóval nem hinném, hogy bármilyennemű ártást tudnának okozni nekem, habár nem is néznek ki úgy, mint akiknek ez a szándékukban áll.

Leülünk az asztalhoz, és Thony meg Haya kihozzák az ételeket, ma ugyanis ők főztek. Miután anyuval és Avy-vel bementünk, a többiek hazajöttek, és megfőzték a kedvencemet, hogy felvidítsanak, hisz természetesen anya minden percről informálta őket.
Gőzölgő albondigast rak le az asztalra Haya, én pedig megnyalom az ajkaim. Ez egy húsgolyós étel, paradicsom szósszal és rengeteg ínycsiklandó fűszerrel és zöldséggel készült étel.
Jól belaktunk a finom étellel, kivéve apa, aki szokásosan fabadat evett.

- Meglepiiii! - szalad ki a konyhába Thony, majd mikor visszatér a kezében leche fritat fog. Széles mosolyra húzodik a szám, az a kedvenc süteményem!

Ez egy egyfajta "kirántott tej", ami igazából abból áll, hogy a tojássárgáját, a tejet és a lisztet összekeverjük, hagyjuk állni, majd zsemlemorzsába forgatjuk és kisütjük. Mennyei íze van! Még emlékszem, Sofía mama mutatta meg nekünk, hogy hogyan készítjük. Én esküszöm, hogy az volt maga a csoda.
Sajnos Avery és Alya nem ehetnek belőle, mert mindketten tejfehérje érzékenyek, így nekik a szokásos churrost sütött Haya, de ezúttal is különlegesre formálta, a mainak végtelen jel alakja van.

Az igazán ízletes vacsora után, anya bontott asztalt elsőnek, miszerint neki még van munkája, így ő és apa elvonultak a szobájukba. Jacoby és én elindultunk a konyhába, mi mosogatunk ma, így a többiek csak kihordták a tányérjukat és szétszéledtek.

- Figyelj Hany, szeretnélek megkérni arra, hogy vigyázz magadra. Sosem tudhatod, hogy mikre képesek a fiúk. Én már csak tudom, én is az vagyok, csak engem megneveltek. - fordul hozzám mosogatás közben, én pedig elteszem a kezemben lévő tányérokat a helyükre, és felpattanok a pultra. Ráemelem a tekintetem, bólintok egyet.

- Értelek, bármi, szinte akármi történhet, de te is nagyon jól tudod, hogy "vigyázni magamra" az egyetlen dolog, amiben jó vagyok. No meg rátok vigyázni. - vigyorodok el, mire habot fúj rám a tenyeréből. Nevetünk.

- Jól van, félszemükém, jól van. De ígérd meg, hogy majd nem csak Avy-t értesíted, hanem engem is, okés? - nyújtja felém a két kezét, amit meg is fogok és leszállok a pultról. Összekulcsoljuk a kisujjunkat, és odasúgom neki, hogy "ígérem".

Dolgunk végeztével tőle is elköszönök, elvonulunk a saját szobánkba. Bekopogok a kékre festett ajtón, amin a "Haya & Hany szobája" felirat van, belülről kiszólnak, hogy jöhetek.
Haya az ágyán fekszik, előtte a laptopja van, rajta megállítva egy film. Nem is zavarom inkább, csak bedőlök a saját ágyamba, fejemet a párnába fújom sikkantok egy aprót.

- Félsz a jövőtől Hany? - szólal meg a másik ágy lakója. Csend uralkodik a szobában, azonnal meghallom. Felülök és rápillantok, szinte sajátmagam néz vissza rám. Tényleg vicces dolog ikernek lenni, mintha tudná mire gondolok.
Csak egy aprót bólintok, a fejemet ellepik a gondolatok, nem akarom őket kiereszteni a számon.
Visszadőlök, ezúttal a hátamra fekszem, és a plafonra ráragasztott csillagokat nézem. Még akkor tettük fel, mikor Anthony született, és mi ketten Haya-val csak két évesek voltunk. Apa nyakában ültem és én rakoskadtam fel őket, mert Haya túlságosan félt attól, hogy leesik olyan magasról.

Szeretnék visszamenni abba az időbe, mikor még minden egy dolog körül forgott. Mikor még nem nyomtak el a gonosz gondolataim, mikor nem kellett félnem sem a fiúktól, sem a nagy, idős zsűritagoktól.

Azért remélem jó dolgokat is tartogat a jövő, mert egyelőre csak abban vagyok biztos, hogy bent vagyok. De nem biztos, hogy bent is maradok.

Ráadásul egy másik helyre kell utaznom napokon belül, öt olyan sráccal, akit alig ismerek. Mi lesz velem, ha tehetségtelennek találnak? Ha kinéznek, mert lány vagyok? Ha kinéznek a származásom miatt? Ha nem leszek elég jó? Ha nem jutunk tovább?

Mi lesz itt még?