Érzéki izzó

14.

April Collins

~ Na hogy nézek ki? - löki arrébb anyukámat az a kedves lélek aki állandóan le kislányozz, és nyávog köreinkben, igen Nicole rólad van szó.

~ Mint Hamupipőke. - szólalok fel és több meglepődöttséggel teli tekintet is rám szegeződött, Noah pedig már fogta vissza a nevetését, Nicole pedig elégedett mosollyal megfordult.

~ Az abrakadabra előtt. - ahogy ez elhagyta a számat Noah konkrétan a földet súrolta és könnyeivel áztatta a padlót, mellette Ed is fetrenget, Christopher,mint úriember bement a saját szobájába, és ott röhögte el magát, édes anyám szúrós pillantásokkal díjazott, Miller tanár úr, vissza fogottan állt és nézte a földön fetrengő Noaht, Nicole pedig megindult felém, és fenyegetően mutogatni kezdett.

~ Jobb ha nem kezdesz ki velem, kislány. - nevet fel hisztérikusan, Miller arcvonásai meg feszültek.

~ Ó, én nem veled kezdek ki, hanem a pároddal. - halkan oda súgom, szerencsére senki nem hallotta csak azt, hogy motyogok valamit, Miller tanár úr, pedig rám emeli tekintetét, talán ő hallotta?

~ Mindenki kész? Indulhatunk vacsorázni? - mindenki bólint, Ed kezeimért nyúl, hogy le kísérjen a lépcsőn, és páromként kísérjen.

Miller megvető pillantásokkal nézett ránk, és rideg arca meg se rezdült, semmire, de persze mellette ott lógott Nicole, aki ide oda ráncigálta párját.

Megérkeztünk egy gyönyörű étterembe, ahol megkaptuk azt az asztalt ami a teraszon állt, legszebb kilátással amit életemben láttam, a víz hullámai gördültek végig, és a naplementében meg csillogott.

Mindenki kikérte a rendelését,remélem nem kell mondanom,hogy Nicole barátunk influenszerekhez híven kikérte a salátát ami úgyis ránk fog maradni és beveri azt a két sült oldalast amit a fiúk közösen kértek.

Én valami újdonságra vágytam ezért a sült csirke helyett nagy erőfeszítések árán de rá vettem magam a rántott csirkemellre,igazán bevállalós vagyok azt meg kell hagyni.
Két öcsém gyerek adagos csirkemellet kértek amit jól tudunk,hogy még azt az adagot se fogják megenni de sírni fog a szájuk a desszertért.
Édesanyám diétát folytat,hogy mindenféleképpen jól nézzen ki,legalábbis az esküvőig hisz a válás nagy procedúra és mindig várnak a férfiak vele.

Asztal elosztása pont úgy sikerült,hogy Miller tanár úrral szemben kaptam helyet,bármennyire is át akartam ülni nem volt megengedett mert "így nézünk ki jól és esztétikusan" legalábbis Nicole szerint,szerintem csak szimplán így könnyebb levágni a képről amit majd kirak rólunk a Facebookra.

~ Na és Tom,hogy tetszik a tanári pálya? Hisz nemrég még te is abban a padban ültél. - kíváncsiságból rá kérdez Josephine, minden szempár rá szegeződik, zavarában letekint még üres tányér szélére,mélyebb levegőt vesz és vissza vezeti tekintetét a kérdezőre.

~ Munkámat amire fel esküdtem és aminek szeretném az életemet szentelni szeretem, viszont a bér pont arra elég hogy éhen haljak,fiatalok meg arra,hogy idő előtt megkopaszodjak.- nevetnek fel Christopherrel, biztosan átérzi,bár ahogy elnézem ő már nem csak átérzi hanem látszólagossá vált főleg a kopaszodás része.

~ És a lányom? Jól viselkedik?- nevet fel Josephine, Miller tanár úr nem tekint felém idegesen bele iszik poharába amiben fénylik a bor vörös bor színe, Christopher látván idegességét megelőzi a választ.

~ Édesem, ez olyan mint az papi titoktartás, nem adunk ki ilyesfajta információkat. - Josephine rám néz és elgondolkodik egy ártatlan mosollyal eltusolom az egész ügyet és a pincér is időben megérkezik a kívánt ételekkel.