Select All
  • Kívánlak...
    23.2K 1.1K 21

    Hemlock Grove. Ha Peternek egy szóval kéne jellemeznie a várost akkor azt mondaná rá, hogy rejtélyes. A halálesetek egyre jobban sorakoznak, de aki a tettek mögött áll még ismeretlen. Peter osztályában miután eltűnt a történelem tanáruk újat kapnak. Roman Godfreyt, egy 27 éves tanárt. Miközben Peter próbálja türtőztet...

    Completed  
  • WE DON'T BELIEVE IN GOD
    63.2K 7.2K 22

    két katolikus fiú. egy templom. egy csoport, tele hívőkkel. és egy isten, aki nem létezik. "- néha szeretnék elrepülni a holdra. tudod, űrhajóban, meg minden. végig akarok nézni az univerzumon, akár csak egy könyvtáron. megfejteni az összes rejtélyét. ó, és persze szeretném érezni, ahogy megszűnik körülöttem a grativá...

  • East of Eden ➻ Nэшт Scamander
    11.3K 818 27

    - Te különc vagy, a különcök sosem boldogok az átlagemberekkel. Newt/OC, mert ez is kellett.

  • Az 1203-as szoba [BEFEJEZETLEN]
    55.9K 6.6K 44

    "- Örülök, hogy itt vagy- jegyezte meg halkan majd becsukta maga után a fürdőszoba ajtaját. Csak meredtem a fehérre festett faajtóra és mosolyogtam. Nem olyan kemény mint amilyennek látszik. Vagy csak nem tudok mindent?" • TaeGi • Trágár beszéd, néhol 18+ • Yaoi • Fantasy #88 in ff 2017.12.14 ❤ #69 in ff 2017.12.16...

  • Kedves Naplóm!
    10.1K 1.9K 48

    Min Yoongi egy 18 éves gimnazista fiú aki szomorúnak és elveszettnek érzi magát. Pszichiátere tanácsára elkezd naplót írni, amiben a mindennapjait mondja el.

  • You're mine! Yoonkook FF
    42.7K 3K 23

    SAJÁT NE LOPD! THX. Jungkook a suli menő pasija. Míg Yoongi a suli fényképésze és magának való srác. Yoongi barátja aki lány bele rángatja élete első bulijába.... Vajon Yoongi el megy vagy vissza utasítja? Több is lesz a két fiú között vagy csak barátság? YOONKOOK FF. +18lehet (SŐTTTT BIZTOS!)

  • my favorite teacher ~ jikook | ✔
    478K 48.3K 76

    " - Könyörgöm, ne bántson - guggoltam le a földre, kezeimmel pedig eltakartam a fejemet. Könnyeim egyre jobban folytak, levegőt is alig kaptam már. - Bántani? Miről beszélsz? - kérdezte Jungkook, de amikor hozzám akart érni hangosan fel zokogtam, ezért felhagyott ezzel a mozdulatával. - Nem mondhatom el - zokogtam te...

    Completed   Mature
  • Egy éjszaka!
    67K 4K 38

    Min Yoongi és bandája a suli rossz fiúi. Mindenki retteg tőlük. De egy lány mindent felforgat. Ő nem alázkodik meg. Mindig egy éjszakás kalandjai vannak és egy igazi lázadó. Nagyon kíváncsivá tette Yoongi-t a viselkedésével. Egy hét alatt mindenki fejében benne maradt örökre a név: ...

    Completed  
  • My boss [Namjin] (18+)
    34.6K 2.4K 10

    "Halkan bekopogok főnököm iroda ajtaján és belépek. A hatalmas íróasztala mögött ül, elindulok felé, miközben végig engem néz eléggé szokatlan tekintettel, ami kissé felizgat. Még sosem éreztem ilyet." Történet: Jin munkát kap Szöul egyik legnagyobb vállalatánál. Főnöke, Namjoon lehet, hogy nem csak asszisztenseként...

  • Easy? [m.yg ff]
    1.4K 105 22

    "Ne azt add nekem, amit kívánok,hanem azt, amire szükségem van!" Amina Parker 23 éves. Már hosszú idő óta egyedül él. Egyik nap egy régi jó barátja keresi fel azzal a céllal,hogy egy fiút bízzon rá. Azt az embert aki képes minden megváltoztatni benne,támogatja és feletételek nélkül szereti őt. Mindeközben a fiú meg m...

  • Csukd be a szemed(BTS ff. ; főleg Jimin ff.) [ BEFEJEZETT ]
    16.2K 780 57

    Ez a történet egy lányról szól aki egy ARMY és sminkesként dolgozik.Egy nap nagyszerű dolog történik vele ami meg fogja változtatni az életét.

  • Disease - BTS FF - SUGA
    4.2K 264 7

    Idegesítő, vagy ámulatba ejtő? Szerelmes, vagy kiállhatatlan? Minden kiderül, vagy sírba viszi a titkát? Nam Ra Ra és Min Yoongi vajon meddig juthat el?

    Completed  
  • ERROR [Min Yoongi ff.]
    35.6K 3.2K 22

    Kép elsötétül, minden törlődik. Az érzelmeidet nem tudod kitörölni, ha beléd sincsenek programozva. ERROR... Újraindítás, kikapcsolás vagy zárolás?

    Completed  
  • Dance and Luv [hun fanfic]
    13.6K 1K 20

    -Wááá mindjárt Szöulban leszünk!-visította a hugim. -Koreai gimi érkezünk!-ordítottam én is. Említettem már azt a tényt, hogy nincs kint mind a négy kerekünk?

    Completed  
  • Bad Boy [I.évad]
    25.8K 1.6K 32

    [HUNGARIAN, MIN YOONGI FANFICTION] [Egy kis betekintő a Prológusba :D] Becsengettek, majd bejött a terembe az egyik legutáltabb személy, akit valaha is ismertem. -YoonGi, ülj mellém-mondta JaeHee vékony hangon -Kösz, nem. Én is el tudom dönteni, hogy hova üljek-fintorodott el a lányon -Ch...bunkó-dünnyögte a ribizli ...

    Completed  
  • Valaki (JiKook) /BEFEJEZETT/
    128K 12.8K 53

    Kook mentális beteg, és egy hatalmas falat húz maga köré, hogy pszichopata énjét ne tudja kibontakoztatni. Szabadidejét az emberek megfigyelésével tölti, főleg szomszédjait ismeri eléggé, ámde egy nap a szemben lakó idős nénihez beköltözik egy fiatal, vele közel egykorú férfi, aki nem más, mint Jimin, majd egyre csak...

    Completed  
  • My Daddy[SZÜNETEL]
    23.1K 1.7K 11

    Lassan sétált felém, kimérten.Félnem kellett volna ,de ez nem rám vall.Kíváncsian vártam, hogy mit fog tenni, s akkor olyat mondott, amire nagyon nem számítottam. -Apuci most megbüntet ,amiért rossz kisfiú voltál! 🔥DaddyKink🔥 🔥18+🔥 🔥Erotikus tartalom🔥 🔥BoyxBoy🔥

    Mature
  • Invisible dreams (Yoonkook)
    50.9K 4.6K 24

    Író: Wyw? Szereplők: BTS Suga × BTS Jungkook a csapat többi tagja A történet yaoi, előfordulhat benne 18+os rész. Történet: Jungkook rossz uton halad az életével, ezért szülei elhatározzák, hogy hoznak neki egy testvért, aki majd segít neki.Találkoznak Min Yoongival aki az árva házban él, és minden este remálmok gyöt...

    Completed  
  • Suga witéz
    16.8K 2.4K 25

    Hajjaj, szegény Petőfi forog a meghatározhatatlan helyű sírjában... Ezúttal arra szántam magam, hogy a János vitéz című remekművet írom át kissé [nagyon] "kejpopizálva". Csúnya dologra készülök. Hehehe. Ha valaki nem szereti az ilyesmit, ne olvassa, viszont akinek A tizenkét táncoló herceg tetszett, annak valószínűleg...

    Completed  
  • Mindenes bödöm
    2K 234 37

    Na akkor ez lesz az én kis szentélyem a díjaknak, meg kihírdetnivalóknak meg kábé úgy mindennek, amit ki szeretnék tenni, szóval lesz itt minden. Egy vicces vidi, amit éppen láttam vagy egy irtó klassz darab meg mit tudom én, ami a csapon kifér :'D

  • ● Megkínzott Angyal (+18)● {Vmin ff.} ⚠Szünetel⚠
    7.2K 877 9

    2087-tett írunk, Szöul négy részre szakadt a maffia szervezetek által. Mind a négy dinasztia más ügyekben járatos, a Kim dinasztia a tudósoknak hála különböző lények felkutatásával és kisérletezésével foglalkozik. A Bang dinasztia keze messzire elér a fegyver kereskedés közre működésével. A Son dinasztia elterjedt hír...

  • Overdose
    7.3K 519 12

    "Nem akarom, hogy hálálkodj, Park. Megmentetted az életem, ezért annak árán védem meg a tiédet." Park Jimin nem is sejtette, mi lesz addigi nyugodt, kiegyensúlyozott életével, míg új pácienst nem kapott. Az alvilági alak, Min Yoongi, kinek a létezés már csak egy fogalom, beleférkőzött orvosa elméjébe, holott egyikőjük...

  • Küldetés *Yoongi FF*
    1.7K 248 10

    Két hetem van arra, hogy összeszedjem azt a csapatot, akikkel majd megvédek egy 14 éves kislányt, akit megfenyegettek, és üldöznek valami beteg idióták! Nem mondom, hogy ez a legnehezebb küldetésem, de... Ki akarna 24 évesen, férfi létére bébiszittert játszani? SEMMI romantika, csak izgalom, harcjelenetek, sírás, drám...

  • Never Say Goodbye [BTS Suga FF]
    1.5K 202 5

    Mit tennél, ha megtudnád, hogy már csak fél éved maradt hátra? Min Yoongi kétségbeesetten keresi a kérdésre a választ, de makacssága és határozatlansága miatt, csak a rossz irányba képes haladni. Mindent feladva úgy gondolja, hogy az egyetlen mód a magában rejlő végtelen űr kitöltésére az, ha másoknak fájdalmat okoz...

  • A liliomtipró
    1K 81 2

    Las Vegas a pénz, a nők és a bűn városa. A sötét éjszakai életbe pedig egy fiatal férfi által nyerhetünk betekintést, akinek gondolatai nem másról szólnak, mint egy fiatal prostituáltról... Aki nem mellesleg férfi. Közös történet @mercikechan-nal, az én drága waifummal. Don't copy, or I will find you and I will kill...

    Mature
  • the babysitter [bts V]
    165K 9.9K 31

    Mi történik, ha a suli rosszfiúja belezúg a húga bébiszitterébe?

  • A cserediák ˢᵘᵍᵃ [✓]
    87.2K 5.9K 26

    Alíz egy koreai tagozatos iskolába jár. Az iskolában megkezdődik a cserediákprogram. A lány egy fiú cserepartnert kap, aki nem más, mint Min Yoongi... [2017]

    Completed  
  • tartózkodó kérelem (BTS fanfiction)
    103K 13K 51

    Egy vonal. Ez az, ami elválaszt két embert egymástól. Én mégis bolond módon próbáltam minden egyes találkozásunkkor átlépni ezt a vonalat.

    Completed