Liam szemszöge:
-Hé haver! Nincs kedved ma átjönni? - ért mellém Nolan. Most érkeztek Skylarrel. A szekrényemnél álltam, mikor elköszöntek egymástól.
-Csak úgy? - néztem rá, bár egyátalán nem voltam meglepve. Hiszen az elmúlt x évben szinte minden héten eljátszottuk ezt.
-Aha, anya csinál spagettit - mondta ki azt a pár szót, amivel tudta, hogy meggyőz. Nem mintha amúgy nem egyeztem volna bele.
-Ez még kérdés? Anyukád csinálja a legjobb spagettit - nevettem.
-Helyes. Hol is lesz óránk? - nézett körbe a folyosón. Páran köszöntek nekünk, de Nolan tudomást sem véve róluk, próbált tájékozódni.
-Földrajz az első - néztem meg a telefonomon az órarendet, és elindultunk a terem irányába.
A nap hosszú és unalmas volt, mint mindig. Mostmár kb minden órán a továbbtanulásról van szó. Értem, hogy fontos meg mindrn de attol meg csinalhatnank valami mást is...
Az edzés egyszerre volt fárasztó és kellemes. Szeretek kosarazni, így élveztem a feladatokat, az összes erősítést, meg gyakorlatot.
Skylar aznap nem várta meg Nolant, csak az edzés előtt jött be köszönni. És akkor valami elég furcsa történt.
A fiúk szokásosan hülyéskedve köszöntötték. Briant méltóságteljesen odalépett elé, és mint valami középkori lovag meghajolt.
-Köszöntöm a kisasszonyt, akinek személyében kemény másodedzőnket tisztelhetem - mondta komikus udvariassággal. Skylar egy pillanatra, mintha lefagyott volna, kissé összeráncolta a szemöldökét. De hamar összekapta magát, bármi is okozta a zavart, és hasonlóan kecsesen meghajolva válaszolt:
- Köszönöm, kedves lovagom- nevetett, de a hangján hallatszott, hogy valami nincs rendben. Pár percet maradt csak, aztán mikor jött az edző, elköszönt és elsietett.
Másfél óra múlva már Nolan autójában ültünk. Szokás szerint össze kellett szedni a cuccomat. Igazán tarthatnék náluk is valami ruhát, úgyis kb annyit vagyok náluk, mint otthon. És ugyan ez mondható el az elmúlt 10-12 évről.
A házba lépve egyből a megígért spagetti illata csapta meg az orromat.
-Sziasztok fiúk! - köszönt Chloe. Annyira megszokta, hogy állandóan felbukkanok náluk, hogy nem is lepődött meg.
-Szia anya! - ölelte meg a barátom. Chloe nem számított alacsonynak, Nolan mellett mégis úgy nézett ki, mint egy kislány. Egyik kezében ott volt a fakanál (éppen főzött), így inkább csak hagyta, hogy megölelje őt a fia, aztán visszalépett a tűzhelyhez és folytatta amit félbehagyott.
-Nyugodtan menjetek fel, majd szólok ha jöhettek enni - fordult a készülőben lévő vacsora felé.
Nolan szobájába mentem. Ő bekukkantott Skyhoz, de egy fél perc múlva már jött is utánam.
-Kicsit mintha ki lenne borulva - ült le az ágyára.
-Miért? - kérdeztem. Arra gondoltam, hátha van valami köze ahhoz, ami edzés előtt történt.
-Azt mondja, hogy holnap fizikából írnak, és eléggé lemaradt, mikor nem ment iskolába, így nem nagyon érti az egészet. Inkább hagytam, hátha ki tud találni valamit - vonta meg a vállát.
Akkor lehet, hogy tévedtem? Mégsem volt összezavarodva attól amit Briant mondott?
-Lehet, hogy tudok neki segíteni - vetettem fel. Nek mondom, hogy zseni vagyok fizikából, de azért általában képben vagyok a dolgokkal.
-Egy próbát mindenképpen megér. Max kihajít az ablakon - gondolkodott. - Te megcsináltad már a francia beadandót? - kérdezte.
Előszedtem a táskámból a kész feladatot, ő pedig nekilátott, hogy lemásolja és egy kicsit átalakítsa, hogy azért ne ugyan azt adjuk be. Nekem nem volt több tanulnivalóm, így felkeltem és bekopogtam Skylarhez.
-Nem érek rá! - kiabálta, majd motyogás hallatszott:
-Ó, hogy egyem a szívét ennek az embernek, hogy nem tud érthetően beszélni. Hát megőszülök mire ezt kibogozom...
Visszafolytottam egy mosolyt és benyitottam. A szobája közepén ült, körülötte szerteszét hevertek különböző papírok, füzetek, tankönyvek. Fel se nézett, nagyon bele volt merülve valami képlet tanulmányozásába.
Leültem vele szembe.
-Tudok segíteni? - próbáltam kizökkenteni.
-Tudsz ezzel valamit kezdeni? - nyújtotta oda a kezében tartott papírt és a tollával babrált.
A lap eléggé megviseltnek tűnt, de sikerül belőle a lényeget.
-Szóval... Ott kezded, hogy...
Fél óra múlva már jóval higgadtabbnak tűnt, mint az elején, és szerencsére a haja színe sem változott sokat.
-Ennyi? - nézett döbbenten.
-Ennyi. - jelentettem ki egyszerűen.
Még mindig hitetlenkedve bámult az előtte lévő papírra, mint aki nem akarja elhinni, hogy ilyen egyszerű legyen valami.
-Hát, akkor köszönöm - pillantott fel hálásan. Úgy nézett rám, mintha legalábbis az életét mentettem volna meg.
-Szívesen máskor is - keltem fel a földről és elindultam vissza a barátom szobájába.
Ő csak ült és nézett rám. Mintha mondani akart volna valamit, de végül meggondolta volna magát. Mosolygott, és elkezdte összepakolni a cuccait.
Nolan még mindig a franciát csinálta. Nem értem, miért hagy mindent az utolsó pillanatra, de az ő dolga.
Ő az asztalánál ült, így én a kanapéján foglaltam helyet.
-Hogy haladsz? - kérdeztem.
-Hát, igazából a nagy részével már kész vagyok, de még nem fejeztem be - tájékoztatott.
Elővettem a telefonomat. Láttam, hogy Briant írt Messengeren.
Briant:
Ráérsz haver?
Liam:
Ja, itt vagyok
Briant:
Most valami furcsát fogok kérdezni
Liam:
Tőled már egészen megszoktam
Briant:
Szóval ma te is ott voltál edzés előtt, nem?
Volt egy sejtésem, hogy mire akar kilyukadni, de inkább megtartottam magamnak, hátha ő nem ugyan arra gondol, mint én.
Liam:
Aha, miért?
Briant:
Csak én vettem észre, hogy Sky olyan... Szokatlanul viselkedett?
Na tessék.
Liam:
Nem, nekem is feltűnt
Briant:
És nem tudod, mi baja volt?
Liam:
Nem, de az biztos, hogy próbált úgy tenni ,mintha nem lenne semmi.
Briant:
Igen, én is erre gondoltam. De neked nem mondott semmit?
Liam:
Nekem?? Miért mondott volna?
Briant:
Hát nem is tudom, mondjuk mert mostanában folyton náluk vagy, sokat beszélgettek meg ilyesmi...
Liam:
Nem tudom, emlékszel-e még, hogy Nolan a legjobb haverom
Briant:
Aha...
Liam:
Tudni akarom, hogy mire gondolsz?
Briant:
Nem valószínű... Jaj, nem is mondtam, képzeld, megismertem valakit
Liam:
Lányt?
Briant:
Nem, képzeld a szomszéd gyereket és róla akarok beszélni
Liam:
Biztos rendes gyerek. Hány éves is? 8? 9?
Briant:
Jaj, de kis vicces valaki... Igen, egy lányt. De nem tudom, hogy kicsoda
Liam:
Azt ne mondd, hogy regisztráltál a sulis oldalra...
Briant:
Ha tudni akarod, de. És nem bántam meg.
Liam:
Tehát megismertél egy lányt. Szuper. És?
Briant:
Sokat beszélünk. Rendesnek tűnik.
Liam:
Tök jó. És?
Briant:
És megbeszéltem vele, hogy a bálban találkozunk
Liam:
Hát, sok sikert
Briant:
Te nem gondolkoztál rajta, hogy regisztrálj?
Liam:
Az iskolai oldalra? Ahol mindenki szidja egymást és értelmetlenül veszekedik?
Briant:
Nem ez a lényege, hanem hogy úgy ismersz meg másokat, hogy nem tudod, ki van egy-egy név mögött.
Liam:
Csodálatos
Briant:
Ott van például "destiny". Senki nem tudja, hogy kicsoda, mégis mindeki szereti és tiszteli
Liam:
Szerintem nem lehet úgy megkedvelni valakit, hogy még nem beszéltél vele. Ki tudja, hogy nem-e teljesen más a valóságban?
Briant:
Ez is benne van a pakliban, de nem hiszem, hogy "destiny"-vel ez lenne a helyzet
Liam:
Addig nem nyilatkozhatsz, amíg nem ismered
Briant:
Ennyit akadékoskodni... Na mindegy, egyszer talán te is megérted
Liam:
Egyszer talán...
Sziasztok!
Itt az új rész, Liam szemszögéből. Remélem, tetszik!
Nagyon köszönöm az eddigi vote-okat! El sem tudjátok képzelni, mennyire izgatott leszek, mikor látom, hogy egyre többen olvassák és vote-olják.
És köszönöm a kommenteket, nagyon szeretem őket olvasgatni és válaszolni rájuk!
Megpróbálom hamar folytatni! (Bár most nagyon gondolkodom egy másik sztorin, de egyelőre erre koncentrálok😉)
Jó olvasást!