Meglepő módon ma sem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel. Tipic női problémák. A fekete testhezálló ruhám vagy farmer és egy csinosabb felső között vacillaltam. Muszáj voltam valaki segítségét kérni.
-Valakiii.-visítottam ki a szobám ajtaját kinyitva.
-Mivan?-rontott ki Carlos a szobájából.
-Ruha gond.-harpdáltam a szám szélét.
-Ne aggódj, megyek.-jött át az én szobámba hitetlenkedve.-Mik az opciók?-nézett az ágyamra, amire a ruháim voltak kitéve.
-Nem tudom melyik legyen.-néztem én is oda.
-Hova mész?
-Elkísérem Austint az edzésésre.
-Óóó.-esett le neki.-Óóóóó oke. Haver vizit.-rakta össze.
-Uhu.-bólogattam idegsen.
-Na, mivel fúj a szél, ruha kilőve.-tette arrébb.-Vedd fel ezt a kék farmert, mondjuk......ezzel.-mutatott egy kicsit kivágottabb bézs bodyra. De vegyél rá valami kiskabátot.-imádom Carlost.-Sok sikert.-veregetett hátba, majd magamra hagyott.
Sok mindenki elmondhatja, hogy jó a kapcsolata a testvérével, de a miénk a legjobb. Bárhol, bármiben segít.
Magamra vettem a ruhákat, amit az öcsém választott ki. Felvettem hozzá egy barna cipőt, és egy vékony barna szövet kabátot. A hajamat reggeli után besütöttem és egy részét felfogtam. Tetszett az összhatás. Éppen Samnek akartam írni, hogy megkérdezzem miújság, amikor Austin megcsörgetett, hogy igyekezzek, már kiállt a kocsival. A zsebembe tettem a telefonom és ki siettem.
-Wow, oké, megérte várni.-méregetett, ahogy beültem mellé. Csak egy puszival díjaztam a dícséretet és már indultunk is.
-Kicsit változott a terv, edzés előtt kell felvennünk a húgomat. A nagynénémet behívták fél óra múlva tárgyalásra. Nem gond, ugye?-tette a kezét a combomra.
-Dehogy is, legalább megismerkedünk.
Kaptam egy kis felkészítőt mi vár ma rám. Tekintetek nagy mértékben.
Lefékeztünk Austin nagynénjének háza előtt és vártunk.
-Elfogunk késni.-húzta fel magát, és már másodjára dudált, jelezve, hogy igyekezzen a húga. Aztán kijött egy barna göndör hajú kislány a házból és komótos léptekkel haladt a kocsi felé, mire Austin ismét rádudált.
-Nem értem mit kell idegbetegeskedni.-ült be hátulra a kiscsaj.
-Mondjuk ha időben kijöttél volna és nem lennénk késésben, nem lennék ideges.-förmedt rá Austin.
-Amy vagyok. Te meg Celeste, ugye?-hagyta figyelmen kívül a bátyját.
-Igen. Örülök, hogy te is velünk jöttél.-fordultam hátra, hogy láthassam.
-Én is marhára.-morgolódott Austin.
-Tetszik a kabátod.-dícsért meg Amy.
-Köszönöm szépen, nekem is a tied. De majd beszélgetünk később, mert láthatóan a testvéred ideges most.-kacsintottam Amyre és előre fordultam.
Körübelül tíz perc után megérkeztünk. Austin kitessékelt minket a kocsiból és mondta, hogy üljünk fel a lelátóra, ő pedig rohant átöltözni.
-Olyan hülye.-súgta oda Amy, miközben elindultunk.
-Lehet nincs jó napja.-mondtam neki. Próbáltam megértő lenni.
-Előre mondom, hogy rohadt unalmas lesz, szóval remélem nem kukán fogunk itt ülni, hanem beszélgetünk.-oké, állati akaratos lány. Ez meglepő. Valóban poén lehetett Austin tegnapi titka, nem hinném, hogy barbiejai lennének, ahoz túl érett.
-Oké, oké.-ültem le mellé.-Hány éves vagy?
-12. És te?
-Nemsokára 18.
-Azt hittem idősebb vagy.-lepődött meg.
-Miből gondoltad?-közben a pályát figyeltük, Austin nehogy azt higyje, hogy nem érdekel minket.
Amy...aranyos lány és korához képest érett. Egyébként megkedveltem, azt hiszem ő is engem. Az edzés végén Austin intett, hogy menjünk le.
Nem hittem volna, hogy ennyire zavarban leszek, a fiúk úgy méregettek, mintha egy kirakat bábu lennék. Nem volt a legjobb érzés. De ez így szokott menni. Ezen egyszer át kell esni ha az embernek sportoló pasija van.
-Én téged ismerlek. Egy gimibe jártunk.- lépett előrébb egy magas fekete srác. És beugrott. Blake. Tavaly ballagott.
-Igen, tényleg.-mosolyogtam rá.
-Akkor mesélhetsz a csajomról pletykákat.-kacsintgatott Austin Blakre. De Blake úgy nézett rám, mint aki a lelkemig lát. Talán mindent tud, vagy csak sejti.
-Nincs mit mesélnem, menő és vagány lány, majd ő mesél ha akar.-védett be. Ezt még megköszönöm neki.
Miután a vizit meg volt beültünk egy pizzazóba egy pár csapattársával. Négyen ültünk az asztalnál. Austin szembe velem, Amy mellett, mellettem pedig a kis ismerettségünk miatt Blake.
Jól elbeszélgettünk, de a telefonom mellettem folyamatosan rezgett, egy fél percre míg Austin nem figyelt megnéztem ki keres ennyire.
Sam Henry: Haragszol még?
10:06kor küldte, most 12:22 van.
Sam Henry: Kicsi Celeste, nagyon sajnálom, hogy össze kaptunk. Megbeszélhetnénk?
Sam Henry: Értem, nem válaszolsz. Haragszol.
Sam Henry: Akkor nem zavarlak.
Sam Henry: De, baszki. Zavarlak.
Sam Henry: Várni fogom, hogy válaszolj.
-Baj van, kicsim?-fürkészett Austin.
-Jajj dehogy.-ráztam meg a fejem.-Hova lett Amy?
-Kiment a mosdóba. Kifizetem a kaját, mindjárt jövök.-állt fel az asztaltól.
-Én a helyedben válaszolnék.-súgta oda Blake.
-Tessék?
-Samnek.-ó hát persze, mellettem ül. Telibe látta az üzeneteket.-De gyorsan, míg nem ér vissza.
-Őőő. Nem baj ha látja.-oldottam fel a telefonom.
-Most melyikünket akarod átverni?.....kicsi Celeste.-olvasott bele az üzeneteimbe.
Igaza volt. Austin hiába nem mondja ki, zavarja Sam. De ha látná mit ír, akkor nem csak kimondatlan lenne a féltékenysége.
Vissza írtam Samnek.
Én: Este felhívlak.
Feszülten ültem. Nem akartam, hogy Blake elmondja Austinnak. Egy ideje menekülök a vita elől.
A pizzázóból kilépve elköszöntünk a többiektől.
Mikor Blake haverin átölelt, csak ennyit súgott oda:
-Köztünk marad Sam. Fogunk mi még találkozni, Celeste. A barátod egy majom.