♡ Szépséges napot kívánok, Lads! ♡
Meg is hoztam nektek a tizenkettedik fejezetet, amely minden reményem szerint elfogja nyerni a tetszéseteket! Boldog lennék egypár visszajelzéstől! ♡
Köszönöm szépen nektek az eddigi megtekintéseket, voteokat és kommenteket egyszerűen csodálatosak vagytok! ♡
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
~Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.~
Müller Péter
ᴇʙᴇɴ ᴍᴏʀʀɪs
Kissé remegő kezekkel igazítottam meg a tányérokat, amelyek a kis kerek asztalon pihentek, amit egy fehér terítővel takartam le, s ennek közepén egy gyertya égett. Egymással szemben helyezkedett el két szék, mindannak ellenére, hogy tisztában voltam vele, egymagam fogom elfogyasztani a késői ebédet. Elég sok időt töltöttem a konyhában, még akkor is, ha tudtam, Harry nem fog eljönni a Musik Room-ba, hiszen a randink lényege pontosan ez volt.
Azért szerveztem mindent a lemezboltba, mert az volt a második otthonom, emellett az a hely rengeteget jelentett számomra. Valójában, egy apró kis részem azt akarta, hogy Harry-nek, is éppen ennyit jelentsen, sőt sokkalta többet. Biztos voltam benne, hogy azon a napon nem fog ellátogatni hozzám, bár egy kicsit bíztam abban, nem lesz igazam és megjelenik, annak ellenére is, hogy megbeszéltük, egy felültetős-randin veszünk részt.
Óvatosan megigazítottam a gyertyát a terítő közepén, majd mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam, ámbár kevesebb sikert értem el ebben, mint szerettem volna. A tenyereim izzadtak, annak ellenére is, hogy tudtam, a pultos fiú nem lesz itt velem, viszont már csak a feltevés is izgatottságra sarkallt.
Mielőtt még leültem volna elfogyasztani egymagamban az ételt, amit készítettem a lemezlejátszóhoz mentem, majd elhúzott ajkakkal válogattam a bakelitek között. Alig néhány percen belül ráleltem egy ismerős balladára, így azonnal megfogva azt, el is indítottam. Halkan dúdoltam, ahogyan figyeltem, miként pörgött a fekete tárgy.
Rémlett még, ahogyan Jesse idegesen hazajött a tegnap folyamán, majd hamar távozott, mondván korán érkezett hozzá egy vendég a bokszórára. Ezekben a pillanatokban nagyon örültem annak, hogy nem volt ott velem elvégre magammal, és a keszekusza gondolataimmal tudtam foglalkozni, ámbár ezek az egyedül töltött percek sosem vezettek sehová, mindössze ahhoz, hogy még jobban összezavarodtam. Valójában, talán amiatt szerettem bele egykoron Jesse-be, mert erős és magabiztos férfi volt, aki minden bizonnyal a bokszedzői karrierje miatt volt annyira talpraesett, később azonban rájöttem, csakis magamnak ártottam azzal, hogy egy ilyen stílusú férfihoz vonzódtam. Sokkalta keményebben volt képes ütlegelni, mint akárki más tehette volna, sőt tökéletesen értett azoknak a pontoknak a kitapintásához, amelyek mérhetetlen kínokhoz vezettek. Amikor bántott, vagy fitogtatta rajtam az erejét, állandóan eszembe jutott, miszerint én rontottam el valamit. Tényleg így volt? Vagy már csak annyira belefeledkeztem a saját önsanyargatásomba, hogy ezzel akartam palástolni?
A délelőtti órákban szerencsére Damien elment, ha jól vettem ki a szavaiból, akkor egy lányhoz tartott. Megpróbáltam oldani közöttünk a beszélgetésünk után ott maradt feszültséget azzal, hogy ugratni kezdtem ezzel a barátnő témával, de nem volt hajlandó érteni a humoromat. Fájt, hogy kissé eltávolodott tőlem, holott mérhetetlenül szerettem Őt, sőt talán egészen eddig a biztos pontot jelentette az életemben. Meglehet, Damien volt az a személy, aki sosem akarta, hogy rossz dolgok vegyenek körül, emellett mindig támogatott és segített, annak ellenére is, hogy gyakran az ellenkezőjét csináltam néhány dolognak. Nem amiatt, hogy bosszantsam, inkább csak azért, mert azt láttam jónak. De a huszonnégy évem alatt megtanulhattam már volna, hogy inkább a szívemre kellett volna hagyatkoznom, mint az eszemre, ugyanis a ketyegőm mindig azt súgta, ami nekem volt megfelelő, az elmém sokkalta inkább azt, ami elvárás volt a környezetemben.
Minden zavaró gondolatom ellenére vígan és dúdolva fordultam meg, azonban ekkor tekintetem szembetalálkozott egy égetően figyelő smaragdszín szempárral, amelynek a gazdája szélesen mosolygott, emiatt ajkában lévő piercing kissé elmozdult a helyéről. A fülében lógó kereszt kissé mozgott, ezzel jelezvén nemrég lopakodhatott mögém. Hasonló öltözetet viselt, mint tegnap, azonban a fekete öltönyét hasonló színű, bársony minták díszítették, a szintén sötét inge pedig haloványan arany szálakkal volt fűzve, emiatt miközben fordult, kissé megcsillantak a betoldások.
-Mióta is állsz ott?-kérdeztem jó kedvűen mosolyogva, bár a férfi jelenléte sokkalta többet adott nekem, mint egy egyszerű remek hangulatot. Bizalmat sugárzott felém, emellett végtelen megnyugvást éreztem a közelében. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha nem is e világi lenne ez az érzület.
-Már elég sok ideje figyellek a parkolóból.-mutatott ki a mögötte lévé kirakaton, amelyről tökéletesen lehetett látni, hogy jó ideig meg sem álltam a helyiségben. Valójában, észre sem vettem eddig a nagy fekete járművet, azt pedig végképpen nem, hogy valaki figyelhetett belőle-De csak most szedtem össze a bátorságom, hogy bejöjjek.-vallottam be, majd a rajta lévő sötét nadrágba csúsztatta a kezét. Egyedüli árnyalatbeli különbséget a barna csizmája okozta, amely apró görbületet kényszerített az ajkaimra, hiszen elmaradhatatlan volt nála ez a lábbeli.
-Az kelleni is fog, tekintettel arra, hogy felültetős-randit akartunk.-vontam össze kissé a szemöldökömet, viszont még akkor is mosolyogtam. Igazából, képtelen voltam mást tenni a közelében. Az előttem álló halkan felkuncogott, majd közelebb lépett és felmérte a díszítést az asztalon, amelyet a bakelitek közé tettem, egy pad helyére, amit inkább a lejátszók felé toltam el.
-Szóval, akkor inkább menjek el?-vigyorodott el szélesen, ugyanis tökéletesen tudta, hogy nem akartam ezt, amellett valószínűleg tisztában volt azzal is, hogy nyert ügye volt nálam. Bíztam benne, hogy fordítva is így volt, annak ellenére is, hogy nem tudtam hibátlanul beletenni a szívem-lelkem ebbe a kezdődő kapcsolatba, rengeteg egyéb más probléma miatt. De igyekeztem, talán még sosem tettem meg ennyire életemben.
-Dehogy, örülök, hogy itt vagy.-vallottam be, majd én is közelebb mentem hozzá, így már ketten álltunk a kis kerek asztal mellett miközben egymás íriszeit figyeltük megállíthatatlanul-Azonnal hozom a korai vacsoránkat.-tájékoztattam, mire megfogta az öltönyét, levette magáról, majd a szék háttáblájára terítette.
-Segítek.-jelentette ki mindenféle ellenkezést nem tűrve, bár nem is akartam ellentmondani neki, hiszen sokat jelentett, hogy ebből is kiakarta venni a részét.
Alig néhány percen belül már a tányérokon pihent némi hús, körettel emellett egy üveg bor is helyet kapott az asztalon, bár fogalmam sem volt hogy akármelyikünk is inni fog belőle. Engem még mindig a hideg rázott tőle, viszont a férfit készen álltam megkínálni vele, mert úgy illett. Miközben pakoltunk végig nevettünk, emellett számtalan alkalommal ért össze a kezünk, ettől pedig belém kúszott az a tinédzserkori izgalom, amelyet csak néhányszor élhettem át eddig, azonban az akkori sokkalta erőteljesebb volt mindnél. Vagy talán csak a szeretetéhes szívem ennyire vágyott valaki figyelmére?
Azután, hogy elhelyeztem az asztal közepén még két kisebb gyertyát, Harry meggyújtotta azokat, én pedig figyelmesen követtem mozdulatait. Erős kezén kidagadt néhány ér, míg ujjait díszítő gyűrűkön szépen megcsillantak az égők okozta fények. Arcának egy kisebb részletét sötétebbnek véltem, ugyanis azt éppen nem világították meg mécsesek. Haja éppen olyan keszekuszán állt a feje tetején, ahogyan eddig is, és úgy tűnt, már meg sem próbálta megregulázni a tincseket.
Csak akkor vettem észre, hogy felegyenesedett, amikor a mellkasára lógó keresztmedálon akadt meg a tekintetem. Túlságosan közel éreztem Őt magamhoz, testéből áradt a melegség emellett éreztem a kölniének bódítóan kellemes aromáját is, amely teljesen elvarázsolta az érzékeimet. Arca nyugodt volt, bár szinte biztos voltam benne, Ő is hasonlóképpen izgult, akárcsak én. A nem hivatalos találkozónkból született egy, a végtelenségig elismert randevú.
Ajkai közel voltak az enyémekhez, viszont észleltem, hogy nem hajolt hozzám közelebb, mindössze váltogatta a tekintetét szám illetve szemeim között. Meghagyta a lehetőséget arra, én tegyem meg az első lépést, de akkor nem éltem vele, annak ellenére sem, hogy minden egyes porcikám azt sugallta, tegyem meg amilyen hamar csak képes vagyok. Ehelyett viszont csak rámosolyogtam, amit éppen annyira lelkesen viszonzott, mint eddig, ezt követően kissé eltávolodtam tőle.
-Honnét tudtad, hogy itt leszek?-vetettem fel, miután a férfi kihúzta nekem a széket, majd helyet foglaltam. Az udvariasságától hatalmasat dobbant a ketyegőm a mellkasomban, azonban az agyam eldugott részében élő kis ördög azt suttogta szüntelenül, hogy ez is csak olyan színjáték, amit Jesse mutatott nekem még a kapcsoltunk elején. Nem szabadott volna egymáshoz hasonlítanom a két személyt, de egyszerűen képtelen voltam nem ezt tenni.
-Igazából csak sejtettem, aztán amikor megláttalak itt, fejben vállon is veregettem magam.-kuncogott fel, azután, hogy Ő is leült velem szembe. Hasonlóan tettem, akárcsak Ő, és kissé halkan jeleztem neki, tetszett amit mondott. Jó étvágyat kívántunk egymásnak, nemsokkal később amint a férfi belekóstolt a nemrég elkészített főzömbe, azonnal elégedett arcmimikát öltött magára-Ez nagyon finom! Édesanyádtól tanultál meg főzni?-kérdezte, és bár minden bizonnyal ártatlan kérdésnek szánta, nekem nem volt akkora örömöm benne. Lesütöttem a szemeimet, majd kissé megráztam a fejemet, jelezvén nem úgy volt ahogyan feltételezte.
-Nem, öhmm... bonyolult a kapcsolatom a családommal.-motyogtam, mire bűnbánóan elhúzta a száját, de mivel nem akartam elrontani a hangulatunkat, ezért széles görbületre húztam ajkaim-De köszönöm örülök, hogy ízlik!-bólintottam egy aprót, azonban beszélgetésünk egy kis időre megszűnt, ugyanis a férfi egy nagyobb falatot tett a szájába, valószínűleg amiatt, hogy ne kelljen megszólalnia, nekem azonban semmi ötletem nem volt arra, mivel is terelhetném el a figyelmünket erről a kérdéstől. Vessem fel a munkáját? Akkor úgy érezzük magunkat, mintha egy üzleti megbeszélésen lennénk. Tereljem a témát személyes dolgok felé? Akkor kotnyelesnek fog képzelni.
De még mielőtt bármit tehettem volna, Harry összevont szemöldökkel préselte össze az ajkait, ezt követően óvatosan, megszokott lassú, mély hangján kezdte megfogalmazni a gondolatait.
-Tudom, hogy nem illik az első hivatalos randinkon ilyesmit kérdezni és, ha nem szeretnél nem is válaszolsz rá, teljesen megértem, ha így teszel, viszont szeretnélek megismerni.-kezdett bele, nekem pedig apró csomó keletkezett a torkomban emiatt. Talán azért, mert vaj volt a fülem mögött?-Hogy érted azt, hogy bonyolult a kapcsolatotok?-vetette fel végül, és én egy kis mértékben fel is lélegeztem.
-Tizenhét voltam, amikor elszöktem tőlük, mert különböztek az életbe vetett reményeink. Itt kötöttem ki Londonban, azóta viszont már milliószor megbántam, hogy mindenféle szó nélkül jöttem el otthonról.-motyogtam, majd magamra erőltettem egy mosolyt, amiről pontosan tudtam, hogy nem győzte meg a velem szemben ülőt.
-Nagyon sajnálom, Eben.-rázta meg a fejét, mire kissé megrántottam a vállamat, mintha nem érdekelt volna, pedig pontosan az ellentéte volt. Nagyon is érdekelt, főleg amiatt, mert ezt az ostoba döntést Jesse miatt hoztam meg.-Azóta nem próbáltál velük beszélni? Biztosan megértették volna, hogy így döntöttél.-vetette fel, mire kissé megráztam a fejemet.
-Nem mertem meglépni ezt a fokot. Attól tartok, már nem is érdeklem Őket.-suttogtam, majd mentőövként a bor felé kaptam a tekintetemet-Önthetek?-kérdeztem halványan mosolyogva, mire az előttem ülő igaz, viszonozta ezt nekem, és láttam rajta, egy időre elengedte ezt a témát és megelégedett azzal, amit hallott, de nem hosszútávon.
-Autóval vagyok, szóval nem, de hoztam valamit, amit mindketten ihatunk.-vigyorodott el kisfiúsan, majd az előtér felé ment, ahonnét a komód mellől fel is emelt egy rég nem látott csomagolású üveget. A szívem nagyot dobbant, hiszen ezzel a lépésével nekem akart kedvezni leginkább, hiszen tökéletesen tisztában volt vele, nem szerettem az alkoholokat.
-Gyerekpezsgő?-kuncogtam fel, mire hasonlóképpen tett Ő is, miközben bólintott egyet. Nemsokkal később megbontotta azt, majd miután koccintottunk egyet óvatosan beleittam a pohár tartalmába. Igazából éppen olyan íze volt, mint amire emlékeztem, így halkan nevetve tettem le magam elé. Harry tartásában még ott volt a sajátja, viszont csodálatraméltó íriszei megakadtak az enyémen, jobban mondva a tagon, amivel fogtam azt.
-Mit csináltál a kezeddel?-motyogta maga elé, ahogyan megpillantotta a fehér kötést a tenyeremnél. A szívem hevesen kezdett el dobogni, és minden lélekjelenlétemre szükségem volt abban a helyzetben...
*-* Csatlakozz a Facebook csoporthoz te is! *-*
Csoport név: Ladybady Books
Elérhetőségeim:
Facebook: Laura Petes (Kérlek szólj, mielőtt szeretnél csatlakozni a csoporthoz, mert csak ismerőseket tudok felvenni, viszont nem szoktam olyanokat visszajelölni akiket nem ismerek. Ezért, kérlek értesíts a szándékaidról! Köszönöm)
E-Mail: ladybadybooks*gmail.com
Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3
Kérlek komizz!