Bae🖤🖕🏻:
Ráérsz ma délután?
Ez volt reggel az első üzenet, amit felkelés után megírtam, méghozzá Jungkooknak címezve. Pár napja találkoztam Yujinnal, aki bejelentette, hogy esküvőt tart és hétvégén tervezi bejelenteni, egy parti keretében. Jungkook pedig kedvességből elvállalta, hogy elkísér. Vagy, hát ki tudja, hogy miért vállalta el...
Mire észbe kaptam, egy nap volt hátra a partiig, nekem pedig még se ruhám, se cipőm, se semmim nem volt, Jungkook úgyszintén zenész volt. Állítása szerint legalábbis, ugyanis mindketten tudtuk, hogy a szekrénye csodák csodájára még nem adta fel a szolgálatot. Nem találkoztunk már lassan egy hete, ő el volt foglalva a próbákkal, meg azokkal a tevékenységekkel, amikhez én nem értek. Úgyhogy értelemszerűen semmit nem tudtunk elintézni együtt, az idő pedig csak sürgetett minket, engem meg ezzel párhuzamosan emésztett fel az ideg, mert megint tudatosulnia kellett bennem a tényeknek, miszerint szokásomhoz híven ezt is az utolsó pillanatra hagytam - mint általában minden mást is.
Nagy nehezen kikeltem az ágyból, és szinte azonnal bekapcsoltam a rádiót - amire mostanában nagyon rászoktam. Megvan valahogy a maga kis hangulata annak, amikor anélkül hallgatod a zenéket, hogy tudnád, mi következik. Kicsit olyan, mint az élet, nem? Kiszámíthatatlan.
A reggelit ezúttal sem vittem túlzásba, a gyomrom mégis szerényen parancsolt azért egy nagy tál müzlinek. Csodálom, hogy nem undorodok tőle, mert szinte minden nap ezt eszem. Bekapcsoltam a kis régi tévémet, s szokásosan a reggeli híreket néztem. Egy adag BTS és közlekedési hírek, szokás szerint. Emlékszem, mikor pár évvel ezelőtt összebarátkoztunk és Jungkook izgatottan hívott a reggeli híradó után, hogy láttam-e őket? Persze, hogy láttam. Ki nem hagytam volna. Mára viszont ezek a hírek annyira mindennapossá váltak, hogy csak ülök és mosolygok rajtuk büszkén, aztán nosztalgiázok - mint most.
Amint bekaptam egy újabb falatot, a telefonom pittyent, majd megláttam Jungkook nevét a képernyőn.
Jungsh👀k:
"attól függ💁🏻♀️"
Bae🖤🖕🏻:
"Vennem kellene egy ruhát holnapra🤔😊és kellene valaki, aki eldönti, hogy jól áll-e rajtam vagy sem😏💁🏻♀️"
Jungsh👀k:
"miért, mi lesz holnap?"
Erre a kérdésre csak a szemöldököm ráncoltam. Csupán remélni mertem, hogy nem felejtette el. Habár, amilyen szétszórt néha és amennyi dolguk van, nem csodálnám.
Bae🖤🖕🏻:
"Hát a vacsora, amire elkísérsz. Ugye... nem felejtetted el?🤨"
Pár perc néma csönd kísérte az üzenetváltást. Szinte tudtam, hogy elfelejtette. Ha nem ismerném Jungkookot, akkor is tudnám.
Jungksh👀k:
"...nem. Legyél kész, megyek érted!🚀🚨🚘"
Egy órával később már a plázában bandukoltunk a tökéletes ruhát keresve holnapra. Eléggé ideges voltam, mert szinte sehol sem találtam olyat, ami tetszett volna, de ami tetszett is, abból természetesen nem volt megfelelő méretű. Ezt kapom, amiért ezt is az utolsó pillanatig halogattam, ezért most kapkodhatok. Jungkook persze nagyszerűen szórakozott azok után is, hogy leszidtam, amiért elfelejtette, hova ígérkezett el. Na, nem mintha én ezzel a kis akciómmal sokkal különb lennék...
- Nem ülhetnénk le valahova? Elfáradtam - nyöszörgött mögöttem Jungkook. Megálltam hirtelen és hátra pillantottam. Nem is tudom, mi lett volna feltűnőbb: az, ha nem próbálja elrejteni magát a rajongói elől egy maszkkal és egy sapkával, vagy, ha még több olyan dolgot vesz fel, ami csak jobban eltakarja a vonásait, ezáltal ismételten a figyelem középpontjába kerülünk, mert gyanúsan óvatos.
- Ha nem találok valami rongyot, amit felvehetek, a nővérem... kinyír - magyaráztam a srácnak, akinek elnézve a tekintetét nem sok minden ragadt meg. - Egyébként is: te vagy elfáradva?! Eddig hat bolt öltözőjében izzadtam meg és látsz egyetlen szatyrot is a kezemben? - förmedtem rá, habár mindketten tudtuk, hogy nem gondoltam azért teljesen komolyan. Egyszerűen csak kijött rajtam a fáradtság és az, hogy üres kézzel kellett távoznom eddig az összes boltból.
- Nem értem, miért görcsölsz rá egy ruhára... Szerintem csinos vagy, bármit is veszel fel - jegyezte meg mellékesen Jungkook, az orra alatt motyogva. Pár másodperc néma csend után oldalra pillantott és leült az egyik padra. - Ez csak egy vacsora.
- Te... te ezt nem értheted, JK - sóhajtottam egy nagyot, majd leültem mellé. - Ez nem csak egy vacsora. Ott lesznek a szüleim, a leendő sógorom szülei, az unokatesóim, mindenki. Éveken át azt kellett hallgatnom, ahogy a szüleim hozzájuk próbálnak hasonlítani, de sosem voltam nekik elég jó. Most itt lenne az alkalom, hogy megmutassam, hogy talán viszem valamire és, hogy nem vagyok akkora suttyó, mint ahogy beállítanak. - Itt nem csupán egy ruháról volt szó. Mindig is le voltam becsülve, a szüleim nem hittek abban, hogy valaha viszem is valamire. A saját családom piszkált azért, mert én nem követtem a szabályokat. Az unokatestvéreim azért cikiztek, mert csodabogárnak tartottak. Végre pedig lenne esélyem arra, hogy végre elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok. A ruha csak egy kellék, de nagyban emelné az önbizalmam. Ezért volt számomra annyira fontos...
Jungkook nem szólt semmit, csak maga elé bámult, amikor elmeséltem neki, hogy mennyire szemét az egész családom. Ő persze ezt nem tudta átérezni, mert a szülei és az egész családja imádja. Persze, örültem neki, sosem állt szándékomban hibáztatni ezért.
- Na, melyik bolt a következő? - pattant fel mellőlem Jungkook, majd a kezét nyújtotta mosolyogva. Nem szólaltam meg, csak lágyan elmosolyodtam, majd megfogtam a kezét és együtt indultunk tovább keresni a ruhát.
A következő egy órában még mindig a plázában járkáltunk fel és alá, egymás kezét fogva, mint valami szerelmespár. Furcsa érzésem támadt, miközben Jungkook úgy tett, mintha ez egy teljesen normális dolog lenne. Pedig, nem kellett volna annak lennie, mégsem vettem el a kezem. Valahogy megnyugtatott, hogy ott van velem, különös érzés fogott el.
Ahogy sétáltunk, arra kaptam fel a fejem, hogy Jungkook akaratán kívül visszarántott. A fiúra néztem, aki el volt foglalva az egyik kirakat bámulásával, így nem sokat gondolkodtam rajta és odaálltam mellé, hogy lássam, mit néz annyira.
- Ehhez mit szólsz? - mutatott Jungkook az egyik ruhára, mindezt úgy, hogy le sem vette róla a szemét, mintha bármelyik pillanatban megvehetné valaki előle. Egész addig a pillanatig nem fagytam le, amíg meg nem találtam, melyik ruháról beszél.
Egy gyönyörű, sötétvörös bársonyruhába volt bújtatva ez egyik próbababa a kirakatban. Hosszú, oldalán felhasított ruha, nem éppen olyan, amit elhordanék, nem a stílusom, de nagyon tetszett kivételesen. Gyönyörű ruha volt, de nem voltam egészen biztos abban, hogy ez lenne a megfelelő ruha.
- Miért nem próbálod meg? - kérdezte Jungkook elbizonytalanodott arcomat látván, de mire válaszolni tudtam volna, már a próbafülkében találtam magam és igyekeztem magamra ölteni a ruhát.
A tükörben nagyon jól mutatott rajtam, viszont teljesen rám simult, ami miatt kissé kellemetlenül éreztem magam. Világéletemben kerültem a testhez simuló ruhákat, mert mindenemet kiemelték. Persze, nyilván ez lett volna a lényeg, de számomra kellemetlen volt főleg, hogy jól tudtam, hogy bárhova megyek, meg fognak bámulni. Mindenesetre, ha már felpróbáltam, úgy gondoltam, illene megmutatni Jungkooknak is.
Elhúztam a függönyt, Jungkook pedig még a fülkék közelében sem volt, szóval keresni kezdtem a szemeimmel. Aztán hirtelen felbukkant, a női fehérnemű részlegen bámulta az egyrészeseket, amin felkuncogtam. Milyen perverz!
- Khm! - köszörülte meg hangosan a torkom, amire Jungkook is egyből felém fordította a fejét. Arcán pajkos mosoly jelent meg, amint rájött, hogy nyakon csíptem, majd gyorsan odacsoszogott hozzám. - Na, mit szólsz?- kérdeztem, majd ezzel a lendülettel elhúztam a függönyt és kisétáltam, hogy megnézhessem magam a nagy tükörben is.
Ahogy nézegettem magamon a ruhát, egyre jobban tetszett. Ahogy már korábban is említettem, nem éppen ilyen ruhákban szoktam eljárni sem bulizni, sem pedig nevesebb rendezvényekre - amikre amúgy is minek járnék -, de tekintve, hogy nem vagyok már kisgyerek, illetve az évek alatt változott az alakom is, tetszett a látvány, ami a tükörből nézett vissza rám. Ahogy felpillantottam, Jungkook állt mögöttem, mint a cövek és csak pislogott.
- Wow... én... - kezdett bele kissé akadozva a srác, amitől egyhamar mindketten borzasztóan zavarba jöttünk. Jungkook megpróbálva nem mutatni felém, mennyire összezavarodott, leült az egyik kanapéra, majd két kezét maga mögé téve megtámaszkodott. - Khm, szóval... mindenképp vedd meg ezt a ruhát!
- Meg kellene vennem, szerinted? - kérdeztem vissza, mire izgatottan bólogatni kezdett. - Nem sok ez?
- Nem! - pattant fel tiltakozva abban a pillanatban Jungkook, majd ismét megállt mögöttem és a tükörből bámult engem, zsebre dugott kezekkel. - Szerintem gyönyörű vagy benne... - tette hozzá halkan Jungkook, majd kissé elpirulva megdörzsölte a nyakát.
Valahogy olyan másként érintett ez a bók, mint általában. Mióta Dion a képben van, azóta teljesen máshogy érintenek a megjegyzései, ami nem csoda, hiszen úgy érzem, hogy pontosan ez a célja, még ha nem is tudatosan teszi ezt. Évek óta barátok vagyunk, egy pillantásából meg tudom állapítani, ha valami jár a fejében, ám az utóbbi időkben ez teljes képtelenség számomra. Mintha valami blokkolná a gondolatait számomra, mintha nem is ismerném. Ez pedig kétségkívül a frászt hozza rám.
Miután visszatértem a való világba, oldalra pillantottam, s ebben a pillanatban találkozott a tekintetünk. Annyira idegen volt, annyira más, szinte libabőrös lettem attól, ahogy rám nézett. Ijesztően közel voltunk egymáshoz, ezt mindketten tudtuk.
- Elnézést... - hallottunk meg egy hangot közel hozzánk, mire egy csapásra szétugrottunk. Én gyorsan visszaszaladtam az öltöző fülkébe, hogy visszaöltözzek, ám a párbeszédet még így is sikerült végighallgatnom. - Te vagy, Jeon Jungkook?
- Öhm... és mi van, ha igen? - Ugyan az arcát nem láttam, de Jungkook hangjában némi pajkosságot fedeztem fel. Mosolygott, tudtam. A lány minden bizonnyal elpirult, hiszen... ez Jungkook vonzereje.
Fáj beismerni, de majd' felemésztett a düh, amiért nem hagyják békén. Talán ekkor már tökéletesen át tudtam érezni azt, amit ő érzett akkor, amikor Dion moziba hívott azon a napon, amikor már elígérkeztem Jungkooknak.
Mint kiderült, a bolt egyik eladója felismerte Jungkookot - habár, ezzel az "álcával" nem is erőltette meg magát, nehogy lebukjon -, majd vette minden bátorságát és egy aláírást, meg egy közös képet is kért cserébe, Jungkook megkérte, maradjon köztük az, hogy velem látták. Persze tudtam, hogy mi volt erre az oka, de valahogy mégis olyan érzés volt, mintha nem szívesen mutatkozott volna velem.
Nem sokkal később távoztam az üzletből, Jungkook pedig kint várt a bolt előtti padon ülve és a telefonját nyomkodta. Amint odaértem, poénból a telefon kijelzője elé tettem a kezem, hogy eltakarjam, bármit is néz.
- Hé! - rivallt rám azonnal Jungkook, majd elnevette magát, ahogyan én is tettem. Felállt, majd zsebre tette a telefont, mintha titkolt volna előlem valamit.
- Hadd lássam! Mit rejtegetsz, Oppa? - kíváncsiskodtam, bár ennek nagy része színészkedés volt, azért annyira nem érdekelt, ki miatt nyomkodja állandóan a telefonját. Én is ugyanezt szoktam és nem kötöm senki orrára.
- Nem rejtegetek semmit! - védekezett Jungkook, miközben én próbáltam kivenni a telefont a zsebéből, úgyhogy minden erejét beleadva próbált távol tartani, miközben mindketten nevettünk.
- Csak nem Mei az? - öltöttem rá játékosan a nyelvem, mire teljesen lefagyott. Mei az a lány volt, akivel nem olyan rég rajtakaptam, ahogy Tinderen üzengetnek egymásnak. Hmmm... cukik.
- Ne üsd bele az orrod a felnőttek dolgába! - bökte meg finoman az orrom hegyét ujjával Jungkook, mire én a nyelvemet öltöttem rá. - Hé! Nem vetted meg a ruhát? - utalt az üres kezeimre.
- Hát... igazából visszatettem - kezdtem a mondandómat a fejemet vakarva kínosan. - Az a ruha nagyon jól néz ki, de nem én vagyok. De majd' csak találok valamit a szekrényemben! - Próbáltam nagyon lelkesnek tűnni, holott közel sem voltam az. Szégyelltem Jungkooknak bevallani, hogy amint megláttam az árát, túl drága volt az én pénztárcámnak, így végül nem vettem meg.
Jungkook szerencsére nem gondolta túl a dolgot, hanem csak beletörődött a dologba. Elvégre, nem neki kell viselnie, miért is érdekelné?
Ezután aránylag szótlanul telt el a napunk. Még szétnéztünk a bevásárlóközpontban, Jungkook viszont folyamatosan a telefonját bújta, aminek először nem fordítottam nagy feneket, de aztán egyre jobban kezdett idegesíteni, hogy két mondatnál többet nem lehetett vele váltani és azt kívántam, bárcsak elejtené vagy valami.
Végül epés megjegyzések nélkül sikerült kibírnom, majd nem sokkal hat előtt haza is vitt.
- Köszönöm, hogy ma velem jöttél! - álltam meg az ajtó előtt és Jungkook felé fordultam. Igazából nem laktam sokkal messzebb onnan, ahol parkolt, de a srác valahogy mindig a kötelességének érzi, hogy ajtóig kísérjen. Nem mintha bántam volna, nem éppen a legjobb környéken laktam.
- Igazán nincs mit, bár azt a ruhát sajnálom, öhm... - kezdett bele Jungkook, de valamiért úgy éreztem, hogy mondani akar még valamit. - ...szóval, nagyon csinos voltál benne - bökte ki végül, aztán lehajtotta a fejét.
- Jungkook oppa... ugye... nem pirultál el? - kérdeztem tőle játékosan, mire ő csak a fejét rázta nemlegesen. Halványan elmosolyodtam, majd egy lépést tettem felé. Körülbelül a válláig értettem, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy megbizonyosodjak arról, hogy mennyire igazam van. Kezem köze fogtam a fejét, majd felemeltem kissé, hogy lássam az arcát. - Imádom, mikor zavarba jössz... - suttogtam édesen, s végig az ajkait bámultam akaratomon kívül is.
Néha sajnáltam, hogy nekem nem tetszett. Ebben a Jungkookban mindig volt valami olyasmi vonzalom, amit a másik énjénél sosem éreztem. Talán csak azért, mert ezt az oldalát kevesen ismerték, én pedig egy voltam közülük.
Búcsúzásként nyomtam egy puszit az arcára, majd elköszöntem tőle.
- Akkor ne felejtsd el! Holnap hétre gyere értem!