|Megérkezés 1-2|

By kek_gyemant

145K 5.6K 516

Elisabeth Ryan élete a kezdetektől megvan tervezve. Miután megtalálta az igazit, úgy gondolta, hogy minden tö... More

Bevezető
Előhang
Első
Második
Harmadik
Negyedik
Ötödik
Hatodik
Nyolcadik
Kilencedik
Tizedik
Megérkezés 2. A kötelék
Első
Második
Harmadik
Negyedik
Ötödik
Hatodik
Hetedik
Nyolcadik
Kilencedik
Tizedik rész

Hetedik

7.9K 258 20
By kek_gyemant

Reggel az ágyamban ébredtem. Úgy éreztem magam mint egy mosotrongy. Nem emlékszek a tegnap estére, inkább homályos képek lebegtek elöttem. Arra még emlékszek, hogy Lívvel buliba mentünk. Ittam egy keveset. Vagy talán nemis keveset. A többire annyira nem emlékszek. Felültem az ágyamon, az éjjeliszekrényemen egy gyógyszer és egy pohár víz volt. Biztos voltam abban, hogy David hagyta nálam. Bevettem és megittam. A hajamat hátra söpörtem, és a tükör elé sétáltam. Te jó ég! Úgy néztem ki mint aki egész éjszaka...szexelt. Ó te jó ég! Az ágy szélére ültem, a kezemet a szám elé tettem. David és én...? A tekintetem könybe lábadt, a kezem örületes tempóban kezdett el remegni. Nem, ez nem lehet! Nem csalnám meg Lewist, nem lennék rá képes.

Hevesen dobogó szívvel sétáltam ki a nappaliba. A tekintetemmel Davidet kerestem, aki a púlt széléhez támasztotta a csípőjét és kávét kortyolt. Egy zöld póló és egy fekete tréningalsó volt rajta. Amint megpillantott engem, a kávét félre nyelte. Küszködött a köhögés ellen, a kávét mégis lenyelte. A púltra csúsztatta a csészét és összefonta maga elött a karját. Végig nézett rajtam, a tekintete megálapodott a combom és a köldökömön közt.

- Hogy érzed magad? - kérdezte hallkan. Szigorú tekintetét, csak a gúnyos arckifejezése emelte ki. Mégis gyönyörű férfi volt. Egy gyönyörű, izmos katona aki egyszer az országért harcolt. Felnéztem rá. Mint ahogy egy kisgyerek a Mikulásra.

- Nagyon rosszúl. Tegnap sokat ittam - túrtam a hajamba feszülten.

- Ebben eggyetértünk - fordította el a fejét. Muszáj volt megkérdeznem. Tudni akartam az igazságot. Még akkor is ha fáj a hűtlenségem.

- Mi lefeküdtünk? - a tekintetem könybe lábadt, már a lábam is remegni kezdett. David a szemembe nézett, a kezét a tarkójára helyezte.

- Nem - mondta ki. - Nem,  de...

- Mi de? - helyeztem a szívemre a kezem. - Történt valami igaz?

- Teis tudod. Tudod, hogy mi történt - pillantott az összezárt combomra. - És ez miatt utálom magam - sziszegte mérgesen. - Nem értem, hogy mégis, hogy lehettem képes. Nem értem... - szidta magát.

- Az én hibám - léptem közelebb hozzá. - Az alkohol elvette az eszemet. Minden a nyakamba zúdult - tártam szét a karomat.

- Ma jön haza a testvérem - hagyta figyelmenkívül azt amit mondtam. - Azt akarom, hogy viselkedj természetesen. Szeresd őt!

- Ez az egy hét rengeteg dologra felnyitotta a szemem - böktem ki önkéntelenül. - És nem tudom azt, hogy mit gondoljak. Össze vagyok zavarodva - ráztam meg a fejem. - Tegnap este a csók... más volt mint vele. Minden más és igazibb ha veled vagyok! A szívemnek nem tudok parancsolni!

- Nem mondhatsz nekem ilyeneket - tette csípőre a kezét. - Nem csinálhatod ezt velünk! Azért jöttem haza Afganisztánból, hogy a testvérem mellett legyek. És nem azért, hogy a barátnőjét elvegyem tőle! - mondta határozottan. Könnyes szemmel sütöttem le a szemem, és közelebb sétáltam hozzá. - Maradj ott Elisabeth - súgta. Megálltam elötte, a tenyeremet a mellkasára tettem.

- Szeretsz engem? - néztem a könnyes szemébe. David nem válaszolt, csak a szemembe nézett. - Szerelmes vagy? - ráztam a fejem szomorúan. David nem válaszolt, csak némán bólintott. - Semmi baj. Semmi baj - lábujjhegyre álltam, és átkaroltam a tarkóját. - Szeretlek téged - suttogtam a fülébe. David átfogta a hátamamat, és a hajamat simogatta.

- Nem lehetsz az enyém. Nem lehetsz az enyém - ismételte magát.

- De ez a nap még a miénk. Legyünk együtt - helyeztem az arcára a kezem. - Kérlek, engedj magadhoz közel - simítottam végig a feszes karját. - Csak ma estig csináljunk úgy mintha minden rendben lenne. Kérlek - nyomtam az orromat az orrához.

- Akkor sem tehetem meg - rázta meg a fejét. - Nem kérheted ezt tőlem - óvatosan taszított el magától. - Lewis ma este jön haza. Azt akarom, hogy szeresd őt!

- Mégis hogy tudnám szeretni ha mindenhol csak téged látlak? - tártam szét a karomat. - Szeretlek! - kiabáltam. - Nagyon szeretlek - tettem a szám elé a kezem. David myelt egyet, megfogta a kezem, a testem a falhoz nyomta. Közelebb hajolt hozzám, a tekintetével a számat nézte. Engedte, hogy megemeljem a pólóját. Engedte, hogy megfogjam a nadrágja madzagját. A bokszerébe vezettem a kezem. Szenvedve vágytam erre a férfira. A kezembe vettem a méretes farkát. Akartam őt. A szívét, a testét, és minden porcikáját.

- Úristen - lehorgasztotta a fejét, az ajkát résnyire kinyitotta. - Ez túl jó - súgta hallkan. A teste megfeszült ahogy simogattam őt. Érzéki voltam, és minden mozdulatomban benne volt az őszinte szeretet. - Képes lennél az öcsém szemébe nézni? - sóhajtva  markolt a hajamba. - Képes lennél lefeküdni vele? - támasztotta a kezét a falnak. - Mert azt én nem bírnám ki.

Isteni érzés volt a kezemben tartani. Ilyen közel érezni őt magamhoz. Óvatos és lassú voltam. A nadrág már feszült rajta, muszáj volt megszabadítanom tőle. De hírtelen kivette a kezemet a bokszeréből, a fenekem alá nyúlt, megemelt és a kanapéhoz cipelt. A dereka köré fontam a lábam, így dőltünk le együtt a kanapéra. A merev férfiassága hozzám nyomódott, minden porcikámmal éreztem a merevedését.

- Kérlek David! - kapaszkodtam a vállába. - Már józan vagy. És énis - súgtam könnyes szemmel. - Tegyük meg.

- Ha megtesszük akkor nem bírom ki. Nem fogom kibírni azt, hogy vele látlak! - simította meg az arcomat.

Nem válaszoltam, csak hozzá hajolva megcsókoltam. David azonnal viszonozta. Lassú és érzéki csók volt. Minden gondolatát, és érzelmét a csókjába préselte.

- Nem a kanapén akarom - simította végig a karomat. Engedtem, hogy a takarót, és a nagy puha párnákat a padlóra helyezze. Ezután fektetett végig rajta, de már a bugyimtól és a pólómtól is megszabadított. - Gyönyörű vagy - a kezét a kerek mellemre tette, óvatosan simogatta. Más volt mint Lewis. Ó istenem! Teljesen más. És az enyém. - Kecses, telt és édes - a nyelvével végig szántotta a köldökömet, az egyik lábamat felhúztam, a combomat átfogta. - Emlékszel arra ami tegnap este történt? - morogta. - Emlékszel arra, hogy mit csináltam? - a kezét megfordította, és a lábam közé vezette. A fejemet hátra hajtottam, a számat halk sóhaj hagyta el.

- Olyan jól csinálod. Olyan jó - csak egy pillanatra nyitottam ki a szemem, hogy a szemébe nézzek. - Ennél természetesebb dolog még nem történt velem. Megfogtam a pólóját és a padlóra dobtam.

David könnyen szabadúlt meg a ruháitól, meztelen testtel mászott a lábam közé. A kezével a combomat fogta, az ő combjához húzta közel.

- Készen állsz rám? - simította hátra a hajam. - Készen állsz arra, hogy beteljesüljön? - rázta a fejét a könnyei közt. - Akarod kettőnket?

- Azt akarom, hogy úgy szeress mintha ez lenne az utolsó - tettem a lapockájára a kezem. A keze a kezemért nyúlt. Egyszerre fogtuk meg a férfiasságát és a hüvelyem felé vezettük. Tökéletesen, és lassan csúszott belém, teljesen kitöltött és feszített a mérete. Amint éreztem őt, amint éreztem az érintését, a gyomrom görcsbe rándult, a testen vágyott utána. Tudta, hogy gyógyszert szedek. Tudta, hogy semmi sem választhat el tőle. A fogamzásgátló védte a becsületünket. David még mélyebbre tolta magát, majd lököt egyet, az ajkát az én számra tapasztotta. Lassú volt és szenvedélyes. Minden lökésénél a fenekébe markoltam, minden mozdulatánál a nyakába csókoltam. Imádtam, hogy bennem van, szerettem, hogy a testünk összeforrt. A teste minden izma megfeszült, az orrát a nyakamhoz érintette. Túl jó volt. Tökéletes volt a szeretkezés. Intenzív és igazi. David csak mozgott, a kezével a mellemet simogatta. Vigyázott rám. Hihetetlen volt az, hogy mennyire egymásra hangolódtuk. A mozdulataink, még a lélegzetünk is egy hullámhosszon járt. Szerettük egymást. Nem állt meg. A lábamat teljesen elengedtem, a kezemmel az izmos fenekébe markoltam. Teljesen belém csúszott. Minden porcikámban éreztem a testét. Mintha két puzzle darabot illesztettünk volna össze.

Hosszú percek után pedig együtt élveztünk el. Soha nem éreztem még magam ennyire szerelmesnek. A nyakába nyögtem, David a fejét horgasztotta le, a testét lassan engedte a testemre. Tartottam őt, vártam arra, hogy pihenjen.

Fél óra múlva egyedül álltam a zuhany alatt. A meleg víz a testemre ömlött, és kurvára szerelmes voltam. Sírtam mint egy kislány. Mert ezzel együtt el veszítettem őt. Ez volt az utolsó pillanatunk. Vége.

Lerogytam volna, ha David nem lép be mellém, és nem húz a szoros ölelésébe. Öleltem és szorítottam, mintha ő lenne az egyetlen menedékem. Lehajolt és csókolt, mintha nem akarna elengedni.

- Szerelmes vagyok - simította meg az ajkamat. A vizes tincsei a homlokába tapadtak. A hosszú szeretkezés miatt fáradtan, mégis határozottan tartott engem. Állát a fejemre támasztotta, egyik kezét a fenekemre, másikat a lapockámra tette. A hátát a csempéhez nyomta, óvatosan magához húzott.

- Szeretlek téged - bújtam a mellkasához.

- Semmi baj Elisabeth. Elengedlek. Muszáj lesz, hogy elengedjelek - húzott magához.

Ezután visszamentünk a padlóra, és ismételten szeretkeztünk. Talán mégsem tudtuk olyan könnyen elengedni egymást.

Végig simította a hátamat, és a karomat amivel a mellkasán támaszkodtam.

- Jobban szeretek felül lenni - csak azért ült fel, hogy megcsókoljon. Szinte hintáztam rajta miközben ő bennem volt. Néha fogta a csípőmet vagy a fenekemet, hogy segígsen. De tetszet neki az amit csinálok. Szerette a látványt, az elé táruló meztelen testet ami előre és hátra ringatódzott rajta.

A szerelmünk beteljesült, örökre és utoljára. Ezután pedig elfelejtem. Muszáj lesz kitörölnöm az emlékezetemből őt.

Continue Reading

You'll Also Like

105K 6.1K 43
Látszólag Kendra egy átlagos diáklány, tanár szülőkkel, akik megkövetelik a tiszteletet és a fegyelmet, amihez Kendra nehezen alkalmazkodik. Mert az...
605K 15.8K 75
" Nekem nem elég a jó, a legjobbat akarom " - Reed.M " Nekem nem elég a szép, a legszebbet akarom " - Ricky.W Reederica Malone nem egy visszahúzódó,ö...
182K 7.7K 40
Mit tennél, ha a szüleid össze akarnának hozni az ex legjobb barátoddal? Persze, hogy alkut kötnél vele! Skylar Lynch vállára súlyos teherként nehez...
38.1K 2.4K 30
Nate Barlowe az NHL sztárjátékosa, az Ice Wolves centere maga a megtestesült... seggfej király! Igen, határozottan egy seggfej a pasas, és nem csak a...