〰️ Oikawa, Sakusa, Konoha, Akaashi, Noya, Terushima 〰️
▪️▪️▪️
Csak Oikawat és Sakusat több, mint KÉT órán keresztül írtam, mert a laptopom megbolondult és nagyon, de nagyon lassú lett. Sírni tudtam volna, annyira ideges voltam :)
De a lényeg, hogy helyrehoztam a dolgokat és utána már jó volt.
▪️▪️▪️
Oikawa
Oikawanak két hetes nyári edzőtábora volt, és nem igen tudtátok tartani a kapcsolatot ezalatt, ugyanis barátod mindennap kimerült volt és alig volt ideje a telefonjára nézni. Hiányzott neked, és neki is hiányoztál, azonban kikellet bírnotok ezt a kettő hetet. Nem zaklattad őt, hiszen tudtad, hogy nem ér rá arra, hogy veled beszéljen a nap minden percében, hiszen nem ezért ment el. Azonban hiányzott az ölelése, az érintése, és az, hogy veled legyen.
A két hét lassan ment el, és aznap, amikor Oikawaék hazajöttek, te kimentél elé, a sulihoz. Már kezdett esteledni, de mindenképpen köszönteni szeretted volna őt, és magadhoz ölelni. Még az ufós pulcsiban is képes voltál kijönni, amit tőle kaptál tavaly születésnapodra. Aztán, hét óra után végre begurult a busz, amin barátod és a csapattársai utaztak. Te ott álltál a szülők mellett, amikor elkezdtek leszállni a fiúk a buszról. Hamar meg is pillantottad barátodat, aki álmos tekintettel és kócos hajjal szállt le, majd ment a busz csomagtartójához. Ott Iwaizumi kiadta neki az utazótáskáját, ő pedig fáradt tekintettel nézett a szülők irányába, ahol megpillantott téged. Amint realizálta, hogy te vagy ott, ledobta az utazótáskáját, és sprintelni kezdett feléd. Még eléd sem ért, de már nyújtotta a kezét, és amint elért téged, rögtön felkapott és olyan szorosan fogott magához, amennyire csak tudott. Szinte megfojtott a szorításával, de nem tudott téged érdekelni. Végre a karjaid között tudhattad őt, és érezhetted az illatát. Annyira fájt már a hiánya, hogy érezted szemeid könnyesek lesznek. Lábaidat Oikawa dereka köré kulcsoltad, ő pedig még mindig magához szorított.
- Annyira, de annyira hiányoztál! - szólt fájó hangon barátod.
- Te is nekem! Olyan rossz volt! - kapaszkodtál görcsösen a fiúba.
Oikawa finoman elhajolt tőled, majd arcodat kezdte el kémlelni. Ajkai megremegtek, és abban a minutumban közelebb hajolt, majd egy csókot adott ajkaidra. Te viszonoztad édes csókját, ő pedig újra és újra megcsókolt téged. A csókja után puszikkal halmozta el arcodat, és nem érdekelte, hogy a többiek mit gondolnak rólatok. És az volt a helyzet, hogy téged se. Végtelenül hiányzott neked, és hatalmas kő esett le a szívedről, amiért ismét láthattad.
- Menjünk haza, had pótoljam be veled ezt a kimaradt két hetet - szólt sebezhetően, és láttad rajta, hogy mennyire megviselte őt a hiányod.
Te aprót bólintottál, ő pedig egy utolsó puszit adott ajkaidra, majd letett téged, és miután Oikawa magához vette a cuccát, elköszönt a többiektől, elindultatok hozzá, hogy bepótoljátok ezt a két hetet, míg ő távol volt.
Sakusa
Sakusa három hétig volt az edzőtáborba, mely kivételesen csak idén volt ilyen hosszú. Sajnos barátod úgy ment el hogy előtte való napon összevesztetek, így nem beszéltetek szinte semmit, míg ő nem volt itthon. Legbelül már azt gondoltad, hogy ez egy jele annak, hogy ez egy szakítás volt, de sose mertél belegondolni igazán, hiszen nem akartad őt elveszíteni. Rettentően szerelmes voltál Sakusaba, és nem bírtad volna elfogadni, hogyha tényleg szakítotok. Szerencsére tudtad, hogy mikor jönnek haza, így azon a reggelen kimentél a suli elé, hiszen oda fog majd érkezni a buszuk. Hideg volt, és fáztál is egy kicsit, azonban nem tudott érdekelni, hiszen miatta megérte.
Reggel hét óra után pár perccel meg is jött a busz, ahonnan álmosan szálltak le a fiúk. Te is hamar észrevetted barátodat, aki talpig fekete melegítőben volt, és emiatt szinte a szíved is kihagyott egy ütemet. Sakusa kiszedte a csomagtartóból a cuccát, ám előtt hazaindulhatott volna, meglátott téged. Te csak lassú léptekkel odasétáltál hozzá, és felnéztél rá.
- Szia - köszöntél halkan.
Sakusa csak lenézett rád, mire neked összeszorult a torkod.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte rekedt hangon.
- Hiányoztál - vallottad be őszintén.
Sakusa csak sóhajtott egyet, majd táskáját maga mellé tette.
- Most azt várod, hogy én is ezt mondjam?
- Nem - szóltál szomorúan, és úgy érezted, hogy megszakad a szíved - Akkor mi most szakítottunk?
Sakusa köpni-nyelni nem tudott a kérdésed miatt.
- Te miről beszélsz? - szólt meglepődve, miközben lehúzta az a szájáról a maszkot.
- Veszekedtünk, és nem beszéltünk utána semmit, amíg nem voltál itthon - szóltál halkan.
- Édes istenem - túrt a fiú fekete tincsei közé, majd közelebb lépett és belenézett a szemedbe - Miért szakítottunk volna? Csupán nem értem rá szinte semmire se, ebben a három hétben. Ne legyél már ennyire buta.
- Akkor...? - szóltál hirtelen, miközben szemeibe néztél.
- Te is hiányoztál - szólt alig hallhatóan, majd ajkaidra adott egy puszit és ezt követően levette magáról a melegítőt, mely alatt egy hosszúujjú volt. Ezt követően rádterítette és magához ölelt.
Úgy érezted, hogy hatalmas kő esik le szívedről, és emiatt apró könnycseppek távoztak a szemedből.
- Ha elkezdesz bőgni, akkor itt hagylak - tette állát a fejed búbjára.
- Bocsánat - nevetted el magad visszafogottan, Sakusa pedig egy puszit adott a fejedre, majd tovább ölelt téged, ezzel bebizonyítva, hogy tényleg hiányoztál neki.
Konoha
Kohonaval messze laktatok egymástól. Te a Karasunoba jártál, ő pedig a Fukurodaniba. Csak hétvégente tudtatok találkozni, de volt, hogy akkor sem. Ilyen volt a mostani alkalom is. Immáron lassan négy hete nem láttátok a másikat, és ez kezdett téged nagyon megviselni. Éppen ezért döntöttél úgy, hogy a mostani pénteket kiveszed, és elutazol hozzá. Az anyukájával megbeszéltél mindent, és ő is ment ki eléd az állomásra. Ezt követően barátod iskolájához vitt, majd letett téged. Tudtad, hogy mikor van vége az órájának, és ott vártad őt a kapuban. Amint csöngettek, az idegességed a tetőfokát hágta, ugyanis nem tudtad, hogy miképp fog reagálni, ha meglát téged.
A diákok elkezdtek kiözönleni az épületből, és hamar megláttad Bokutot, Akaashit és Konohát. Szinte fájt az, hogy közel négy hete nem láttad őt, és most itt van tőled méterekre. Bokuto volt az, aki kiszúrt téged, és Konoha karját rángatva állította meg őt, és mutatott feléd. Konoha amint odavezette a tekintetét, leblokkolt. Másodpercekkel később egyik kezét ajkaira tette, miközben szemöldöke a homlokára szökött és arca pedig meggyötört lett. Szinte könnyes szemekkel kezdtél el felé sétálni. A fiúk pedig magatokra hagytak titeket. Ahogy közelebb értél, láttad barátod csillogó tekintetét, és azt, hogy nagyon halkan hüppög.
- Komolyan, babe? Komolyan? - szólt eltorzult hangon, ahogy odaértél elé.
- Hiányoztál - mondtad egy fájó mosoly mellett.
Konoha előtted mindig is képes volt megmutatni az érzéseit, és gyengének mutatni magát és ez most sem volt másképp. Annyira hiányoztál neki, hogy teljesen elveszítette az irányítást az érzelmei felett és képtelen volt felfogni, hogy itt vagy előtte.
Te csak közelebb léptél hozzá, majd magadhoz ölelted őt és közben ajkaira adtál egy puszit. Konoha viszonozta a puszit, és adott neked még egyet. Ezt követően csak magához szorított, mintha nem lenne holnap.
- Annyira, de annyira szeretlek - szólt keservesen, és arcát nyakadba fúrta.
- Én is téged - szóltál halkan, majd magadhoz szorítva élvezted barátod társaságát, melyet már régen nem élvezhettél.
Akaashi
Nyaralni voltál két hétig a szüleiddel külföldön, és rettentően hiányzott neked Akaashi. Naponta telefonáltatok és beszéltetek, ez azonban nem volt ugyanolyan, mintha ott lenne veled. Szinte fizikai fájdalmad volt, amiért nem lehetett veled.
Aztán, amikor letelt a két hét, és végre hazamentetek, te épphogy lepakoltál, átmentél barátodhoz. Az ajtó előtt álltál, és vártad, hogy ajtót nyisson neked. Amint ez megtörtént, és megláttad barátodat, melegítőben és otthoni ruhában, nagyot dobbant a szíved. Akaashi először fel se fogta, hogy te vagy az, és amint sikerült neki, elkerekedett szemekkel illetett.
- Úristen! - szólt egyből, és elkapva téged szorosan magához ölelt.
Olyan szorosan, hogy a lábad se ért le a földre.
Akaashi nem mondott semmit, mindössze magához szorítva lépett vissza a házba veled, miközben lábával berúgta az ajtót. Bent elbattyogott veled a szobájáig, ott pedig szinte együtt esett le veled az ágyra. Amint ez megtörtént, egyből ajkaidra tapadt és egy érzelmes csókot ajándékozott neked. A csókot követően magához szorított minden erejével, és arcát hajadba fúrta.
- Hiányoztál - vallottad be halkan.
- Te is nekem - suttogta alig érthetően, majd egy puszit lehelt a hajkoronádba - Ne menj el többet ennyi időre...
- Nem fogok - motyogtad, miközben szorosan hozzábújtál.
Nem volt szükség nagyobb szavakra, hiszen elég volt nektek, hogy a másik karjában lehettetek.
Noya
Közel három hétig voltál az ország másik felén júliusban, ahol a nagyszüleid is éltek. Ennyi ideig nem láttad barátodat, aki már nagyon hiányzott neked. Noya mindennap felhívott, és nagyon sokszor elmondta, hogy mennyire hiányzol neki és mennyire szeret.
Aztán, amikor végre hazamentél, ő kiment eléd az állomásra. Amint leszálltál a vonatról, elkezdted őt keresni, és szerencsére hamar meg is volt. Ahogy meglátott téged rohanni kezdett feléd, miközben egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán.
- Babe, babe, babe, babe, babe, babeeee! - kiabálta folyamatosan és amint eléd ért, szinte feldöntött téged, olyan szorosan kezdett el ölelni - Úgy hiányoztál, annyira rossz volt nélküled! Pótoljunk be minden percet, nem is foglak téged elengedni, mindenhova veled megyek! Ugye minden rendben van veled? Ettél rendesen? Egészéged maradtál? Vigyáztál magadra? - halmozott el kérdésekkel, miközben te szorosan ölelted.
- Minden rendben van, Noya - szóltál mosolyogva.
- Akkor jó! - szólt megkönnyebbülve, majd elhúzódott és ajkadra adott jó sok puszit - Annyira szeretlek! Annyira, de annyira! - nevetett folyamatosan, miközben puszikkal halmozott el téged.
- Én is szeretlek téged - nevetted el magad kedvesen, és hagytad, hogy barátod ellásson téged puszikkal.
Terushima
Barátod edzőtáborban volt a többiekkel, és két naponta tudtatok úgy, ahogy beszélni. Terushima ekkor mindig elmondta, hogy alig bírja ki nélküled és borzalmasan hiányzol neki. És te se voltál másképp. Unalmasak és üresek voltak a napjaid barátod energikus személyisége miatt. Alig vártad, hogy hazajöjjön, és amikor eljött a napja, te a suli előtt vártad őt. A busz szinte még meg sem állt, de Terushima már szaladt ki az ajtón, és tekintetével mindenfelé nézelődött. Amint észrevett téged, őrült rohanásba kezdett, és amint elért téged, olyan erővel neked csapódott, hogy eldőltetek a fűben. Barátod egyből ölelgetni kezdett téged, és folyamatosan a nevedet kántálta.
- Babe, soha az életben nem hagylak el téged! Hozzád kötözőm magad, de ilyet soha többet! Borzalmas volt ez a két hét! Nem akarlak többet elhagyni! - sipákolta, miközben szinte megfojtott az ölelésével.
- Te is hiányoztál - nevetted el magad.
- De te sokkal, de sokkal jobban! - nézett arcodra, miközben felültetek, majd ajkaidra adott egy csókot - Úgy szeretlek! - adott újabb csókot - Rajtad fogok lógni a nap 24 órájában mostantól! - ölelt magához szinte kétségbeesetten - Menjünk haza, had szeretgesselek meg, könyörgöm.
- Oké, oké - nevetted el magad, barátod pedig összedöntötte a homlokotokat.
- Menjünk haza, had mutassam meg, hogy mennyire hiányzott a barátnőm - szólt érdes hangján, majd ajkaidra adott egy érzelmes csókot.