2053. július 19., szombat
(14 évvel később, Skylar 30 éves)
"Kedves Skylar!
Nem tudom, hogy most hány éves vagy, készen állsz-e erre, izgulsz-e... Viszont azt tudom, hogy biztosan meseszép vagy ezen a napon. Mert ez a te napod! Örülnék, ha részt vehetnék a boldogságod ünneplésében, de bízom benne, hogy ott lesz rengeteg olyan ember, akik helyettem is ezt teszik majd. Most még apróka vagy, és pár napja azt mondtad, hogy te egy herceghez fogsz feleségül menni. Kívánom, drága kincsem, hogy ma a TE hercegedhez mész hozzá! Apád teljes ideg, mi? De téged ez ne érdekeljen, csak fél, hogy elveszíti a pici lányát. Ne feledd kincsem, odafentről most hatalmas mosollyal figyelem minden mozdulatodat! Boldog házaséletet kislányom, légy nagyon boldog!
Örökké szerető Édesanyád
2029. december 12., Toronto"
Könnyes szemekkel hajtottam be a kézzel írt levelet, majd leraktam az előttem lévő fehér asztalra. Anya naplóját a mai napig olvasom néha, mikor hiányzik. Egy-két fontosabb eseményre is hagyott hátra leveleket, ilyenek például Nolan és az én 16. születésnapom, a 21. szülinapunkra is, valamint mindkettőnk esküvőjére egyet. Ezen kívül nem hagyott mást hátra nekünk, és ezek a levelek többet értek minden ajándéknál, amit kaphattunk ezekre az alkalmakra. Ma férjhez megyek. El sem hiszem igazából! Tisztán emlékszem, hogy kiskoromban tervezgettem ezt a napot, majd tizenévesen azt mondtam, hogy én férjhez sem megyek, mert a férfiak trash-ek. Aztán persze ez megváltozott, mikor találkoztam Isaac-kel, életem szerelmével. 2 éve ismerkedtünk meg, és apa szerint elhamarkodott a házasságunk, de mi nem így gondoljuk. Boldog vagyok vele, és el tudom vele képzelni a hátra lévő életemet.
Épp készülődtem, mikor eszembe jutott, hogy elolvassam a levelet. Egyedül voltam, mert csak negyed óra múlva érkezik meg a fodrász és a sminkes. Örültem neki, hogy volt egy kis egyedüllétem, és nyugodtan el tudtam olvasni a kéziratot.
— Zavarok, kicsim? — nyitott be apa a szobába. Elmosolyodva fordultam meg a székemben, és megráztam a fejemet.
— Dehogy, gyere! — feleltem boldogan. 55 éves és most már meglátszik rajta a kora. Még mindig sármos, és letagadhat pár évet, de a szeme sarkában lévő ráncok nem hazudnak. A nagyi szerint viszont a szemei még mindig úgy csillognak, mint tinédzserkorában.
— Hogy vagy? Izgulsz? Még most is lefújhatod, ha nem vagy benne biztos! — mondta, de úgy éreztem, mintha ő jobban izgulna, mint én.
— Apa, nyugodj meg! — nevettem fel — Nem akarom lefújni. Boldog vagyok — simítottam meg a karját, ő pedig halkan felsóhajtott.
— Úgy felnőttél! Nem rég még kislány voltál, aki nem mert este egyedül kimenni pisilni és minden alkalommal felébresztett engem...most pedig itt állsz előttem 30 évesen, menyasszonyként! — pillantott végig rajtam hitetlenkedve. Tényleg gyorsan elsuhantak az évek, mintha csak tegnap lett volna az is, hogy Nolan megszületett. Most pedig már ő is 27 éves.
— Megjött a sminkes, fodrász és a koszorúslányok is. Pár pillanat múlva fel is érnek szerintem — jött be Kiara a helységbe váratlanul. Csak mosolyogva bólintottam, jelezvén, hogy értettem és készen állok az érkezésükre.
— Na gyere, szívem! Hagyjuk készülődni az arát — fogta karon apát Kiara.
— De ugye visszajöttök még az esküvő kezdete előtt?— kérdeztem, mielőtt kimentek a szobából.
— Persze, csak el kell mennünk a nagyidékért kocsival — mondta apa. Hát igen, a nagyszüleim most már elég idősek, és Karen nagyiék mostanság félnek kimozdulni autóval, mert szerintük túl veszélyesek az utak. Elisa és Luke, a másik két nagyszülőm, viszont még mindig imád kocsikázni. Igaz, mi egy kicsit féltjük őket, de ők biztosítanak róla, hogy aggodalomra semmi ok.
Másfél óra múlva már idegesen és izgatottan türelmetlenkedtem a székben, amíg menyasszonyt varázsoltak belőlem. A kanapén a két nagymamám beszélgetett, az öcsém az egyik koszorúslányomat próbálta befűzni, Kiara pedig mellettem ült és próbált nyugtatni, mert percenként volt idegösszeomlásom.
— Nyugi, Sky! Lazulj el, drágám! — simította meg a kézfejemet egy lágy mosoly kíséretében.
— Tudom, hogy nincs okom arra, hogy idegeskedjek, de ah! — vágtam kétségbeesett fejet. Magam sem tudtam megmagyarázni, miért érzek így.
— Inkább beszélgessünk valamiről! — vetette fel az ötletet, mire én egyetértően bólogatni kezdtem — Emlékezz vissza, mikor először találkoztatok Isaac-kel! Mesélj a közös élményeitekről úgy, mintha én nem is ismernélek titeket! Így elterelem a figyelmedet és kicsit hangulatba is kerülsz a szerelmetek ünneplésére.
2 évvel ezelőtt,
Skylar és Issac megismerkedése
Kiskorom óta az álmom volt, hogy színésznő legyek, ez pedig így is lett. 16 éves voltam, mikor megkaptam az első nagyobb szerepemet egy filmben, aminek Káosz Karácsony volt a címe. Onnantól kezdve meg sem állt a szekér, sorban jöttek a felkérések. Most 28 éves vagyok, és néha még most is nehéz eldönteni, hogy apa miatt ismernek meg az emberek vagy a karrierem miatt. A többi híres-gyerekkel ellentétben én nem akartam sosem, hogy az emberek elfelejtsék kik is a szüleim. Örültem annak is, ha valaki apa miatt ismert fel. Büszke voltam rá, hogy ő az én édesapám, és hogy ilyen híres a mai napig. A Shawn Mendes név egy legenda lett.
Most is épp egy forgatásra tartok. Egy sorozatban játszom jelenleg, aminek Rossz hazugságok a neve. Én vagyok az egyik főszereplője, egy 20-as éveiben lévő nőt játszom, aki próbál segíteni az egyik barátjának elrejteni egy gyilkosságot. A Netflix mindenidők egyik legkedveltebb sorozata lett a tavalyi év alatt. Most forgatjuk a 2. évadot, és ma veszünk fel pár jelenetet a szereplőm új szerelmi szálával. Csak kétszer találkoztam még a színésszel, Isaac-kel, de nagyon szimpatikusnak tűnt.
— Rendben, akkor mehet! — kiáltott a rendező, majd a csapó hangja jelezte, hogy elkezdődött a forgatás.
— Nem tudom, mi is ez köztünk, de úgy érzem, hogy valami gyönyörű lehetne belőle — mondta a sorait Isaac, majd megérintette az arcomat, mint ahogy a forgatókönyv írta.
— Szeretlek, Chad! Tudom, hogy sok titkom van, és tu... — ekkor a szövegem félbeszakadt a csók miatt, ami következett.
— Nagyszerű! Jók voltatok srácok! — dicsért meg bennünket a producer, mi pedig elmosolyodtunk. Pár óra múlva mikor mindennel végeztünk, elindultam a parkoló felé. Megbeszéltem Nolannel, hogy vele fogok ebédelni, és így is késésben voltam, szóval próbáltam sietni.
— Skylar, várj egy picit! — hallottam meg a hátam mögött, majd pár másodperc múlva mellém kocogott Isaac.
— Igen? Baj van? — kérdeztem felpillantva rá.
— Nem, nincs, csak meg akartalak kérdezni, hogy lenne-e kedved velem ebédelned — ezt követően enyhén ajkaira harapott, kezeit pedig zsebre dugta.
— Az a helyzet, hogy az öcsémmel megbeszéltem, hogy vele ebédelek ma. De mit szólsz a holnaphoz?
— Megbeszéltük! — mosolyodott el — Akkor ez egy randi — kacsintott, majd sarkon fordult és visszaindult a forgatás helyszínére.
Vissza az esküvőhöz
— Félek, hogy elesek, apa! — pillantottam fel rá idegesen. Most fog az oltárhoz kísérni, itt állunk a templom ajtajában.
— Nem fogsz, kapaszkodj erősen belém, kincsem — mosolyodott el, megsimítva az arcomat.
— Szeretlek, apa! — súgtam neki, mikor kinyílt a templom ajtaja.
— Én is szeretlek, mindennél jobban — felelte, mikor belékaroltam.
— Szerinted anya is büszke lenne rám most? — kérdeztem halkan, majd elkezdtünk befelé sétálni.
— Ebben teljesen biztos vagyok — bólintott aprót.
Pár órával később már házasokként ünnepeltük egybekelésünket. Nagy esküvőre sikeredett a maga 250 főjével. Senkit sem volt szívem nem meghívni, aki egy kicsit is közel állt hozzám. Isaac is hasonlóan állt a dologhoz, így pedig össze is jött gyorsan ez a nagy szám a sok munkatárs, közös barát, gyerekkori barát, családtag, családi baráto és ismerőssel.
— Istenem, annyira gyönyörű vagy! — ölelt át szorosan Camila, a keresztanyukám, mikor odajött hozzám a lagzin.
— Köszönöm. És köszönöm, hogy eljöttetek! — mosolyodtam el.
— Ne viccelj, érted bármit lemondtam volna, drágám! — mondta hatalmas mosollyal. 56 éves, de 10 évet letagadhatna, mert piszok jól néz ki. Csevegtünk pár percet a ritkán látott keresztanyámmal, majd apa is megjelent a társaságunkban, én pedig ott hagytam őket, mert mindenkit szerettem volna köszönteni.
— Ma még nem is tudtunk beszélni — mentem oda. Brianhez, a keresztapámhoz, aki a pulttól jött visszafelé.
— Gyönyörű ez a hely, mindenről ordít a te személyiséged. El sem hiszem, hogy így felnőttél, Sky! — nézett rám meghatódottan, majd átölelt.
— Az igazat megvallva, én sem — nevettem el magamat — Dorothy merre van? — kerestem a lányát, aki egyben az én legeslegjobb barátnőm is. Együtt nőttünk fel, ezer és ezer közös emlékünk van, valamint egy csodálatos ember, nem lehet nem szeretni. Természetesen ő volt a főkoszorúslányom.
— Talán Nolannel láttam beszélgetni a kertben — mondta pár másodperc gondolkodás után.
— Akkor mindjárt kimegyek hozzá. Ja és köszönöm, hogy eljöttetek! — jelent meg egy mosoly az arcomon.
— A keresztapád vagyok, ez a minimum. Mellesleg muszáj volt eljönnöm, hiszen apádat egy órán keresztül nyugtatnom kellett, mert annyira izgult és félt, hogy elveszíti a pici lányát — kezdett kacagni.
— Legalább Nolan ott van neki még mindig, mint a "kisgyereke" — utaltam az öcsémre, aki hiába 27 éves, úgy viselkedik, mint aki a 20-as évei elején jár.
Picivel később, mikor mindenki helyet foglalt, a mikrofonhoz léptem, hogy beszéljek pár szót.
— Először is, szeretném megköszönni mindenkinek, aki ma itt van! Nekem és Isaac-nek is nagyon sokat jelent ez — kezdtem bele — Az oltárnál már elmondtam mindent, amit az immáron férjemnek szántam, szóval most egy kicsit a családomhoz szólnék — mondtam, és arra fordultam, amerre az asztaluk volt található — Nem is tudom, kivel kezdjem, annyian vagytok — nevettem fel halkan.
— Természetesen velem kezdj, én vagyok a legfontosabb! — kiáltotta oda az öcsém, a vendégsereg pedig nevetésben tört ki.
— Aranyos dolgokat akartam rólad mondani, de az egoizmusoddal mindent elrontasz — feleltem én is kacagva, majd mivel tényleg nem tudtam kivel kéne kezdenem, az öcsémről kezdtem beszélni — Szóval Nolan, drága egyetlen testvérem... Köszönöm, hogy itt vagy nekem ma, és hogy itt leszel holnap, holnapután és az idők végezetéig. Kevés testvérpár mondhatja el magukról, hogy ennyire nyílt, közvetlen és szoros kapcsolatuk legyen, mint nekünk. Szeretlek, tökfej! — láttam az arcán, hogy meghatódott, ez pedig melegséggel árasztott el. Minden fontosabb családtagomról mondtam valamit, mert úgy éreztem, megérdemlik. Már a vége felé jártam, csak apa és Kiara maradt.
— Kiara te vagy a következő. Te vagy a világ legjobb mostohaanyukája, és te vagy az egyik legnagylelkűbb, legkedvesebb ember, akit ismerek. Már nagyon rég te vagy, aki betölti az anyai szerepet az életemben. Köszönöm neked ezt a majdnem 20 évnyi szeretetet, és hogy egyszerre voltál a barátnőm, pótanyukám és néha még a magán tanár szerepét is betöltötted. Azért is hálás vagyok, hogy apát boldoggá teszed már 18 éve. Nagyon sokat jelentesz nekem, többet, mint gondolod!
— Szeretlek! — tátogta nekem a könnyeivel küzdve.
— Apa, csak te maradtál már. Nem is tudom, lehet-e szavakba önteni azt a szeretetet és hálát, amit érzek irántad. A legerősebb ember vagy az egész Földön. És a legjobb apa is. Helyt álltál, egyszerre sok szerepet kellett betöltened, és te tökéletesen teljesítetted még akkor is, mikor az élet a legnehezebb élethelyzetekbe rakott téged. Remélem, hogy épp olyan szülővé válok egy napon, mint te! Egyébként sokan azt hitték a suliban, hogy te egy totál laza és engedékeny apuka vagy, de neeem, Shawn Mendes minden volt, csak engedékeny nem. 17 évesen rám nyitott az első barátommal, és szó szerint kirángatta a lakásból a fiút, a ruháit pedig utána dobta — mindenki felnevetett ezen — Igen, most vicces, de akkor bizony nem volt az! 19 évesen elmentem titokban egy egyetemi bulira, ő pedig megtudta és utánam jött, majd hazavitt, de az út alatt végig csak magyarázott nekem, hogy én milyen felelőtlen vagyok, és soha az életbe nem mehetek ki még a házból sem majd. Hála Istennek, azért ezt az ígéretet nem tartotta be, mert akkor ma nem lennénk itt. De minden ilyen eset ellenére, nagyon szeretlek apa! Te vagy a legjobb!
— Pár szót anyáról is szeretnék mondani. Épp amennyire boldog vagyok ma, hogy összekötöttem az életemet Isaac-kel, a szerelmemmel, mint amennyire szomorú is, hogy az édesanyám ma nem lehet itt. 23 éve hunyt el, de nem telt el nap, hogy ne jutna eszembe. Az emlékeim bár halványulnak róla, a lénye, a kisugárzása, a pozitivitás, ami belőle áradt feledhetetlen. Nagyon sajnálom, hogy a barátaim nagy része, az új családtagjaim és a férjem nem ismerheti Őt. Szomorú, hogy a gyermekeim sem fogják. Viszont boldog vagyok, mert a szívemben mindig itt lesz. Én pedig naphosszakat fogok mesélni a gyerkőceimnek az én anyukámról, mert tudniuk kell, milyen csodálatos nő volt a nagyanyjuk. Szóval, hiába nem vagy itt ma anya, mindenki emlékszik rád, és tudom, hogy odafentről most egy meleg, szeretettel teli mosollyal figyelsz engem. Szeretlek, egy napon remélem újra láthatlak!
na rég írtam ilyen hosszú részt, bár ez sem olyan hosszú, de rövidebbeket szoktam. Kicsit nagyon előre haladtunk az időben, igaz? Hahaha.
már csak 2 rész maradt hátra, huh!!!!