~San~
Wooyoung végzett a munkával, de láttam rajta, hogy nem nagyon akar sietni sehova. Nyugodtan pakolászgatott, míg én öltönyben vártam, hogy végre elkészüjön, mert lassan rámsült a ruhadarab.
- Wooyoung! Mehetnénk már?- nyafogtam, mikor megelégeltem a várakozást.
- Ne sietess! Még van egy pár dolgom.- mondta, majd vissza is tért az eredeti tevékenységéhez.
- Akkor segítek.- mentem oda hozzá, majd felkaptam egy adag ruhát.- Ezeket hova vigyem?
- Oda pakold fel őket, kérlek!- mutatott egy üres polcra. Pár ilyen kört még kellett tennem, míg nem sikeresen konstatáltam, hogy elfogytak a ruhák.
- Na! Akkor mostmár mehetünk?- tettem fel ismét a kérdést.
- Menjünk.- sóhajtott egyet, mire én egy nagy vigyor kiséretében kiléptem az üzletből.
- Hova akarsz menni?- kérdeztem.
- Hát, mivel nem vagyok valami elegánsan öltözve, így valamilyen gyors étterem is jó lesz.- válaszolta, mire leesett az állam.
- Most szívatsz ugye?- néztem rá sokkoltan.
- Már miért szívatnálak?- kapta rám tekintetét kérdőn.
- Felvettem egy bélelt, vastag, fekete öltönyt, erre te McDonald's-ba akarsz menni?- kezdtem kiakadni.
- Tőlem lehet KFC is.- húzta az agyam.
- Vegyél komolyan!- kértem már-már könyörögve.
- Honnan tudtam volna, hogy ezt tervezed? Nem szóltál, hogy vacsorázni akarsz.- vádaskodott.
- Ez azt jelenti, hogy igent mondtál volna, ha előre szólok?- vigyorogtam rá. Leszűrtem a lényeget úgy érzem.
- N-nem ez a fontos. Hanem, hogy a te hibád, hogy öltönyben vagy.- dadogta zavarában.
- De akkor is! Így nem mehetek be olyan helyre. Tudod, hogy néznének rám?- nyűglődtem tovább.
- Így is jobban járnál, mintha én ülnék be ilyen szettben egy puccos étterembe.- érvelt és sajnos rá kellett ébrednem, hogy van valami abban, amit mondott.- Meg amúgy is. Te hívtál meg, szóval én döntök arról, hol eszünk.
- Jó legyen.- adtam be a derekamat.- Remélem ez egy jó pontnak számít és így több esélyem lesz.- vigyorogtam rá.
- Persze. Csakis.- puffogott. Gyorsan megkerestük a legközelebbi gyors éttermet, ami egy KFC volt. Láttam, hogy az emberek furcsán néztek rám, de annyira nem tudott érdekelni. A tudat, hogy végre Wooyoung eljött velem enni, mindenért kárpótolt.
Szerencsére nem voltak sokan, így gyorsan leadtuk a rendelésünket. Csendben ettünk, de ezt a csendet kötelességemnek éreztem megtörni.
- És mi a kedvenc filmed?- kérdeztem.
- Öhm... Nem tudom. Nem tudnék egyet kiemelni.- piszkálta az előtte lévő sült krumplit.
- Akkor mi a kedvenc kajád?- folytattam a próbálkozást kitartóan.
- Talán a mézes-vajas chips. Azt mostanában nagyon sokszor eszek. De miért is érdekel ez?- nézett rám zavartan.
- Mert ezeket is tudni akarom rólad. Te mondtad, hogy nem ismerjük egymást eléggé.- magyaráztam, mire csak igazat adva nekem bólintott.- És milyen zenéket szeretsz?- erre a kérdésemre felcsillant a szeme.
- Imádom a BTS-t. Főleg Jimint. Miatta idol akartam lenni, de hát na. Most egy ruhaboltban dolgozom.- vakarta meg a tarkóját kínosan.
- Úgy érzem féltékenynek kell lennem.- mondtam komoran.
- Miért?- döntötte oldalra a fejét kíváncsian.
- Úgy csillog a szemed, amikor róluk beszélsz. Nálam nem csinálod ezt.- motyogtam.
- Hülye vagy! Ők a példaképeim. Teljesen más érzelmek kötnek hozzájuk, mint hozzád. Ezért fölösleges féltékenykedned.- mondta vállát megrántva.
- Pontosan milyen érzelmek is kötnek hozzám?- vigyorodtam el, mire elpirult.
- Hát... Végeztem! Nem megyünk? Elég késő van már.- pattant fel, majd elindult a kijárat felé.
- Wooyoung! Nehogy azt hidd, hogy ezt megúszod!- mentem utána sietősen.
- Nem tudom, miről beszélsz.- motyogta cipőjét vizslatva.
- Nem válaszoltál a kérdésemre.- kíséreltem meg szemkontaktust létrehozni vele, de tekintettel arra, hogy őt jelenleg csakis a lábbelije foglalkoztatta, ez elég lehetetlennek tűnt.
- Már elfelejtettem mi volt az.
- Persze. Valaha elfogadod, hogy kedvellek?- kérdeztem szomorúan.
- San... Te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű.- pillantott végre rám.
- Nem tudom, mi rajta a bonyolult, de hiszek neked. És mondtam már, bármeddig várok rád.- mosolyodtam el.
- Olyan hülye vagy!- sóhajtott egyet.- Most megint "nem kísérsz haza"?- rajzolt ujjaival idézőjeleket a levegőbe szemeit forgatva.
- Úgy terveztem.
- Jó csak, mert itt lakom.- állt meg egy igen ismerős ház előtt.
- Mi? Múltkor sokkal tovább tartott, mire ideértünk. Ezt hogy?- sokkolódtam le, ugyanis legutóbb háromszor ennyi idő volt ide érni. Lehet, hogy elmentünk enni, de az alig 2 percre volt a bolttól és a környék sem volt ismerős, ahol jöttünk.
- Biztos csak rosszul emlékszel.- hajtotta le a fejét.
- Wooyoung! Csak nem a hosszabb úton mentél aznap?- kezdett egy mosoly kúszni az arcomra.
- M-miről beszélsz? Csak képzelődsz.- dadogta.
- Tehát nem idegesítelek annyira. Egyre jobb vagyok.- húztam ki magam büszkén.
- Ne bízd el azért nagyon magad!- motyogta.
- Ez már azt jelenti, hogy azért egy kicsit kedvelsz, nem?- figyeltem arcát bizakodóan.
- Nem. Teljesen máshogy mutatnám ki, ha elkezdenélek kedvelni.- válaszolta, mire egy szempillantás alatt eltűnt az iménti vidámságom.
- Ne már! Pedig azt hittem, már elértem valamit. Mégis hogy mutatnád ki?- nyafogtam szomorúan és csalódottan.
- Így!- érintette össze hirtelen ajkainkat, mire teljesem lefagytam.
Ez most egy álom? Tuti az.
- W-wooyoung?- fürkésztem arcát tágra nyílt szemekkel.
- Menj haza, San! Késő van.- szaladt el gyorsan az ajtóhoz.
- Tudtam, hogy elérem a célom.- kiáltottam az ajtóban álló után megállás nélkül vigyorogva, mire csak mosolyogva megrázta a fejét.- Köszönöm, Wooyoung! Ezért még jobban fogok igyekezni, hogy még jobban megkedvelj!
- Idióta!- pirult el, majd belépett az ajtón még mindig mosollyal az arcán.
Ennél jobban nem is alakulhatott volna ez a nap. Ez már tényleg kárpótolt az öltönyért.